Néhány hét alatt elmúlt a jókedvű felszabadultság, átvette a helyét az álmodozás, amit csak néha szakított meg egy-egy racionális hullám.

Mint amikor hosszabb távon úszol, és a monoton mozgás elvarázsol, aztán valaki meglök vagy beléd rúg véletlenül, megbillensz, kapkodsz, köhögsz aztán újra visszateszed magad abba a zsongító ritmusba.

Munkát kerestem,
az egy külön történet,
hogy csupa 50 feletti nővel akadtam össze,
olyan volt, mint egy sorskirakat.
Vagy torztükör,
görbetükör,
igen, ez a jó címszó.

"Nők, 50+, görbe tükörben"

Mitől görbe a tükör, Zelma?
Én görbítem-kanyarítom... rájöttem, ezek a nők, a sorsuk jobban érdekel, mint az álláskeresés.

Ahogy hordják magukat,

ahogy beszélnek magukról, és az, amit elvárnak még az életben.

Igazán, Zelma,
ez a "mit vár el még az életben",
ez a hetvenedik szülinapra való kezdő riportereknek.
Én azt a még-et a századikon se tenném hozzá.

Ezen ne vitatkozzunk! Ha beismered, ha nem, az ember az ötvenedik táján saját magának felteszi ezt a kérdést.
Lehet, hogy a paplan alatt, sötétben, de magunknak nem tartozunk udvariassággal.

Nem, Zelma, nem így gondolom. Azt hiszem, ezt a magukra eszmélők felteszik a „még” nélkül, a szomorkásak csak a még-et látják, és sokan meg csak élnek a világba, anélkül, hogy bármilyen kérdést feltennének maguknak.

Mert te nem akarod magadnak beismerni, hogy ötven felett igenis ott a még, minden napot, még a legjobbat is beárnyékol valami keserűség.

És mit láttál a görbe tükrödben?

A görbe tükör

Violát mutatta először,

aki mindenre tudott valami megoldást.

Egy tanfolyamról ismertem, lenyűgöző nő.
Viola, miközben élénken részt vett a vitákban, beszámolt előrehaladásáról, fél kézzel letette a komplikált vizsgákat, eközben egész álló nap telefonált. Férje, lányai, barátnői, fene tudja kik hívták, de egész nap.

Előttem van az a nyugodt, fölényes-magabiztos arckifejezése, ahogy kapkodás nélkül,

de gyorsan

kiveszi a szuper táskája telefonzsebéből a telefont,

rezzenéstelen arccal hallgatja a hívó mondókáját,
esetleg néhány tisztázó kérdést tesz fel,

és köpi a helyes választ

ki,
hol,
mit csináljon,
vagy mikor,
vagy hogyan.

Olyan tyúkanyó-típus?

Viola nem típusnő, de a tyúkanyó állt a legtávolabb tőle.
Hosszú, fekete haj, csinos alkat, feltűnő ruhák.
Előttem van egy türkizkék balerinacipője, tudod, olyan lapos sarkú... de Violáénak volt egy mákszem tűsarka, amitől olyan pimaszul friss lett az egész megjelenése.
Kíváncsi voltam rá. Alig vártam a szüneteket, kikérdeztem az életéről, volt mit hallgatnom. Eredeti szakmája hát, nem is tudom már, mi volt, mérnök, igen. De a rendszerváltáskor nyitottak a férjével egy kis cukrászatot, talán Budán, persze minőségit,

mert Violának a legjobb minőség kellett.

Mindenben.

Sikeresek lettek, terjeszkedtek, egyszercsak már közel 100 alkalmazottal és ki tudja hány kisbolttal dolgoztak. Viola a férjével vállvetve vezette az üzemet, gondolhatod,
a süti nem írószer,
ha késik valami, azt kidobhatják.
Ezért aztán ügyelni kellett a dolgozók lelkének ápolására is, ennek Viola külön a mestere volt.
Aztán 10 év után úgy döntött, eleget hajtott, gazdagok lettek, a gyerekek lediplomáztak, és egy kedvező alkalmat kihasználva nyugdíjaztatta magát.

Ez a csillogó szemű, szikrázó hajú, feltűnő nő néhány nap múlva persze elszörnyedt magán... nyugdíjas! De a döntés megmásíthatatlan volt.

Aztán arra ébredt, sőt ráébredt, hogy néha a férje dicséri a helyére felvett harmincas menedzsernőt.

Akit persze ő maga, Viola választott ki millió jelentkezőből, de akkor is piszokul fájt neki.

Viola magára maradt, és nem maradt más hátra: ettől fogva a nap 24 órájában magával foglalkozott,
Pénze volt, hát először life-coachingot rendelt,
aztán az El Camino-ra készült,
közben balkezes rajzolást tanult.
Előbb ilyenre
aztán olyanra vágatta a haját,
ami csodálatosképp valahogy hosszú is maradt mindeközben.
A mi tanfolyamunkra is csupán kedvtelésből járt, mert ő mindenhez értett eleve.

Megkerestem, hogy segítsen, adjon tanácsot, mihez fogjak most az életemmel.

Egy ideig hallgatott, aztán közbevágott:

Hordjál melltartót.

Hápogtam, aztán motyogtam, hogy nekem semmi szükségem melltartóra. Különben is kényelmetlen.

Éppen azért.
Kényelmetlen,
szoros, és minden helyzetben,

percenként eszedbe juttatja majd,

hogy nő vagy.

És ettől zavarba jössz,

kevésbé leszel magabiztos és mindentudó, jobban boldogulsz.

Ezt az egy tanácsot adta.