Benneragadtál Zelma?

Csak majdnem.

Rózsi néni megmentett.

Mintha most is így lenne...?

Beleragadtál valamibe, úgy érzem.

Megmentőre vársz?

Ott hagytuk abba a történetedet, hogy hezitáltál, átvedd-e Vandától a gyerekmegőrzőt, a tehetséggondozó és fejlesztő központot.

Kása adott volna tőkét hozzá, de közben azt is a tudomásodra hozta, hogy nem rólad álmodik...

Nem lettem vállalkozó. Vas Zsófinak megvolt a maga elképzelése, és nem álltam ellent neki.

- Hanem?

Egyik reggel egy dinamikus negyvenes férfi jelent meg azzal, hogy ő lesz az új igazgató. Igazgató... ebből nem derült ki, ki a tulajdonos, de azt láttam, bármennyire dinamikus is, Vas Zsófi kegyeit keresi, talán tovább szeretett volna lépni ennél a kis gyerekmegőrzőnél. Sokkal kulturáltabbnak tűnt, mint Vanda, de csalódást okozott. A mosolygó hóhér határozottságával, fokozatosan számolt fel mindent, amit fontosnak tartottam. Először a fejlesztő szűnt meg, aztán a tehetséggondozás is. Ő tárgyalt a szülőkkel, akik szó nélkül tudomásul vették, a legtöbben még be sem nyitottak hozzám, hogy elköszönjenek. Azután egy szőke csaj jelent meg, aki nem tudta eldönteni, cicababa legyen, vagy menedzserasszony... mindenesetre átvette a hétköznapok irányítását. Az a fő, hogy pörögjön a gyermekmegőrző, és mindenki mosolyogva menjen el tőlünk.

Mosolygó arcokat akarok!

Ez volt az igazgató szakmai programja, és a szőkecsaj megszervezte a mosolyt. Csodálatos színekben pompázó virágokat készített a gyerekekkel és a gyerekeknek, amit hazavihettek a megőrzőből... ez lett cégünk reklámja.

Eccerű de naccerű.

Néhány hét után ráöbbentem, hogy összes szakmai tudásommal és tapasztalatommal papírvirágokat gyártok szakmányban... illetve ahhoz nem voltam elég ügyes, úgyhogy a szirmok kivágását bízták rám. Pink, halványsárga, narancsos fröcsköltmintás, csodakék és hupilila rózsák... persze, hogy mindenki visszatért hozzánk.

A gyermekmegőrzés áráért kapott Még Valamit, és ez elég volt az üzleti sikerhez.

Engem érthetetlen okokból nem tanácsoltak el, tűrték, de nem támogatták, hogy időnként nevelési kérdésekről beszélgetek a szülőkkel, verset, mesét olvasok vagy éppen írok a gyerekekkel. A munkanap nagy része mégiscsak az ívelt szirmok körül forgott.

Jó fizetést kaptam.

Kimondhatatlanul unalmas volt ez így.

Sokat voltam otthon is egyedül, anélkül, hogy bármi gondolkodtató feladatom lett volna... viszont Kása laptopja még mindig nálam volt, hébe-hóba érkező egysoros leveleire hosszan és humorosan válaszoltam, talán ezért hagyta nálam.

Aztán valahogy az internet kifigyelte, mi jár a fejemben, és újra felfedeztem a társkeresőket.

Kattintgattam-kattintgattam, tíz, húsz, harminc férfit is megnéztem magamnak egy-egy szabad estémen vagy délelőttömön.

Ötveneseket... sima arcúakat és gyűrötteket, tengerparton és fürdőszobában készült fotók tömegét.

Annyira nem fogtam fel, mit csinálok, hogy még azt sem értettem meg, miért a sok hülye fürdőszobai kép... hát persze a tükör miatt, ahogy magukat lekapták … .

A tengerpartiak jobban vonzottak.

Új volt az egész műfaj, mintha trópusi utazási ajánlatokat vagy varrás nélküli melltartókat gusztálgatnék...

Tátott szemekkel néztem az egészet, a később ezerszer visszaköszönő frappáns dumákat a csendesen lépdelő tigrisről, meg kísértő a démonod és megmentő angyalod lehetek kezdetűt...

égett az arcom, ahogy olvasgattam, nézegettem... aztán visszakattintottam a híroldalra.
Néhány nap múlva már ismerős és ismeretlen arcokra bomlott a tömeg.