A férfi, ha ismerkedik, gondban van. Mármint az internetes társkeresőn, ahol szakmányban szólít meg nőket. Vajha tudná, ki az, akivel végül találkozni is fog, ki az akivel érdemes is, és ki az, aki a Nagy Szerelemmé nemesülhet az idők során. Most még nem tud semmit... apró fényképeket nézeget, kilókat, centiket súlyoz, végeláthatatlan lelki feltárulkozások és frappáns másfél sorok közt szédeleg, ötödszörre olvassa ugyanazt a Coelho-idézetet és éppen huszonötödszörre, hogy "szeretem a természetet, a filmeket, színházat, a jó könyveket".

A férfi azonban azért férfi, hogy elébe menjen az ilyenfajta kihívásoknak, hogy ne szeppenjen meg se Coelhotól, se Csernus dokitól, ha tetszetős a kép, vágjon bele bátran, sem csúnya sem szépelgő szavak el ne tántorítsák. Ez utóbbi megoldható úgy is, hogy el sem olvassa a pársoros bemutatkozást, hanem mindjárt hatékonyan, egyenesen megkérdi: ismerkedjünk? Ó, milyen kíváncsi lennék a TOP10 válaszra, nekem erre a kérdésre torkomon akadna a szó, ami azért ritka eset.

Ha a férfi mégis rászánja magát a bemutatkozás elolvasására, esetleg utoléri a szerencse, a trükkösen anyáskodó nők néhány kérdést is elrejtettek, lehet válaszolni...

Ha a férfi nem férfi, hanem fiúka, rögtön a tárgyra tér: milyen kapcsit szeretnél? (állítólag ennél cifrábbak is vannak, de nem merem ideírni, majd csak ha felkerül a 18-as karika a blogra). Tehát milyen kapcsit. Erre már könnyebb a nőnek  válaszolni: jót. Az ambíciózusabbak: nagyon jót. Persze a kérdés dekódolva annyit tesz, hogy megelégszel-e egy szoknyabolond link fráterrel, mint én vagyok vagy férjet keresel, mert akkor én továbblépek...

Esetleg van valami érdekes kép, különös tény vagy felirat a nő adatlapján, amire lehet reagálni... valaki mesélte, hogy hosszú ideig egy fiktív kép volt a lapján, amin egy nő mezítláb ült a motorkerékpáron, ... és, hogy hány férfi óva intette őt az effajta könnyelműségtől.

Az is előfordulhat, hogy a kérdés "élő ideget ér", a minap szomorkodott-bosszankodott egy nő, aki az adatlapja szerint külföldön él, hogy valaki se szó, se beszéd, rákérdezett, hogy miért, végig sem gondolva esetleg, hogy egy középkorú nő életében hányféle és milyenféle kompromisszum előzhet meg egy ilyen döntést. Persze az a nő mesélhetett volna  a munkájáról, ("örök álmom a double-decker") a családjáról, ("a fiam meg a kismenyem is itt van egy ideje"), adhatott volna valami kitérő választ (imádom a Beatlest, így más ország szóba se jöhetett), de úgy esett, hogy a megkérdezett  mellre szívta, és igencsak kiosztotta a férfit... hogy jön ő a legszemélyesebb témához csak így előzmények nélkül.

Milyen lehetőség maradt még? Van egy tetszetősnek tűnő, ámde csapdaszerű lehetőség, a bemutatkozás. Látom, hogy netes társkeresésben járatlanok most megemelik a szemöldöküket: mi ezzel a baj?

Hát... az ipari mennyiség. Mert ugye hogyan lehet sajátmagunkról hetente 3-5-10 különféle bemutatkozást írni? Így hát a férfi szabványosít. Van mondjuk egy hosszabb meg egy rövidebb változat. Előzékenyebb társkereső rendszerek külön tárhelyet létesítenek ezeknek, léprecsalva az udvarias és igényesebb, ámde feledékeny férfit, aki legutóbbi, "Kedves Gyöngyi! 50 éves üzemmérnök vagyok, bár nem a szakmámban...." kezdetű levelét másnap sebtében elküldi Ágnesnek és Barbarának is.

Ilyenkor az ember örül, hogy nőnek született. Különösen, ha se  nem Ágnes, sem nem Barbara.