Ahhoz képest, hogy Zelma évek óta nem keresett, vasárnap reggeli hívása váratlanul ért. Elmaradtam munkahelyi- és pasiügyeiben, azt sem tudom, Budapesten él-e még, vagy kitántorgott valahova Ausztriába vagy Németországba. Esetleg melegebb éghajlatra. Nem tudok róla semmit. Bambán néztem magam elé, amikor jellegzetes Zelma-hangján belemondta a telefonba: - Felbontottam a sárgadinnye lekvárt ma reggel. 

Hát nem tudtam mit válaszolni. Nem tudtam felmérni a hír jelentőségét, még csak jelentését sem, ezért tőlem szokatlan módon hallgattam.

- Tavaly nyáron tettem el. Szállóvendégeim voltak, nyári meleg, imádtuk a sárgadinnyét. Leszaladtam, és a nagy sikerre tekintettel vettem még kettőt. De aztán hideg lett hirtelen. Az egyiknek a ...

Néha hirtelen, vagyis inkább váratlanul, anyámat látom a tükörben.

De aztán történik valami,

megmozdulok,

vagy az arckifejezésem változik, és 

maradok, ahogy voltam, 

árván. 

Azt mondja, valamikor örült, hogy a cica majd milyen jó társaság lesz a fiának, mégsem lesz egészen egyedül, ha majd már kinő  a napköziből.

És aztán a fia egyre kijjebb nőtt a napköziből, vállalt egész napokat, heteket is, amig  MsJane külföldi konferencián, továbbképzésen vagy valahol víz mellett múlatta az időt. És tényleg, a cica ott volt a fiúval ilyenkor, csupa öröm és csupa gondnak.

Aztán egészen az amerikai egyetemig nőtt, és MsJane rádöbbent, hogy ő, Ő lett az, akinek a cica a lakótársa. és így mégsincs egészen egyedül.

Hm... még valami macskás kisasszony lesz belőlem, gondolta.

Azt még gondolatban sem tette hozzá, hogy

vén.

Váltok. Mindent forintra, onnan ojróra. Amióta Lia elment, sportot űzök belőle. Nehéz sport, és nincs hozzá dopping. Önmaga a dopping. Meg Lia öröme, sikerei, amíg örül és sikeres. Addig lelkesen váltok. Előadást három nap üdülésre, vasárnapokat és szabadnapokat projektre, projektet ugye forintra és a forintot ojróra. Vannak szabályok. Lehetőleg heti egy színház, na jó, havi 2-3. Sokszor lehet ingyenest kifogni, vagy potom pénzért nagyon jót. Ott volt a Koncz Zsuzsa koncert, ezerért vettem a jegyet, last minute, részleges rálátással.Semmit nem lehetett látni, csak a gyönyörű belső teret, ahol a koncert zajlott. Szünetben lementem a földszintre, találtam egy falmélyedést, ahol jól lehet állni. Na jó, nem jól, de jobban, mint csak ...

Nem olimpikon többé. Nem futja le fiatalosan és kétségbeesetten a troli melletti szuper-rövidtávot az első ajtóig, nem nézi aggódva és ide-oda sasszézva a kereszteződésben centiző és a megálló-öbölbe tekergő csuklósbuszt. Már két napja nem. Legalábbis ezen a héten a próbautak után élesben is gyalog megy a reggeli vonathoz. Mint egy vidéki. Rálegyintett a busztársaságra, hagyja a bérletet a táskazsebben és megy, délcegen, egyenes derékkal.

Az a legfurcsább, hogy nem kell sietnie.

Mert ez mindenképpen 18-20 perc, nem lehet lekésni vagy felgyorsulni, a közlekedés váratlan fordulatai és szeszélyei kihagyják...

Babakocsit toló mamák jönnek szembe, kutyasétáltatók, gördeszkás fiú, biciklisták, iskolatáskás gyerekek. ...

Hát nem egy szerencsés korszakomban vagyok,  annyi  szent.

Partra vetett sűrű-ragdós dermedtségben alig tudok mozogni.

Még szerencse, hogy augusztus van, nem november.

Mosogatni azért így sincs kedvem...

..de főzni azért főzök magamnak.

Araszolunk. Minden arasz egy esemény, egy eredmény, egy elintézett dolog. Nehézségek pettyezik. Néha rántok a vállamon, néha megoldom, néha meghagyom görcsnek. Lényegében nem számít, csak az araszolás.

Ki van mérve a pálya, egyszer csak odaérünk.

Kotlósként szaladgálok majd tárgyakkal, ételekkel, hülyeségek jutnak az eszembe, ki is mondom majd őket.

 Aztán fázósan összehúzom a régi ruhát.

Vagy könyékig túrok a rongyoszsákban?

Mindegy.

Hozott anyagból dolgozom.

Zelma megrázkódott. Már a rövidsége is elgondolkodtató.

"Lia univerzumot vált még a nyáron.

Nehezen érti meg, hogy én is."

Az utcában, ahol lakunk, négyszeres hársfasor szegi a járdákat és a középső zöld zónát. Nincs léhább hangulat,  - legfeljebb a balatoni estékkel vetélkedhet -  mint amikor egy-egy forró júniusi estén a túlérett hársillatban ballagok haza.

Befelé egy kert van, egy kertnek nevezett vadon, lomberdő és korábbi lakók meg jószomszédok ötletszerű ültetvényei, amelyek  együtt mégis kiadnak valami igazán magyart és XXI. századit.

Az erkélyhez legközelebb egy fűz, hogy a barkák figyelmeztessenek a tél végére, mellette akác, törzsét vastagon átfonta a borostyán. Akácvirág... sajnos nem lila, de mézillatú, akkor virágzik, amikor már beteltünk a csodákkal, hirtelen megjelenik, mint az utolsó tűzijátéksziporka, amit még ...

Lemegyek a strandra... Igen, strand, bár szívesebben nevezném uszodának, abban a szóban több a lendület és tekintélytparancsolóbb - de csak ide a kerületi strandra, ahol újabban komoly úszómedence is van, téli sátor takarásából visszahangzik az edzők ordítása, de nem kívánom a sátrat. Nyáriasan meleg, de legalábbis májusi időjárás van március végén, a napra megyek először, végigfekszem a padon, behunyom a szemem, hallgatom a strandzajt, napozok, szunyókálok, ma el is aludtam, és ijedten ébredtem valami pillanatnyi csendre, de akkor megláttam a szomszéd padon a fejeket, nem zártak még be, aztán az órára kapom a szemem, de még nincs öt óra sem, háromnegyed hatig maradhatok, kétórás jeggyel, de azért majd félkor kimegyek, most ...

Aztán egyszerre egy pillanat alatt valami vagy valaki? kimerevíti az életfolyamot, nem, nem akasztja meg, az életfolyam nem olyan dolog, ami megakadhat, dupla vagy semmi, ha elakad, vége. De kimerevíthet, kinagyíthat pillanatokat, hányat őrzünk könnycsepp-nagyító alatt életünkben? Hangokat, mondatokat, csendeket, az irtózat és az elragadtatás pillanatait, se visszacsinálni, se megállítani nem lehet. B meghalt Bében, mondja a telefon, és ordítok, hogy nem, ezt ne, ezt nem lehet, és a túloldalán kivár minden ordítás-kanyart az, aki már kiordította magát és még az a tisztje is van, hogy végighallgassa másokét.

B meghalt Bében, nem, ez teljes képtelenség, írok neki gyorsan egy mailt, Mondd, hogy nem igaz... ennyit csak, de nem jön semmi ...

V.  Délkelet-Ázsiából olvastatja velem a tervezett könyvét, próbálok tárgyilagosan és plasztikusan véleményezni, csak ki ne maradjon valahogy a szeretet... NEP Wales-ben teszi ki visszafogottan válogatott fotóit a közösségi oldalra, lájkolom, hát persze, tetszenek nagyon. Gy időnként megereszt pár sort, a telóm biztatóan kopogó hangot ad ilyenkor, de valójában O. is lehet a levélíró... csak ő olyan mértéktartó és elfoglalt, most jött meg a Kanári-szigetekról, hát nem csoda. Á és A az én szerzőtársaim, különmunkát vállaltunk és most mértéktartóan, okosan próbálunk a lelkiismeretünk szerint a lehető legjobban kijönni a helyzetből.Jogszabályokat citálunk, nemzetközi tapasztalatokkal támasztjuk alá a véleményünket, néha ...

"Ez egy ilyen év. Magányos, vagy inkább individualista és felfokozottan társadalmi egyszerre. Ilyen hát az advent is, a karácsony is ilyen lesz talán. Liával megbeszéltük, hogy elutazunk együtt karácsonyra. Ilyen még nem volt. Nem állítunk fát, csak ágakat veszünk, és süteményekkel felpakolva elutazunk valami jó fürdőhelyre. Melegvizűre persze.

Aztán kiderült, hogy az utazás napján Liának még van egy társasági meghívása. Kicsit gyanúsan kaptam a lehetőségen, rendben, én leutazom, Lia pedig bűnbánóan megígérte, hogy másnap hajnalban utánam jön. Jól is fog esni egy nap olvasás--fürdés mindenféle felelősség nélkül. A süteményekkel éppen úgy készültem, mint máskor. Bejglit rendeltem, mandulásat sütöttem, megvettük az ...

Napsugarasan és borzasan, erősen, de mulandóan. Csápokat nyújtva kifelé, felfelé és a jövőbe.

... és ma a hagymához is ...

Szombat déltájban hívott, majdnem ugyanakkor, mint legelőször. A különbség annyi, hogy nekem nem sistergett a rántás a tűzhelyen, nem volt betárazva a mosógép, sürgés-forgás helyett kábán lengedeztem a lakásban.

- Zelma vagyok! - a hangsúly azért majdnem a régi. - Délután? Számíthatok rád? Szépen süt a nap, öröm ilyenkor kimozdulni.
A kérdés és a modoros cifrázás, a szép időre való hivatkozásom már a rossz előérzet része volt. Zelmát nem kell noszogatni, ha menni vagy jönni akar, jön. Legfeljebb a szekrény előtt feledkezik egy kicsit hosszabban, mint amennyire ideje van. A legutóbb sikerült egy teljesen szöszmötös szürke nadrágban jönnie.

- A fekete nadrág volt a bordó pulcsival, de aztán a fekete kardigánt is ...

Zelma költői hangulatának vége... egy tömör sms-t küldött ma reggel, miszerint "P. azt írja, hiányzom neki és gondol rám, egyébként a Bahamákon lesz az ünnepekben".

Húha - írom vissza Zelmának vidámkodóan - ez eztán az életminőség, Zelma. Van, aki Vásárosnaményben hiányzik, vagy Tunyogmatolcson... sőt, olyan is, aki sehol sem.

Egyébként a vicc csak félig vicc, mert Z. egyik legjobb barátja tudtommal éppen Kahawában:) karácsonyol, és már előre tudható, hogy februárban Dubaiból, a Fülöp-szigetekről vagy épp Thailföldről fog Z. hiányozni. Ez a nagy nemzetköziség mégiscsak érdekes vagy gazdag barátokat és lappangó titkokat feltételez.

Reméljük, januárban nem hiányzik majd sehonnan, elvégre akkor lesz a nevenapja:).

L., a barátnőm soha nem olvassa a Síkospályát. Pedig a születéséről sokat beszélgettünk annak idején, az első kép is az ő felvétele, egy különleges kirándulás emléke.

Késő tavasszal, nyár elején aztán megígérte, hogy beleolvas. Sokadszorra, de most komolyan. Vártam - vártam a reakciójára, de semmi nem érkezett.

Aztán vettem egy nagy levegőt, és megkérdeztem. Milyen?

Nem olvasom, bele se néztem - vallotta be szégyenkezve.

Nem értette a megkönnyebbült sóhajom.

De nekem az, hogy nem olvassa, sokkal jobbnak tűnt, mintha olvasná, és nem szólna róla semmit.

... vagy hát... ?

Te voltál már úgy, hogy nem tudtad eldönteni, a világ lett szürreális körülötted, vagy te lettél  szürreális a világban? Végül hogyan dőlt el a dilemma? Nehogy azt mond, hogy rálegyintettél, hogy végtére is mindegy, mert...

Szöveg nélkül

Hazafelé ha van időm, hamar leszállok a buszról, és egy szép kertvárosi negyeden jövök át, virágoskertek és játszótér, park, termő eperfák közt... csupa szívderítő dolog. Útba esik egy fagyizó is, cukormentes fagyijuk is van, meg cukros is, hangulat kérdése.

Ha sietni kell, egészen közel jövök a busszal, de ennek az a kockázata, hogy ha rosszul jön ki a lépés, egy trolimegállónyit mégiscsak gyalogolnom kell, sivár, poros, elhagyott házak, megkezdett és félbehagyott építkezések, kisboltnak álcázott féldecizők között.

Ma siettemben arra jöttem, és egy gazzal-fűvel benőtt házhelytelek olyan émelyítően édes illatot árasztott az eső után... elképesztő volt, hogy ennyire ronda dolognak hogyan lehet ilyen illata.

Aztán ...

Üres fejjel üldögélni volna jó... persze víz mellett, de jobb híján akár csak lombsuhogásban... talán álmodnék is végre valamit.