Egy szeptemberi délutánon Zelma megelégelte a szürkeséget, ami körülvette, sőt őbenne volt, és lassú, de biztos haladással elkezdett élni, új dolgokba kezdeni, és annyira jól érezte magát ebben az új helyzetben, hogy egyre többet változtatott addigi életén. Még mielőtt megrettent és visszahőkölt volna, a környezete rögtön észrevette az első jeleket, buzdították Zelmát, de aztán olyan gyorsan követték egymást a változások, hogy barátnői már nem győzték a csodálkozást, elveszítették a fonalat, beleuntak, és így

Zelmának le kellett mondania az újramesélések ízéről.

Csakhogy Zelma mesélni, mesélni szeretne, méghozzá nekem. Hogy én írjak egy könyvet az életéből.

Engem mégiscsak sürgetett az ebédfőzés kényszere, és ezért előjött a jobbik eszem, hagyjuk ezt most, de egy kávét biztosan megér, találkozzunk a Blahán a kávézóban valamelyik délután vagy este.

Ma nem lehet?

Ez volt az a pillanat, amikor megszerettem Zelmát, sőt, nem is megszerettem, azonosultam vele.

Még ma.

Az ő élete nem tűr halasztást.

52 évet ráért, de többet nem.

Mert olyan különleges...

Persze nem erről volt szó.

Az elszánását féltette.

Amit hétfő óta nevelgetett-növelgetett, szombatra tetté duzzasztott, és félő, hogy a jövő hétre ebédbefizetések és villanyóraállások malomkövei között egy meghiúsult tervvé őrlődik az egész. Ma nem lehet? Hát... este esetleg. Olyan 8 óra körül a Blahán? Hirtelen megköszönte és gyorsan letette a telefont. Mielőtt meggondolom magam. Még azt sem kérdezte meg, hogy miről ismerjük meg egymást... vagy nem volt aggodalmas természete, vagy ő is

kitűnően ismeri az egymást kereső emberek tehetségét

arra, hogy felismerjék egymást mozi előtt, forgalmas kávézóban, villamosmegállóban.

Vissza kellett zökkennem a leves és a mosott ruhák világába. Ma is elmarad a nyugodt, kimért tempójú hétvégi rendrakás... ez évek óta csaknem mindig így megy.

Most is továbbszökkent a gondolat.

Mit vegyek fel?

Zelma most majd úgy néz rám, mint egy szerzőre... mit vesz fel egy szerző egy ilyen beszélgetéshez? Nadrágot persze, meg valami lezser, de divatos pólót. Azt veszem fel, amelyikre egy hippimellény van festve, de amúgy teljesen egyszerű fazon. Jól is áll. Illik abba a forgalmas kávéházba. Cseppet sem nyanyás.

Nekem ez a legnagyobb rémem, a nyanyaság. A nyanyás cuccok, nyanyás viselkedés.

Ez az irtózat még Völgyivel való barátságommal kezdődött,

aki egykor nagyon is kedvesen, figyelmesen, csaknem szerelmesen viselkedett velem, majd egyszer csak, a legváratlanabb pillanatban 34 éves korom virágjában közölte velem, hogy öregasszonyos vagyok.

Megnyílt alattam a föld, talán sírtam is, aztán a lakásavatóra dacosan vettem egy térdközépig érő, charleston-szabású finom lenruhát. A körfolyosón vártam, úgy éreztem, világít rajtam az a ruha, csinos, előnyösen áll, és nagyon divatos. Völgyi felért a harmadik emeletre, mosolygott, megnézett, és azt mondta, nagyon csinos az a ruha, de egyelőre nem nekem való. Én még nem vagyok olyan, mint az a ruha. Az öregasszonyosságot

belülről kell levetni.

Akkor újra megnyílt alattam a föld, zuhantam körfolyosóstul, a többi vendég meg semmit sem vett észre ebből. Még dicsérték is, hogy milyen szép ruhám van.

A ruha persze tökéletesen megfelelt az alkatomnak, stílusomnak... és mégis, belemondja a pofámba... hogy én ehhez nem vagyok hozzáöltözve.

Völgyi edzői hajlamait, féltő szeretetének minőségét akkor még nem ismertem.

A legrohadtabb az volt, hogy tudtam, igaza van, de sejtjeim ellenálltak annak, hogy felfogjam, miben.. Újra utáltam nőnek lenni, mert már megint nem hozott sikert... még ilyen nagy nekidurálás után sem. De nem lóghattam meg saját bulimról, összeszedtem magam, működtem egész este rendesen.

És fogalmam sem volt róla,

egyszerűen el sem tudtam képzelni,

hogy majd egyszer 50 körül

ledobom magamról

azt a távolságtartó bádogstílust,

amit éppen fiatalabb éveimben favorizáltam.

Szóval, miután kitaláltam, hogy mit veszek fel, mint „szerző a kávéházban”, és a leves is biztatóan alakult, elkezdtem Zelmán gondolkodni.

Zelma. Milyen fura név. Persze egy könyvre nem jogosít senkit.

Meg egyáltalán, a

legújabbkori nőtörténelem filléres kislexikonában,

a Bridget Jones könyvben minden meg van írva, megvan ez az aktív ötvenes is, Bridget mamája.

Mi lehet olyan érdekes Zelmában?