Zelma időnként megpróbál olyan lenni, mint a Többi Nő. Hol a tűsarkú, hol a körömlakk, csipkés ezmegazok, hol kacajoktól hangos női traccsparti a többiekkel a teakonyhában... még Valódi Napszemüveget is rendelt, láthatatlanul dioptriásat... már azon is gondolkodott, vajon feltolja-e néha majd a feje búbjára, mint Ők.
És akkor kiderül számára, hogy a Többi Nők sem mindig boldogok, dilemmák gyötrik őket, amikhez képest az övéi már-már eltörpülni látszanak.. . Pedig tele vannak lakkal, körömcipővel, gondosan kialakított színharmóniákkal, emellett dolgoznak, gyereket, unokát nevelnek, élnek...

A legmegrendítőbb Karmelina helyzete, aki negyven elmúlt, válása után szorgos társkereséssel újabb romantikus kapcsolatot sikerült ...

Zelma, megrendítő ez az élményed, de ne! Most ne bújj ki, ne meséld el nekem, hogy milyen fantasztikus ember az az Olgi... , mert őrá vártál... magadról beszélj, légyszíves.

Szinte menekülve hagytad el az otthonodat, és jöttél a színdarabnézés ürügyével Pestre. Mindjárt a startnál Kása apukával találkoztál. Aztán zuhantak rád az élmények. Hogy érezted magad közben?

Jó kérdés, de nehéz válaszolni rá. Vagyis könnyű. Egy szóval is lehet: zavarodott voltam.

A Kása apukától való búcsúzás jó érzése

nem tartott soká,

hamarosan megőrültem.

Megőrültél?

Elkezdtem azon gondolkodni, hogy megvan a telefonszámom neki? Hogy vajon felhív-e tényleg, amikor visszafelé megy? Hogy felhív-e egyáltalán.

Néha ...

A darab után rögtön egy kis állványos szintetizátor termett a színpadon, ötvenes-hatvanas férfi állt mögötte, ismerősként üdvözölték az otthonlakók. Úgy gondoltam, maradok egy kicsit, fülbemászóak voltak a régi dalok, és beszélni szerettem volna Olgival is, összetéveszthetetlen vörös kontya a semmiből bukkant fel hirtelen az előttem levő sorban. Olgi minden óvónők legjobbika, az Ország Óvónője, majd kiderül, hogy került ide az idősek otthonába éppen ma délután.

De Olgihoz sort kellett állnom, már hárman körbevették, komolyan magyarázott valamit, a segítségét kérhették valamiben. Addig hallgatom a zenét, most anyám-korabeli számok vannak soron. Ahogy lesz, úgy lesz, Fekete hajú kis gimnazista voltál, jól hallom, ...

Tehetetlenkedtem éppen otthon. Elmenni készültem, ezért nem fogtam bele semmibe, de elmenni meg lusta voltam. A múlt hónapban már nyárias volt az idő, megsarkaltattam a legszebb szandálom. Most viszont mordonmord odakint, így aztán csak biztattam magam, hogy mindjárt indulok... belenéztem az internetbe, ittam egy kávét, körülnéztem, hogy mivel lehetne még vacakolni, felmentően csöngött a zsebemben a telefon.

Zelma "mi sem történt" hangon érdeklődött,

hogy mikor folytatjuk a könyvet. Régóta  tudjuk mindketten, hogy története talán érdekes, de nem tesz ki egy könyvnyit, jó, ha egy blogra való kialakul, de rendszertelen találkozóink fedőneve "a könyv" maradt.

A múltkor búcsú nélkül elmentél... azt hittem, vége az együttműködésnek.

...

  Ács Zelma Anna. Én szeretem ezt a hosszú nevet.
Egyszer valaki meghívott egy konferenciára. A saját szakmai köreiben akart bemutatni, mint „az oldalán megjelenő nőt”, a téma érdekelt, a város vonzó volt, jókedvűen ültünk az autóban, amikor hirtelen hozzám fordult.
Ha bemutatkozol, ne mondd mind a két keresztneved, csak az elsőt. Örökre?
Csak most, az én kollégáimnak.
Néztem, hogy viccel-e, de várakozó feszültség volt az arcán.
Nemet mondtam.
Ha legközelebb a karomat találod túl hosszúnak?
Vagy a lábam nem illik a cipőcskébe
Majd vagdosunk?
Mereven nézte az autópályát, de harag nélkül bólintott. Rendben van.

Te megtetted volna a kedvéért?

Mit számítanak nekem a kollégái?

Mit számítanak neki a kollégái? Nem is a ...

  Egy szeptemberi délutánon Zelma megelégelte a szürkeséget, ami körülvette, sőt őbenne volt, és lassú, de biztos haladással elkezdett élni, új dolgokba kezdeni, és annyira jól érezte magát ebben az új helyzetben, hogy egyre többet változtatott addigi életén. Még mielőtt megrettent és visszahőkölt volna, a környezete rögtön észrevette az első jeleket, buzdították Zelmát, de aztán olyan gyorsan követték egymást a változások, hogy barátnői már nem győzték a csodálkozást, elveszítették a fonalat, beleuntak, és így

Zelmának le kellett mondania az újramesélések ízéről.

Csakhogy Zelma mesélni, mesélni szeretne, méghozzá nekem. Hogy én írjak egy könyvet az életéből.

Engem mégiscsak sürgetett az ...