Először elhatározod, hogy selejtezel, átrendezel, igazi nagytakarítás lesz, új minőség, na jó ezt így nem mondod ki, hogy "új minőség", de magadban azt szeretnél, már érzed is az önelégült önünneplés édességét, és így még erősebb is rajtad a nyomás, így, hogy nem mondtad ki, magadnak tett ígéreted csak a te válladat nyomja, mit a válladat, a gyomrodat belülről, aztán feljebb kúszik valahova a torkodba, aztán keserű és nyúlós lesz a szádban a nyál, akkor már nincs sok idő hátra,...  még halogatod, de a szemeddel már csoportosítasz, kiviszel, beviszel, fennakadsz 6 cipősdobozon, hogy azt majd vajon hova, levittél már 6 teli nejlonszatyor kacatot, ahogy jössz-mész a lépcsőházban egyre csalódottabb vagy, mert még semmi ...

Még mindig síkospálya.... csak bátran!

"Egyszer

lenn,

egyszer

fenn."

De

ez már

a XXI. század.

Itt

mindig

lenn,

mindig

fenn.

Jó

esetben.

Kakaó, vajaskifli, békebeli családi reggeli,

nem volt már időm friss kifliért menni,

ez máris olyan családias,

hogy nincs idő,

aztán mégis megreggeliztünk,

azt a kenyeret úgy sózták rám tegnap,

mint különleges újdonságot,

eláll a hűtőben, azt mondták,

jó, ha van mihez nyúlni,

lekvár is volt, szalámi,

kalács, paprika,

aztán megreggeliztünk,

előbb tempósan,
később ráérősen,

ahogy két ember eszik,

ha éhes.

hol

álmaink

felhősétányán járunk,

hol földre ránt a józan megfontolás

egymást ringatva-rángatva

csupa közhelyes igazsággal birkózunk,

nem merjük bevallani,

hogy talán ezekben

is

van

valami.

Sok múlik a kalandvágyon is...
Azon, hogy mennyire merünk új dolgokat kipróbálni.
Nem arról a "kalandról" van szó, az túl egyszerű lenne.
 

 Fehér foltokról, bennszülöttekről,
akiknek a nyelvét is meg kell tanulni ahhoz,
hogy egyáltalán esélyünk legyen a megértésre.
 

Érzelmi kalandokról, érzelmi kockázatokról.
 

Mert hiába mondták már az ókori görögök is, hogy hajózni muszáj,
ha mi közben azt tanultuk, hogy járt utat a járatlanért el ne hagyj. 
 

Csakhogy
azt nem tették hozzá szüleink, bölcs tanítóink,
hogy pofára esni erre is, arra is lehet.
 

És így már nem kérdés a kérdés.

Néhány hét alatt elmúlt a jókedvű felszabadultság, átvette a helyét az álmodozás, amit csak néha szakított meg egy-egy racionális hullám.

Mint amikor hosszabb távon úszol, és a monoton mozgás elvarázsol, aztán valaki meglök vagy beléd rúg véletlenül, megbillensz, kapkodsz, köhögsz aztán újra visszateszed magad abba a zsongító ritmusba.

Munkát kerestem,
az egy külön történet,
hogy csupa 50 feletti nővel akadtam össze,
olyan volt, mint egy sorskirakat.
Vagy torztükör,
görbetükör,
igen, ez a jó címszó.

"Nők, 50+, görbe tükörben"

Mitől görbe a tükör, Zelma?
Én görbítem-kanyarítom... rájöttem, ezek a nők, a sorsuk jobban érdekel, mint az álláskeresés.

Ahogy hordják magukat,

ahogy beszélnek magukról, és ...

Tehetetlenkedtem éppen otthon. Elmenni készültem, ezért nem fogtam bele semmibe, de elmenni meg lusta voltam. A múlt hónapban már nyárias volt az idő, megsarkaltattam a legszebb szandálom. Most viszont mordonmord odakint, így aztán csak biztattam magam, hogy mindjárt indulok... belenéztem az internetbe, ittam egy kávét, körülnéztem, hogy mivel lehetne még vacakolni, felmentően csöngött a zsebemben a telefon.

Zelma "mi sem történt" hangon érdeklődött,

hogy mikor folytatjuk a könyvet. Régóta  tudjuk mindketten, hogy története talán érdekes, de nem tesz ki egy könyvnyit, jó, ha egy blogra való kialakul, de rendszertelen találkozóink fedőneve "a könyv" maradt.

A múltkor búcsú nélkül elmentél... azt hittem, vége az együttműködésnek.

...

A z élet síkos pálya... és az esik többet seggre, aki óvatosan lépeget.

De nem töretlen

jégpáncél.

Nem egybefüggő , végtelen

hómező.

Bukdácsolsz, toporogsz,

hunyorogsz,

mielőtt

makacs, gépies

léptekkel,

határozottan

elindulnál

újra.