Engem mindenben sokkal inkább vonz az ígéret, mint maga a beteljesülés. Ezért áprilisban nekem lassan vége a nyárnak. Legjobban a Zelma-naptól március végéig terjedő időt szeretem az évben... a késő - tavasz és  a nyár már léha, és csalódást keltő, mert soha nem olyan, amilyen lehetne még márciusban. Arról nem is beszélve, hogy augusztusban árnyat vet rá a közelgő sötétség és a tél. Egy kivétel van: a forró szeptember-október. Azokban van valami dacosan rendkívüli és mint ilyen, mámorító.

- Azt nem szeretem, amikor menet közben megsimogatod a kezem a sebváltón...
Vagy-vagy.
Nem tudok két dologra figyelni.

- Ne aggódj, ez nem neked szól.
Nekem mindent meg kell érintenem.
Ez az igazi érzékiség, nem az, hogy nagy melle van egy nőnek.
A mohos fatörzset és az érdes köveket. Selymet.
Virágszirmot.
Üvegfelületet.
Régi
kifényesedett
kilincset.
Szobrokat.
Én vagyok a múzeumi teremőrök réme, de igyekszem megvárni, amíg nem néznek oda.

Ezen hosszan nevetett.
Rendezett és kispolgári szeml - életében kitüntetett helye van Z. rosszaságainak.

Már hetek óta olyan "most múlik pontosan" érzései voltak, amit megerősített az a csütörtök reggel, amikor megunva a várakozást felhívta, és kiderült, akkor ébredt, erre a telefonra. Jobbnak látta, ha ő lép odébb... egyszer még szabadnapot vett ki a kedvenc napján, de aztán már nem készült semmire.

Aznap se készült rendesen, legalábbis úgy érezte, hogy nem... hányaveti lett, mint Ő, nagyjából rendbe tette a konyhát, szöszmötölt és az utolsó pillanatban lépett be a kádba. Így történt, hogy vízcseppesen, valami gyorsan le- és felkapott törülközőben ment ajtót nyitni, még annyi ideje sem volt, amennyi a kaputelefontól az első emeletig  jár a vendéglátó nőnek, mert lent beengedte valaki.

Számíthatott rá, hogy még nincs ...

... felül meggyek vagy málnaszemek, elrendezve a fehér krémben..., vagy éppen vörösáfonya, ötletszerűen csíkozva, lefolyatva,
aztán sötétsárga barackszeletekkel vagy bizarr színes papayakockákkal elkevert tejszínes rizs.
Néha mazsola is, nagy fekete szemek, megduzzadnak az édes lében... . Narancsszeletek  vagy citromhéj rejtőzik itt-ott.
Aztán újra hófehér sor, aztán zöld. Kiwi.
A hideg üvegpohár széléhez nyomódik néhány szelet.

Az egész selymesen savanykás, az apró magok finoman megroppannak a vaníliaillatú puhaságban, mindenütt valami kellemesen pikáns, valami meglepő, esztétikus vagy harmonikus...