nem is a bútorvásárlást
Hétfőtől tényleg munkába álltam Vandánál. Nevetségesen egyszerű és felmérhetetlenül idegen volt számomra. Egyszerű volt, mert a gyerekek - gyerekek.
Bevált Vanda számítása, be tudott dobni a tehetséggondozóba és a fejlesztőbe is. Ugyanazt az élményt éltük meg a gyerekekkel, azt a pillanatot, amikor "kigyullad a lámpa", valami új minőséghez érkezik a gyerek,
az lényegében mindegy, hogy honnan indult és hová jutott közben.
A gazdasági gondolkodás megtanulása valami szörnyű volt...
Az a tudat, hogy haszonra dolgozom. És a haszonból élek.
Bejön a megőrzőbe a fiatal házaspár, hogy itt hagynák a gyereket 3 órára...
nem is a bútorvásárlást intéznék közben,
hanem nagyon kell már kettesben egy jó mozi,
aztán kiderül, hogy nem tudják kigazdálkodni az árát.
És Vanda szigorúan megköveteli, hogy ne fogadjam az ilyen vendégeket...
tegyenek félre havonta ennyit, ha másképp nem megy, és majd 3 hónap múlva találkozunk.
Végül megkötöttük a magunk egyezségét Vandával,
elkezdtünk csomagokat árulni, mint a Mc...-ben a menü.
Aki felmutat aznapra szóló mozijegyet a plázába, annak féláron van a megőrzés.
Hamarosan csatlakozott a kávézó is,
még ravaszabb ajánlattal,
hogy a blokk ellenében,
utólag adjak kedvezményt a náluk fogyasztóknak...
a kedvezmény felét ők állják, havi elszámolásban.
Az úszásból egyelőre semmi nem lett, a szülők sokkal ötletszerűbben tértek be hozzánk, még a tehetséggondozóba is csak rendszertelenül hozták a gyerekeket. Még leginkább a fejlesztő számolhatott biztos körrel, igaz, a szülők mindent megtesznek azért, hogy gyerekük helytálljon majd az iskolában.
Futott az üzlet,
Vanda boldog volt,
Lia, a nyári vakáció leteltével egy kicsit gyanakvó,
Gábor pedig bemesélte magának,
hogy ez valami nyári munka nekem,
majd ősszel jövök haza.
Egészen jól ment minden, csak éppen augusztusban, augusztus 18-án felhívott Kása apuka.
Addigra már kisebb gondom is nagyobb volt annál, hogy csak telefonnal a kezemben létezhetek, azt hittem,
valaki visszatérő ügyfél...
igen, azt hittem, egy "apuka" hív.
Újra ugyanabba a kávézóba invitált,
szekrény előtt állni nem volt időm...
gondoltam, csak megkérdi, hogy vált be a munka.
De nem sokat időzött a munkánál,
utóbb rájöttem,
erről lehettek nélkülem is információi.
Inkább a terveimről érdeklődött.
Azt is tudta, annyit keresek Vandánál,
amiből gond nélkül bérelhetnék egy helyes kis lakást itt Pesten,
de én ragaszkodtam ahhoz a verzióhoz,
hogy ideiglenes ez az állapot,
majd hazamegyek.
Gábor vonzza ennyire?
Erre a kérdésre nem számítottam,
Kása annyira visszafogott és udvarias volt velem mindig.
Nem is válaszoltam semmit.
Kása pedig csak annyit mondott,
hogy
papuccsal kellene engem
elfenekelni,
attól majd észre térnék.
Fizetett, és kifelé indultunk.
Milyen papucsa lehet, ezen gondolkodtam.
Még azt sem tudtam megkérdezni,
hogy hazafelé jön,
vagy éppen
visszaútban van
Németországba.
