Síkospálya

... az esik seggre, aki óvatosan lépeget.


2019. máj 05.

Buborékban

írta: zelmavagyok
Buborékban

Ahhoz képest, hogy Zelma évek óta nem keresett, vasárnap reggeli hívása váratlanul ért. Elmaradtam munkahelyi- és pasiügyeiben, azt sem tudom, Budapesten él-e még, vagy kitántorgott valahova Ausztriába vagy Németországba. Esetleg melegebb éghajlatra. Nem tudok róla semmit. Bambán néztem magam elé, amikor jellegzetes Zelma-hangján belemondta a telefonba: - Felbontottam a sárgadinnye lekvárt ma reggel. 

Hát nem tudtam mit válaszolni. Nem tudtam felmérni a hír jelentőségét, még csak jelentését sem, ezért tőlem szokatlan módon hallgattam.

- Tavaly nyáron tettem el. Szállóvendégeim voltak, nyári meleg, imádtuk a sárgadinnyét. Leszaladtam, és a nagy sikerre tekintettel vettem még kettőt. De aztán hideg lett hirtelen. Az egyiknek a ...

Tovább Szólj hozzá

önértékelés önsajnálat egyedüllét női szerepek Sárgadinnye

2017. okt 15.

MsJane cicája

írta: zelmavagyok
MsJane cicája

Azt mondja, valamikor örült, hogy a cica majd milyen jó társaság lesz a fiának, mégsem lesz egészen egyedül, ha majd már kinő  a napköziből.

És aztán a fia egyre kijjebb nőtt a napköziből, vállalt egész napokat, heteket is, amig  MsJane külföldi konferencián, továbbképzésen vagy valahol víz mellett múlatta az időt. És tényleg, a cica ott volt a fiúval ilyenkor, csupa öröm és csupa gondnak.

Aztán egészen az amerikai egyetemig nőtt, és MsJane rádöbbent, hogy ő, Ő lett az, akinek a cica a lakótársa. és így mégsincs egészen egyedül.

Hm... még valami macskás kisasszony lesz belőlem, gondolta.

Azt még gondolatban sem tette hozzá, hogy

vén.

Tovább Szólj hozzá

egyedüllét önirónia Cica

2017. okt 08.

Váltok

írta: zelmavagyok
Váltok

Váltok. Mindent forintra, onnan ojróra. Amióta Lia elment, sportot űzök belőle. Nehéz sport, és nincs hozzá dopping. Önmaga a dopping. Meg Lia öröme, sikerei, amíg örül és sikeres. Addig lelkesen váltok. Előadást három nap üdülésre, vasárnapokat és szabadnapokat projektre, projektet ugye forintra és a forintot ojróra. Vannak szabályok. Lehetőleg heti egy színház, na jó, havi 2-3. Sokszor lehet ingyenest kifogni, vagy potom pénzért nagyon jót. Ott volt a Koncz Zsuzsa koncert, ezerért vettem a jegyet, last minute, részleges rálátással.Semmit nem lehetett látni, csak a gyönyörű belső teret, ahol a koncert zajlott. Szünetben lementem a földszintre, találtam egy falmélyedést, ahol jól lehet állni. Na jó, nem jól, de jobban, mint csak ...

Tovább Szólj hozzá

önértékelés bátorság egyedüllét önáltatás gyötrő legendáink külföldi továbbtanulás

2017. sze 06.

Z. délcegen

írta: zelmavagyok
Z. délcegen

Nem olimpikon többé. Nem futja le fiatalosan és kétségbeesetten a troli melletti szuper-rövidtávot az első ajtóig, nem nézi aggódva és ide-oda sasszézva a kereszteződésben centiző és a megálló-öbölbe tekergő csuklósbuszt. Már két napja nem. Legalábbis ezen a héten a próbautak után élesben is gyalog megy a reggeli vonathoz. Mint egy vidéki. Rálegyintett a busztársaságra, hagyja a bérletet a táskazsebben és megy, délcegen, egyenes derékkal.

Az a legfurcsább, hogy nem kell sietnie.

Mert ez mindenképpen 18-20 perc, nem lehet lekésni vagy felgyorsulni, a közlekedés váratlan fordulatai és szeszélyei kihagyják...

Babakocsit toló mamák jönnek szembe, kutyasétáltatók, gördeszkás fiú, biciklisták, iskolatáskás gyerekek. ...

Tovább Szólj hozzá

egyedüllét bátorítás

2017. jún 18.

... hozott anyagból...

írta: zelmavagyok
... hozott anyagból...

Araszolunk. Minden arasz egy esemény, egy eredmény, egy elintézett dolog. Nehézségek pettyezik. Néha rántok a vállamon, néha megoldom, néha meghagyom görcsnek. Lényegében nem számít, csak az araszolás.

Ki van mérve a pálya, egyszer csak odaérünk.

Kotlósként szaladgálok majd tárgyakkal, ételekkel, hülyeségek jutnak az eszembe, ki is mondom majd őket.

 Aztán fázósan összehúzom a régi ruhát.

Vagy könyékig túrok a rongyoszsákban?

Mindegy.

Hozott anyagból dolgozom.

 

 

Tovább Szólj hozzá

álom magány egyedüllét bátorítás

2017. ápr 17.

Csodaváró szemlélődéssel

írta: zelmavagyok
Csodaváró szemlélődéssel

Az utcában, ahol lakunk, négyszeres hársfasor szegi a járdákat és a középső zöld zónát. Nincs léhább hangulat,  - legfeljebb a balatoni estékkel vetélkedhet -  mint amikor egy-egy forró júniusi estén a túlérett hársillatban ballagok haza.

Befelé egy kert van, egy kertnek nevezett vadon, lomberdő és korábbi lakók meg jószomszédok ötletszerű ültetvényei, amelyek  együtt mégis kiadnak valami igazán magyart és XXI. századit.

Az erkélyhez legközelebb egy fűz, hogy a barkák figyelmeztessenek a tél végére, mellette akác, törzsét vastagon átfonta a borostyán. Akácvirág... sajnos nem lila, de mézillatú, akkor virágzik, amikor már beteltünk a csodákkal, hirtelen megjelenik, mint az utolsó tűzijátéksziporka, amit még ...

Tovább Szólj hozzá

kert ibolya újrakezdés egyedüllét önáltatás

2017. ápr 01.

Levitálok

írta: zelmavagyok
Levitálok

Lemegyek a strandra... Igen, strand, bár szívesebben nevezném uszodának, abban a szóban több a lendület és tekintélytparancsolóbb - de csak ide a kerületi strandra, ahol újabban komoly úszómedence is van, téli sátor takarásából visszahangzik az edzők ordítása, de nem kívánom a sátrat. Nyáriasan meleg, de legalábbis májusi időjárás van március végén, a napra megyek először, végigfekszem a padon, behunyom a szemem, hallgatom a strandzajt, napozok, szunyókálok, ma el is aludtam, és ijedten ébredtem valami pillanatnyi csendre, de akkor megláttam a szomszéd padon a fejeket, nem zártak még be, aztán az órára kapom a szemem, de még nincs öt óra sem, háromnegyed hatig maradhatok, kétórás jeggyel, de azért majd félkor kimegyek, most ...

Tovább Szólj hozzá

álom strand egyedüllét céltalanság

2017. már 26.

Nem dumál

írta: zelmavagyok
Nem dumál

Aztán egyszerre egy pillanat alatt valami vagy valaki? kimerevíti az életfolyamot, nem, nem akasztja meg, az életfolyam nem olyan dolog, ami megakadhat, dupla vagy semmi, ha elakad, vége. De kimerevíthet, kinagyíthat pillanatokat, hányat őrzünk könnycsepp-nagyító alatt életünkben? Hangokat, mondatokat, csendeket, az irtózat és az elragadtatás pillanatait, se visszacsinálni, se megállítani nem lehet. B meghalt Bében, mondja a telefon, és ordítok, hogy nem, ezt ne, ezt nem lehet, és a túloldalán kivár minden ordítás-kanyart az, aki már kiordította magát és még az a tisztje is van, hogy végighallgassa másokét.

B meghalt Bében, nem, ez teljes képtelenség, írok neki gyorsan egy mailt, Mondd, hogy nem igaz... ennyit csak, de nem jön semmi ...

Tovább Szólj hozzá

álom félelem magány egyedüllét közhelyek hirtelen szívhalál gyötrő legendáink

2016. már 15.

Networking

írta: zelmavagyok
Networking

V.  Délkelet-Ázsiából olvastatja velem a tervezett könyvét, próbálok tárgyilagosan és plasztikusan véleményezni, csak ki ne maradjon valahogy a szeretet... NEP Wales-ben teszi ki visszafogottan válogatott fotóit a közösségi oldalra, lájkolom, hát persze, tetszenek nagyon. Gy időnként megereszt pár sort, a telóm biztatóan kopogó hangot ad ilyenkor, de valójában O. is lehet a levélíró... csak ő olyan mértéktartó és elfoglalt, most jött meg a Kanári-szigetekról, hát nem csoda. Á és A az én szerzőtársaim, különmunkát vállaltunk és most mértéktartóan, okosan próbálunk a lelkiismeretünk szerint a lehető legjobban kijönni a helyzetből.Jogszabályokat citálunk, nemzetközi tapasztalatokkal támasztjuk alá a véleményünket, néha ...

Tovább Szólj hozzá

stílus félelem egyedüllét esernyők virtuális kapcsolat

2015. dec 22.

... mindörökké advent / '15

írta: zelmavagyok
... mindörökké advent / '15

"Ez egy ilyen év. Magányos, vagy inkább individualista és felfokozottan társadalmi egyszerre. Ilyen hát az advent is, a karácsony is ilyen lesz talán. Liával megbeszéltük, hogy elutazunk együtt karácsonyra. Ilyen még nem volt. Nem állítunk fát, csak ágakat veszünk, és süteményekkel felpakolva elutazunk valami jó fürdőhelyre. Melegvizűre persze.

Aztán kiderült, hogy az utazás napján Liának még van egy társasági meghívása. Kicsit gyanúsan kaptam a lehetőségen, rendben, én leutazom, Lia pedig bűnbánóan megígérte, hogy másnap hajnalban utánam jön. Jól is fog esni egy nap olvasás--fürdés mindenféle felelősség nélkül. A süteményekkel éppen úgy készültem, mint máskor. Bejglit rendeltem, mandulásat sütöttem, megvettük az ...

Tovább Szólj hozzá

karácsony önsajnálat egyedüllét gyötrő legendáink

2015. sze 16.

Spanyolfal

írta: zelmavagyok
Spanyolfal

Aztán megérkezett Kása és vele a fotel.Zelmát meglepetésként érte az érkezése. Nem mintha nem erre várt volna már napok, talán hetek óta, hanem mert Zelma utált várni. Feszültséget okozott neki a várakozás. Mert Zelma nem tudott hinni, csak a színvalót, a láthatót, tapinthatót értékelte, ezzel szemben a várakozás hit volt és remény. De mert az élet tele volt várakozással, Zelmának erre is megvolt a maga módszere. Becsapta a világot, úgy tett, mint aki Nem Vár Semmit és Senkit. Korán ébredt, de elvacakolt egy kis időt, aztán lement friss kifliért, zöldségért, gyümölcsért, sőt macskaalomért. A kislakásban ugyanis volt egy cicája... Megvehette volna előző nap azt az almot, de akkor mit csinált volna szerdán, mivel üti el az ...

Tovább Szólj hozzá

férfi félelem egyedüllét érintés céltalanság

2015. feb 14.

Z. alszik

írta: zelmavagyok
Z. alszik

Szombat déltájban hívott, majdnem ugyanakkor, mint legelőször. A különbség annyi, hogy nekem nem sistergett a rántás a tűzhelyen, nem volt betárazva a mosógép, sürgés-forgás helyett kábán lengedeztem a lakásban.

- Zelma vagyok! - a hangsúly azért majdnem a régi. - Délután? Számíthatok rád? Szépen süt a nap, öröm ilyenkor kimozdulni.
A kérdés és a modoros cifrázás, a szép időre való hivatkozásom már a rossz előérzet része volt. Zelmát nem kell noszogatni, ha menni vagy jönni akar, jön. Legfeljebb a szekrény előtt feledkezik egy kicsit hosszabban, mint amennyire ideje van. A legutóbb sikerült egy teljesen szöszmötös szürke nadrágban jönnie.

- A fekete nadrág volt a bordó pulcsival, de aztán a fekete kardigánt is ...

Tovább Szólj hozzá

csalódás egyedüllét önáltatás céltalanság

2015. jan 31.

A konstruktív cselekvés és a ...

írta: zelmavagyok
A konstruktív cselekvés és a ...

1062846_47559000.jpgA konstruktív cselekvés és ki-be szemlélődő álmok közt félúton az Igazi Alvás közben már egy hete küzdök valakivel. Fáradtan ébredek, nem kimerülten, de felkavarodottan... Zaccos reggeleimen eltöprengek, hogy vajon kivel vitatkozom és küzdök éjszakánként, aztán fürdés, fogmosás, öltözés, a vasalást elbliccelem, ha lehet... de dinamikusan összerakom aznapi alkatrészeimet, troli, busz, villamos és még egy villamos... dinamikus haladás közben nem nézem meg az órámat, nincs is karórám két hónapja, majd valami szépet veszek egyszer, addig nem fontos.... Ki kéne venni a zsebemből a telefont, de minek, attól úgysem lesz se több, se kevesebb az idő, ha nézegetem közben. Ezt is elmondom magamnak minden reggel... azért néha megnézem mégis, ...

Tovább Szólj hozzá

önértékelés álom önsajnálat aktív egyedüllét önáltatás bátorítás céltalanság

2014. dec 20.

P. azt írja...

írta: zelmavagyok
P. azt írja...

Zelma költői hangulatának vége... egy tömör sms-t küldött ma reggel, miszerint "P. azt írja, hiányzom neki és gondol rám, egyébként a Bahamákon lesz az ünnepekben".

Húha - írom vissza Zelmának vidámkodóan - ez eztán az életminőség, Zelma. Van, aki Vásárosnaményben hiányzik, vagy Tunyogmatolcson... sőt, olyan is, aki sehol sem.

Egyébként a vicc csak félig vicc, mert Z. egyik legjobb barátja tudtommal éppen Kahawában:) karácsonyol, és már előre tudható, hogy februárban Dubaiból, a Fülöp-szigetekről vagy épp Thailföldről fog Z. hiányozni. Ez a nagy nemzetköziség mégiscsak érdekes vagy gazdag barátokat és lappangó titkokat feltételez.

Reméljük, januárban nem hiányzik majd sehonnan, elvégre akkor lesz a nevenapja:).

...
Tovább Szólj hozzá

férfi önsajnálat egyedüllét önáltatás virtuális kapcsolat

2014. dec 16.

... vagy hát... ?

írta: zelmavagyok
... vagy hát... ?

L., a barátnőm soha nem olvassa a Síkospályát. Pedig a születéséről sokat beszélgettünk annak idején, az első kép is az ő felvétele, egy különleges kirándulás emléke.

Késő tavasszal, nyár elején aztán megígérte, hogy beleolvas. Sokadszorra, de most komolyan. Vártam - vártam a reakciójára, de semmi nem érkezett.

Aztán vettem egy nagy levegőt, és megkérdeztem. Milyen?

Nem olvasom, bele se néztem - vallotta be szégyenkezve.

Nem értette a megkönnyebbült sóhajom.

De nekem az, hogy nem olvassa, sokkal jobbnak tűnt, mintha olvasná, és nem szólna róla semmit.

... vagy hát... ?

Tovább Szólj hozzá

barátság csalódás egyedüllét középkorú nő

2014. jún 24.

100 méterre

írta: zelmavagyok
100 méterre

174137_8352_1403630683.jpg_1632x1224

Hazafelé ha van időm, hamar leszállok a buszról, és egy szép kertvárosi negyeden jövök át, virágoskertek és játszótér, park, termő eperfák közt... csupa szívderítő dolog. Útba esik egy fagyizó is, cukormentes fagyijuk is van, meg cukros is, hangulat kérdése.

Ha sietni kell, egészen közel jövök a busszal, de ennek az a kockázata, hogy ha rosszul jön ki a lépés, egy trolimegállónyit mégiscsak gyalogolnom kell, sivár, poros, elhagyott házak, megkezdett és félbehagyott építkezések, kisboltnak álcázott féldecizők között.

Ma siettemben arra jöttem, és egy gazzal-fűvel benőtt házhelytelek olyan émelyítően édes illatot árasztott az eső után... elképesztő volt, hogy ennyire ronda dolognak hogyan lehet ilyen illata.

Aztán ...

Tovább Szólj hozzá

álom aktív egyedüllét bátorítás céltalanság hársillat

süti beállítások módosítása