Zelma,
hetek óta kerülsz,
csak néhány sort juttattál el hozzám,
ez a kiélt-szöveg...
már azt hittem, jól ment a sorod Vandánál.
Egyébként pedig, nem is olyan különös a történeted, azóta olvastam egy nőről egy másik blogban, aki időseket gondozott vidéken, és aztán elhatározta, inkább kamionos lesz és a férjével járja majd Európát.
Te vidéki óvónőből - megengedem, hogy néhány csavarral, de Budapesten egy vállalkozáshoz kerültél, ahol szintén óvodásokkal foglalkozol, és a lányoddal élsz... van valami bátorság a lépéseidben, de nem mondanám, hogy izgalmas a sztori.
Aztán történt valami.
Kása akcióba lépett. Nem is akcióba, hanem inkább valami kitartó ostromba kezdett, naponta felhívott, érdeklődött a napi élményeim és a távlati terveim iránt. Nem kellett egész nap szorongatnom a telefont, mert hívott háromszor is, ha előszörre nem vettem fel. Minden nap körülbelül ugyanazt válaszoltam: velem minden rendben, terveim homályosak.
Aztán egyszer csak bejött a gyerekmegőrzőbe azzal, hogy mikor végzek. Vanda kituszkolt az ajtón, menjek Kásával, ő még gyerekfelügyel egy fél  órát aztán bezár.
És hova kellett menned?
Egy tündéri lakás volt, a belvárosban.
Folyosóról nyílt, de az ablak alatt senki nem járt el.
Szoba, alkóv, galéria, fürdő, konyha.
Ingyen bérbe adta valaki, Kása lekötelezettje, csak a költségeket kellett fizetnem.
Azt mondta, ő áthozza a cuccomat is, kezdjek itt új életet.
És kezdtél?
Tudod, nekem ez a külön szoba vagy külön lakás valami teljesen külön életet jelent, valami teljesen mást, titkosat, amit csak az én személyem köt össze a valódival.
De ne olyat képzelj, hogy
királynő vagyok,
nagypolgár,
vagy színésznő...
hanem csak maga a szoba megléte a lényeg ezekben az álmokban. Az, hogy teljesen el van zárva a többi ember elől, de én ki-be járhatok... soha nem láttam álmaimban ott kislány koromtól fogva senkit, még amikor fantáziáltam róla, akkor sem rendeztem be emberekkel, eseményekkel.
Akkoriban sokat álmodtam ezt újra, nem álmodoztam, álmodtam!
Ez az álombeli szoba nem barátságtalan, de egy kicsit homályos, mint mondjuk egy téli délután, amikor nem gyújtunk még lámpát. És minden álmomban megismétlődően megnyugvás és biztonságérzet fogott el,
amikor  - mindig váratlanul,
hirtelen ráismerve -
benyitottam
ebbe a
szobába.
Te mit csinálnál, ha túl életed delén, egyszerre csak a rendelkezésedre állna egy ilyen kislánykori álom, egy titkos szoba?