Síkospálya

... az esik seggre, aki óvatosan lépeget.


2014. már 19.

25 éve történt éppen

írta: zelmavagyok
25 éve történt éppen

1271631_58132069.jpg

 

Januárban meghalt az anyja és neki éppen költöznie kellett, Elkészült közben a lakásuk és az ideiglenes tanácsit vissza kellett adni. Visszamehetett abba a reprezentatív lakásba, amit félig romosan - na jó, nem romosan, de használhatatlan állapotban  - hagytak ott két és fél éve. A csillárból folyt a víz, de a két nagy szoba félkörívesen a főtérre nézett, a kanyar után már a patakot is látni lehetett az ablakból és messziről a várat." Látkép a Várról"... a kirándulók zaja nélkül.

...

Tovább Szólj hozzá

kudarc félelem újrakezdés egyedüllét hajfestés

2013. júl 18.

virágja, levele

írta: zelmavagyok
virágja, levele

1265642_98598472.jpgHéja, bele, virágja, levele, egyre megy... mi a fenének mindent kategorizálni, dobozolni, címkézni, egy gyümölcsfa az egész... úgysincs rend... ahogy a tudatlanság (Lin Csi apát) úgy a rendetlenség is százszázalékos, a rend sosem, ahogy a tudás sem az. Zelmának el kell hagynia azt a belső kényszert, hogy mindet jól láthatóvá, érthetővé tesz. Az olvasókra hivatkozik ilyenkor, pedig az olvasó már régen elkeveredett a történetben. Sőt, éppen ez az elkeveredés eredményezheti a megértést, követhető, ahogy  Zelma katonás sorokba rendezett belső zavara élhető rendszertelenséggé oldódik... lassan elbír majd egy új rendszerezést is.

Tovább Szólj hozzá

önértékelés szabadság újrakezdés önáltatás gyötrő legendáink

2013. máj 01.

Ki tudja, mit jelzett...

írta: zelmavagyok
Ki tudja, mit jelzett...

1382105_94248746.jpgMár hetek óta olyan "most múlik pontosan" érzései voltak, amit megerősített az a csütörtök reggel, amikor megunva a várakozást felhívta, és kiderült, akkor ébredt, erre a telefonra. Jobbnak látta, ha ő lép odébb... egyszer még szabadnapot vett ki a kedvenc napján, de aztán már nem készült semmire.

Aznap se készült rendesen, legalábbis úgy érezte, hogy nem... hányaveti lett, mint Ő, nagyjából rendbe tette a konyhát, szöszmötölt és az utolsó pillanatban lépett be a kádba. Így történt, hogy vízcseppesen, valami gyorsan le- és felkapott törülközőben ment ajtót nyitni, még annyi ideje sem volt, amennyi a kaputelefontól az első emeletig  jár a vendéglátó nőnek, mert lent beengedte valaki.

Számíthatott rá, hogy még nincs ...

Tovább Szólj hozzá

férfi érzelem szenvedély újrakezdés érzékiség ingovány

2013. ápr 30.

... lakkal, körömcipővel, ...

írta: zelmavagyok
... lakkal, körömcipővel, ...

185280_4333.jpgZelma időnként megpróbál olyan lenni, mint a Többi Nő. Hol a tűsarkú, hol a körömlakk, csipkés ezmegazok, hol kacajoktól hangos női traccsparti a többiekkel a teakonyhában... még Valódi Napszemüveget is rendelt, láthatatlanul dioptriásat... már azon is gondolkodott, vajon feltolja-e néha majd a feje búbjára, mint Ők.
És akkor kiderül számára, hogy a Többi Nők sem mindig boldogok, dilemmák gyötrik őket, amikhez képest az övéi már-már eltörpülni látszanak.. . Pedig tele vannak lakkal, körömcipővel, gondosan kialakított színharmóniákkal, emellett dolgoznak, gyereket, unokát nevelnek, élnek...

A legmegrendítőbb Karmelina helyzete, aki negyven elmúlt, válása után szorgos társkereséssel újabb romantikus kapcsolatot sikerült ...

Tovább Szólj hozzá

félelem nők újrakezdés önáltatás álomesküvő internetes társkersés

2013. ápr 14.

...amíg meg nem...

írta: zelmavagyok
...amíg meg nem...

1415307_23473617.jpgTegnapi hír. Nyilván meglehetősen hebehurgya sajtótálalásból értesültünk róla, hogy a kormány is beszáll a társkeresés előmozdításába "Társválasztó, táncválasztó"  rendezvényekkel, amiken majd Bergendy húzza a talpalávalót. A cél az "egyetemista korú" fiatalok támogatása ebben a gyötrelmesen nehéz de magasztos folyamatban.
Kíváncsi lennék a részletekre:
Mit jelent az "egyetemista korú"? Ha 18-28 évesekre gondolnak, miért nem azt írták, miért kellett a továbbtanulást idekeverni.?
Ha már egyetemistákról van szó, miért őket említi a hír? Ők éppenséggel egész nap fiatalok közt vannak, szemben azokkal, akik már eladók a helyi kisboltban, időseket ápolnak-gondoznak egy szociális otthonban, egy biztosítónál számolnak ...

Tovább Szólj hozzá

kudarc magány házasság újrakezdés bátorítás párterápia

2013. ápr 12.

A szentek bevonulása

írta: zelmavagyok
A szentek bevonulása

1406617_74596429.jpgKérdi egy levélíró, hogy miért vannak egyesek több társkereső oldalon egyszerre. Hogy ez micsoda érthetetlen, sőt...
Hát, bizony nem tudom, de vannak tippjeim.
Szerintem több ilyen oldalra úgy kerül az ember, ahogy egyre... először regisztrál, álmélkodik, lassan kiismeri magát, aztán vagy talál társat (és kijelentkezik) vagy mégis marad, mert valamilyen igényét kielégíti az oldal, sokan például belső blogot vezetnek ilyen helyeken, összeszokott olvasótáborral; vagy nem talál társat, de reménykedik; vagy hol van társa, hol nincs, de ki se jelentkezik arra a kis időre.
Vagy teljesen lemondott a társról, viszont talált egy újfajta szórakozást, közösséget, inspirációt, időtöltést.
Aztán egyszer csak rábukkan egy másik ...
Tovább Szólj hozzá

újrakezdés önáltatás internetes társkersés anomim flört

2013. ápr 10.

backspace

írta: zelmavagyok
backspace

1417704_splash_in_glass_1.jpgMilyen varázslatos lenne. Nem a delete, az túl... nagyralátó, egész szakaszokat kitörölni mégiscsak képtelenség... de egy backspace? Csak a legutóbbi néhány szótagot, azt az elhamarkodott igent, nemet vagy talánt ki lehetne törölni, azt a magyarázatot, vagy azt a szivélyeskedő mosolyt. Azt az öt percet, amivel később indultam el, azt a pillanatot, amikor a kávét odatettem a fontos dolgok mellé. Azt a kis viccesnek szánt gonoszkodó megjegyzést, ami miatt most úgy érzem, elrontottam a napját, és ami még rosszabb, a napomat. Vagy a hetemet? Még az is lehet, hogy ... ?

(Megjegyzés: backspace egy ismeretlen ismerősöm nickneve, ami megihletett. Szabályos alkuban vettem meg tőle ehhez a címhez, a mottómat adtam érte: az esik előbb seggre, aki ...

Tovább Szólj hozzá

siker kudarc újrakezdés

2013. már 24.

A Tökéletesség Ideája

írta: zelmavagyok
A Tökéletesség Ideája

1336324_86968522.jpg50 körül már nem feltétlenül egy teljes összeköltözés hozza meg két egymást szerető szívnek a boldogságot. Lehet, hogy érdemes megtartani kinek-kinek a lakását, és hol itt, hol ott, hol külön-külön élni a mindennapi életet, hogy aztán tényleg idősen újragondolják az akkori körülményeiknek, lehetőségeiknek és igényeiknek megfelelően.
Csakhogy ez az elképzelés nem túl népszerű, inkább a mindent vagy semmit, a teljes és állandó együttlét, a Tökéletesség Ideája az, ami után sokan baktatnak... baktatnak, baktatnak, talán egy percre meg is érintik... de aztán kisiklik a kezük közül, igazán sosem érik utol.
Lehet, hogy jobb lenne számukra is a külön-együtt, de nem látnak oldalra, csak előre néznek, céltudatosan. A mingli ...

Tovább Szólj hozzá

férfi bátorság újrakezdés mingli 50+ házasság ötven felett

2013. már 23.

Ötveneseknek (korengedménnyel 45)

írta: zelmavagyok
Ötveneseknek (korengedménnyel 45)

cipőcske.jpgTi tényleg feladnátok a megszokottat (itt nem csak házasságról van szó, sőt sokkal inkább egy kialakult élethelyzetről) egy új társ kedvéért, nekilátnátok egy új életnek közösen?
Vagy inkább őrzitek a kialakult élethelyzetet, és várjátok-várjátok azt a Hamupipőkét, akinek a cipőcskétek pontosan a lábára illik?
És ez még nem is olyan nagy baj, csak szomorú sivárságot eredményez.
A baj azoknál kezdődik, akik elkezdik lefaragni a lábukat itt-ott, hogy beleilleszkedjen a nekik nyújtott cipőcskébe... holott előre látható, hogy nem megy, vagy ha belepréselték mégis, addigra már az a láb nem láb...

Tovább Szólj hozzá

társkeresés házasság újrakezdés ötvenes újrakezdő 50+

2013. feb 23.

Mosolygó arcokat akarok!

írta: zelmavagyok
Mosolygó arcokat akarok!

pálmagyerek i_2.jpgBenneragadtál Zelma?

Csak majdnem.

Rózsi néni megmentett.

Mintha most is így lenne...?

Beleragadtál valamibe, úgy érzem.

Megmentőre vársz?

Ott hagytuk abba a történetedet, hogy hezitáltál, átvedd-e Vandától a gyerekmegőrzőt, a tehetséggondozó és fejlesztő központot.

Kása adott volna tőkét hozzá, de közben azt is a tudomásodra hozta, hogy nem rólad álmodik...

Nem lettem vállalkozó. Vas Zsófinak megvolt a maga elképzelése, és nem álltam ellent neki.

- Hanem?

Egyik reggel egy dinamikus negyvenes férfi jelent meg azzal, hogy ő lesz az új igazgató. Igazgató... ebből nem derült ki, ki a tulajdonos, de azt láttam, bármennyire dinamikus is, Vas Zsófi kegyeit keresi, talán tovább szeretett volna lépni ...

Tovább Szólj hozzá

újrakezdés egyedüllét közhelyek internetes társkereső trópusi utazás varrás nélküli melltartó

2012. dec 02.

... vagy csudálatosképpen megőrizné ...

írta: zelmavagyok
... vagy csudálatosképpen megőrizné ...

1164706_lapis_de_cor.jpgEgyszercsak beütött a krach, a pláza, ahol Vanda a gyerekmegőrzőt és a tehetséggondozó-fejlesztő központot működtette, gazdát váltott.

- Mondhatni, a világtörténelem avatkozott az életembe. Vanda ugyanis kijelentette, hogy ő a régi tulajdonos barátja, hosszan mérlegelt, de nem marad az újjal. Amúgy is elege van a gyerekzsivajból, sivalkodásból, nagyhangú és elégedetlenkedő szülőkből.

Különös hangulatban mentem haza aznap, különben is, mintha minden és mindenki megőrült volna. November vége volt, de tavaszias idő, az előző napok esős-párás levegőjében hersegően zöld lett a fű. Itt-ott rügyek, bimbók. Kilencágra sütött a nap, pamutruhában és könnyű cipellőben lépkedtem, úgy éreztem, valami kezdődik... nem azt, hogy ...

Tovább Szólj hozzá

homoszexualitás férfi vállalkozás újrakezdés főhős

2012. nov 25.

fennakadsz 6 cipősdobozon

írta: zelmavagyok
fennakadsz 6 cipősdobozon

rendrakás.jpgElőször elhatározod, hogy selejtezel, átrendezel, igazi nagytakarítás lesz, új minőség, na jó ezt így nem mondod ki, hogy "új minőség", de magadban azt szeretnél, már érzed is az önelégült önünneplés édességét, és így még erősebb is rajtad a nyomás, így, hogy nem mondtad ki, magadnak tett ígéreted csak a te válladat nyomja, mit a válladat, a gyomrodat belülről, aztán feljebb kúszik valahova a torkodba, aztán keserű és nyúlós lesz a szádban a nyál, akkor már nincs sok idő hátra,...  még halogatod, de a szemeddel már csoportosítasz, kiviszel, beviszel, fennakadsz 6 cipősdobozon, hogy azt majd vajon hova, levittél már 6 teli nejlonszatyor kacatot, ahogy jössz-mész a lépcsőházban egyre csalódottabb vagy, mert még semmi ...

Tovább Szólj hozzá

stílus kudarc út újrakezdés szatyor nőnek

2012. nov 18.

Kizökkentem...

írta: zelmavagyok
Kizökkentem...

  lassan.JPG

... a normális kerékvágásból.

Mert ezt találtam, és nem tudom félretenni... nem lehet félresöpörni,  nem lehet rálegyinteni, mint a Coelho és Müller Péter-féle örök igazságokra.
Mi más ez, ha nem maga a síkospálya... nincs is mit írnom tovább.

Pablo Neruda:Egy himnusz az élethez

lassan meghal az,
aki soha nem megy útra,
aki nem olvas,
aki nem hallgat zenét,
aki nem tudja megtalálni a maga bocsánatát

lassan meghal az,
aki elvesztette önszeretetét,
aki nem fogadja más segítségét

lassan szokásainak rabja lett,
aki mindig ugyanazt az utat járja,
aki soha nem változtat támaszpontot,
aki nem meri öltözete színét cserélni
vagy soha sem beszél ismeretlenekkel


lassan meghal az,
aki elkerüli a szenvedélyt
és az izgalom ...

Tovább Szólj hozzá

szenvedély aktív újrakezdés bátorítás Müller Péter Coelho Neruda

2012. okt 20.

... olyan áradóan gazdagok...

írta: zelmavagyok
... olyan áradóan gazdagok...

hójég.jpgMár túljutottunk azon, hogy Zelma élete...
nem is olyan egyedi, mint hitte,
de akkor nem akart lemondani találkozásainkról,
önként kínált feltárulkozásairól.

Aztán eltűnt.

Jobb lett volna, ha elbúcsúzik,
éppen el is ment a kedvem a Zelma-blogtól,
de még egy elköszönésre se tudtam alkalmat találni vele.

Aztán egy levelet kaptam tőle.

 

 

Ez tehát - némi szerkesztői kurtítással - Zelma levele.

"A kislakást végül kibéreltem. Kása költöztetett, az utolsó zsákokat diadalmasan tette le a padlóra. Mondanom sem kell, hogy a költözés előtt Kása pesti irodájából jött ki egy takarítónő. Biggyesztgette a száját. Hogy lehet ebben a kutricában lakni! Minden mocskos férfit utolér a sors, aki a fiatal nőért kidobja a ...

Tovább Szólj hozzá

férfi kudarc szenvedély asszony újrakezdés szatyor egyedüllét

2012. sze 16.

... de én ki-be járhatok

írta: zelmavagyok
... de én ki-be járhatok

szoba2.JPGZelma,
hetek óta kerülsz,
csak néhány sort juttattál el hozzám,
ez a kiélt-szöveg...
már azt hittem, jól ment a sorod Vandánál.
Egyébként pedig, nem is olyan különös a történeted, azóta olvastam egy nőről egy másik blogban, aki időseket gondozott vidéken, és aztán elhatározta, inkább kamionos lesz és a férjével járja majd Európát.
Te vidéki óvónőből - megengedem, hogy néhány csavarral, de Budapesten egy vállalkozáshoz kerültél, ahol szintén óvodásokkal foglalkozol, és a lányoddal élsz... van valami bátorság a lépéseidben, de nem mondanám, hogy izgalmas a sztori.
Aztán történt valami.
Kása akcióba lépett. Nem is akcióba, hanem inkább valami kitartó ostromba kezdett, naponta felhívott, érdeklődött a napi élményeim és ...

Tovább Szólj hozzá

álom titok újrakezdés egyedüllét céltalanság

2012. aug 18.

nem is a bútorvásárlást

írta: zelmavagyok
nem is a bútorvásárlást

1418312_80601699.jpgHétfőtől tényleg munkába álltam Vandánál. Nevetségesen egyszerű és felmérhetetlenül idegen volt számomra. Egyszerű volt, mert a gyerekek - gyerekek.
Bevált Vanda számítása, be tudott dobni a tehetséggondozóba és a fejlesztőbe is. Ugyanazt az élményt éltük meg a gyerekekkel, azt a pillanatot, amikor "kigyullad a lámpa", valami új minőséghez érkezik a gyerek,
az lényegében mindegy, hogy honnan indult és hová jutott közben.

A gazdasági gondolkodás megtanulása valami szörnyű volt...
Az a tudat, hogy haszonra dolgozom. És a haszonból élek.

Bejön a megőrzőbe a fiatal házaspár, hogy itt hagynák a gyereket 3 órára...
nem is a bútorvásárlást intéznék közben,
hanem nagyon kell már kettesben egy jó mozi,
aztán kiderül, hogy ...

Tovább Szólj hozzá

férfi aktív újrakezdés ötvenes bátorítás

2012. júl 26.

50+ Vandavilág

írta: zelmavagyok
50+ Vandavilág

gyümi.JPG

Felhívtam a Kása apuka által megadott számot.

Hirtelen nem tudtam, kit is tárcsáztam. De jó, hogy hívsz, Zelma, már éppen gondolkodtam, hogy milyen kár, hogy nem kértem el én a számodat. Most lenne egy kis időm, be tudnál jönni beszélgetni?

Az örökmozgó Vanda volt, az, és hirtelen ötletével elterelt mindenféle megfontolásoktól, a szekrény elé sem álltam, kaptam magam, taxiba ültem és negyedóra múlva együtt kávéztunk.

Három vállalkozás alakult ki itt, rád mindenben számítok. Vagy talán jobb lenne, ha az egyik területen kezdenél... nézzük csak, van egy gyerekmegőrzőnk a Plázában, de a szülők elégedetlenek voltak egy idő után, hogy csak játszik ott a gyerek. Lassan-lassan kialakult egy kis tehetséggondozó központ, ...

Tovább Szólj hozzá

stílus férfi kudarc szenvedély aktív újrakezdés ötvenes

2012. jún 28.

... mintha egy férfi

írta: zelmavagyok
... mintha egy férfi

felfoghatatlan 2.JPG

Lia

Én is azok közé tartozom, akik rögtön észrevették, hogy "másállapotban" vannak. Tudom pontosan, hogy egy péntek délután fogantam meg, és rákövetkező hétfőn már úgy mentem dolgozni, hogy reggel be kellett mennem a boltba tejért, árultak hűtve olyan kis tejfölös pohárral, egyet rögtön ott meg kellett innom, egyet felvittem a munkahelyre, de talán 10 órakor már mentem újra a boltba, ebédszünetben meg a patikába tesztért.

Néha vannak helyzetek az életünkben (jó és rossz egyaránt) amikor valamit tudunk , de mivel lehetőségünk van arra is, hogy bizonyságot nyerjünk, addig "egérutat" adunk magunknak, és csak fürdünk (vagy rossz esetben borzongunk) a jó (vagy a rossz) ígéretében. Ilyen volt nekem az a munkanap, haladtam, ...

Tovább Szólj hozzá

terhesség szülés újrakezdés 40 évesen szülni első terhesség 40 évesen

2012. ápr 23.

kinek lenne fontos

írta: zelmavagyok
kinek lenne fontos

Minden rajtunk múlik!?

 

Vagy a körülményeken?

 

Ötven felett már rengeteg a "körülmény",

 

viszont fogy az idő...

 

A körülmények szabják meg az életünket,

vagy  mi szabjuk meg a körülményeinket?

 

Persze vannak kötöttségek,

sőt elkötelezettségek,

és vannak fátumok,

betegségek, balesetek..

családtag betegsége, balesete...amikor kényszerhelyzetben vagyunk,

 

de még olyankor is

 

lehetséges-e vajon,

hogy sokkal nagyobb mozgástérrel rendelkezünk,

mint pillanatnyilag hinnénk?

 

 

Tanulunk-e a tapasztalatainkból?

 

A kudarcokból azt tanuljuk-e

hogy még ügyesebben kéne csinálni a dolgunkat, vagy azt,

hogy másik útra kellene áttérni?

 

A "körülmények rabságával" a felelősséget hárítjuk át valamire vagy valakire,

pedig kinek ...

Tovább Szólj hozzá

kudarc szenvedély újrakezdés ötvenes

2012. ápr 20.

Nők 50+ Viola

írta: zelmavagyok
Nők 50+ Viola

 

Néhány hét alatt elmúlt a jókedvű felszabadultság, átvette a helyét az álmodozás, amit csak néha szakított meg egy-egy racionális hullám.

Mint amikor hosszabb távon úszol, és a monoton mozgás elvarázsol, aztán valaki meglök vagy beléd rúg véletlenül, megbillensz, kapkodsz, köhögsz aztán újra visszateszed magad abba a zsongító ritmusba.

Munkát kerestem,
az egy külön történet,
hogy csupa 50 feletti nővel akadtam össze,
olyan volt, mint egy sorskirakat.
Vagy torztükör,
görbetükör,
igen, ez a jó címszó.

"Nők, 50+, görbe tükörben"

Mitől görbe a tükör, Zelma?
Én görbítem-kanyarítom... rájöttem, ezek a nők, a sorsuk jobban érdekel, mint az álláskeresés.


Ahogy hordják magukat,

ahogy beszélnek magukról, és ...

Tovább Szólj hozzá

stílus siker út újrakezdés ötvenes 50

2012. már 25.

Ja, ha hánynak...

írta: zelmavagyok
Ja, ha hánynak...

  1415642_68735324.jpgÁcs Zelma Anna. Én szeretem ezt a hosszú nevet.
Egyszer valaki meghívott egy konferenciára. A saját szakmai köreiben akart bemutatni, mint „az oldalán megjelenő nőt”, a téma érdekelt, a város vonzó volt, jókedvűen ültünk az autóban, amikor hirtelen hozzám fordult.
Ha bemutatkozol, ne mondd mind a két keresztneved, csak az elsőt. Örökre?
Csak most, az én kollégáimnak.
Néztem, hogy viccel-e, de várakozó feszültség volt az arcán.
Nemet mondtam.
Ha legközelebb a karomat találod túl hosszúnak?
Vagy a lábam nem illik a cipőcskébe
Majd vagdosunk?
Mereven nézte az autópályát, de harag nélkül bólintott. Rendben van.

 

Te megtetted volna a kedvéért?

Mit számítanak nekem a kollégái?

Mit számítanak neki a kollégái? Nem is a ...

Tovább Szólj hozzá

siker rák nők újrakezdés ötvenes céltalanság újrakezdő

2012. már 22.

amit ráöntök az emberekre

írta: zelmavagyok
amit ráöntök az emberekre

 

  A z élet síkos pálya... és az esik többet seggre, aki óvatosan lépeget.

 A Bridget Jonesban minden meg van írva. Megvan ez az aktív ötvenes is, Bridget mamája,akihez képest az öntudatos harmincas Bridget... öregasszonyos.Shirley Valentine. Hány éves lehet az a film? És nem csinált nyarat. Nem buzdultak neki a nők. Ámbár...

  Zelma egy mai pesti nő

 itt éli érdekesnek ígért életét, talán tényleg többet jelent,
mint egy amerikai vagy angol újrakezdő.
Bátorítás testközelből.

„Kegyed olyan népnevelő”

mondta nekem Mihál úr a munkahelyemen 5 éve.

 

bóknak vehettem volna

 de nem annak szánta.

Úgy értette, a stílusomban van valami

tiszteletet parancsolóan

 

irritáló

amit ráöntök az emberekre, ha kell, ha nem.

 

Kit érdekel ...

Tovább Szólj hozzá

stílus aktív újrakezdés ötvenes bátorítás

2012. már 21.

zuhantam körfolyosóstul

írta: zelmavagyok
zuhantam körfolyosóstul

  1413258_dark_corridor_2.jpgEgy szeptemberi délutánon Zelma megelégelte a szürkeséget, ami körülvette, sőt őbenne volt, és lassú, de biztos haladással elkezdett élni, új dolgokba kezdeni, és annyira jól érezte magát ebben az új helyzetben, hogy egyre többet változtatott addigi életén. Még mielőtt megrettent és visszahőkölt volna, a környezete rögtön észrevette az első jeleket, buzdították Zelmát, de aztán olyan gyorsan követték egymást a változások, hogy barátnői már nem győzték a csodálkozást, elveszítették a fonalat, beleuntak, és így

 

Zelmának le kellett mondania az újramesélések ízéről.

 

Csakhogy Zelma mesélni, mesélni szeretne, méghozzá nekem. Hogy én írjak egy könyvet az életéből.

Engem mégiscsak sürgetett az ...

Tovább Szólj hozzá

stílus siker nők újrakezdés lenni ötvenes nőnek

süti beállítások módosítása