Z-nek gyerekkorában göndör volt a haja. Különbözött az átlagtól. Nem, nem is az átlagtól... egyszerűen a többiektől, az óvodában, a napköziben, az uszodában is... . Ráadásul tetszett az idősebb korosztálynak. Kettős csapás. Kifene akar kislány korában folyton élemedett hölgyeknek tetszeni... olyan szerencsétlen érzés. Szögegyenes szőke szeretett volna lenni a göndör sötétbarna helyett, de nem lehetett. Ráadásul a fodrászat... az anyja ezt is az apjára bízta, elvitte a férfifodrászatba, és amíg apja flörtöl a kis köpenykés fodrászlányokkal, őt nyissz nyassz nyussz lenyírták szárazon. Na pont ez hiányzott még, szép férfifrizurákat... .

Később egyedül elment inkább. A főutcára nyíló csendes téren volt egy maszek, ők ...

Zelmát összecsípkedték a szúnyogok,

és nem vakarta el...

hogy a combja meg a vádlija ne legyen olyan,

mint óvodás korában. 

A báj nem valami külső dolog, nagyon is itt a helye a "B"-nél, a báj egy érzés, sőt életérzés... . ... Éljen minden bájos, szép nő... !
A bájosra mosolyognak és visszamosolyog, olyan hihetetlen szociális biztonságot teremtve ezzel magának, amiben bárhogyan, bármerre mozoghat. A mozgás pedig maga az élet, tehát igen, a báj maga az élet. A bájjal együtt születünk, és ideális esetben tápláló mosolyokat kapunk érte.
Aztán... aztán, ha nincs szerencsénk, ha csecsemőként nem jókor vagyunk jó helyen, elkopik a ragyogás, a báj tovatűnik, talán szúrós vagy félszeg lesz az arc, közönyös, zavart vagy kihívó lehet a pillantás, nézhetsz okosan vagy kíváncsian, még mosolyoghatsz is hébe-hóba, nem éred el soha azt a hatást, amit a bájos ...

Ha van szabad vegyérték, a magányos szigeten élőt is utoléri a szerelem.

Ha nincs - nincs. Se magadnak, se másnak.

Ezt persze eltitkolják a társkereső szolgáltatók, ezért aztán folyton ott lebeg ...

éppen egy kattintásnyira.

Csőtörés, éppen ott, ahol a Fontos Főútvonal és a Nagyon Fontos Főútvonal keresztezi egymást. Mivel napokig tartott az útszűkítés, az autósoknak volt idejük kialakítani a viszonyukat a válsághoz. Alapvetően két magatartásforma rajzolódott ki: a sztoikus araszolóké és a virtuózoké. A virtuózok kis utcákban kanyarognak, ahol gyorsabban lehet-ne haladni. Csakhogy ott vannak még más virtuózok, aztán a kukásautók,  továbbá a búcsúzkodók és tornazsákért-visszaszaladó- gyereket-váró keresztbeállók, úgyhogy ott is kell egy kis türelem. A virtuózok  körülbelül ugyanakkor érkeznek a céljukhoz, mint a sztoikusan araszolók.
Mégis, megvan az élményük, hogy mozgásban voltak, tettek valamit magukért.

Milyen varázslatos lenne. Nem a delete, az túl... nagyralátó, egész szakaszokat kitörölni mégiscsak képtelenség... de egy backspace? Csak a legutóbbi néhány szótagot, azt az elhamarkodott igent, nemet vagy talánt ki lehetne törölni, azt a magyarázatot, vagy azt a szivélyeskedő mosolyt. Azt az öt percet, amivel később indultam el, azt a pillanatot, amikor a kávét odatettem a fontos dolgok mellé. Azt a kis viccesnek szánt gonoszkodó megjegyzést, ami miatt most úgy érzem, elrontottam a napját, és ami még rosszabb, a napomat. Vagy a hetemet? Még az is lehet, hogy ... ?

(Megjegyzés: backspace egy ismeretlen ismerősöm nickneve, ami megihletett. Szabályos alkuban vettem meg tőle ehhez a címhez, a mottómat adtam érte: az esik előbb seggre, aki ...

Vas Zsófit a plázában ismertem meg, mi tagadás, a dohányzóban. Mindig 3-4 fős társasággal jött, zárt körben ültek, nagyokat nevettek, valamilyen interneten játszható játékokról volt szó általában. A kör tagjai persze Zsófi beosztottai voltak. Gergő, a zavartan gödröcskés arcú óriáscsecsemő. A nyúlánk Kálmán, mint valami toronyból nézett végig a dohányzó pórnépen, köszönni csak annak köszönt, aki kiállta az idők próbáját, vagyis Zsófi minimum beszélőviszonyban volt már az illetővel. Harmadiknak hol a molett Gizi csatlakozott, hol Zsombor, aki egyszer Svédországban is dolgozott, azóta lába nem érinti a földet csak lenéz néha, hogy el ne vétse a menetirányt, vagy Margit, aki hol alázatosan bólogat hol hangos utasításokat ...

Még mindig síkospálya.... csak bátran!

"Egyszer

lenn,

egyszer

fenn."

De

ez már

a XXI. század.

Itt

mindig

lenn,

mindig

fenn.

Jó

esetben.

Zelma, mielőtt továbblépnénk a történetben, jó lenne, ha elmondanád, mit jelent számodra a csinos külső, a tűsarkú cipő? Unásig visszatérő téma, hogy mit veszel fel, hogyan választod ki, mit viseltél ekkor  - akkor... Eközben normálisan öltözködsz, de nem nézel ki valami divatőrültnek. Tűsarkút se láttam rajtad soha...

Nekem a tűsarkú cipő a nőiesség, a vállalt nőiesség jelképe. Mindig Olgi jut az eszembe róla. Olgi sokmindenről eszembe juthatna, a legjobb szívű, legkitűnőbb szakember akit valaha ismertem. A szakembersége csupa lélek, a lelke csupa hivatás. Őt emlegettem úgy a múltkor, hogy az Ország Óvónője. Mindenkit ismer, minden új kezdeményezésről tud, hacsak nem ő maga indította el. Amióta EU-tagok vagyunk, ...

Zelma, mesélsz lendületesen,

de nem látok mást, minthogy ténferegtél Pesten,

jókat főztél Liának,

közben hol pilleszárnyakon,

hol görnyedten,

egyik szemedet

a mobilodon tartva

próbáltad túlélni

a napokat, heteket.

Gábor nem hívott, hogy gyere haza végre?

Ehhez ismerned kéne Gábort. Időnként felhívott,  hogy mi a helyzet, de semmi olyat nem kérdezett, amire igennel vagy nemmel kellett volna válaszolnom.

És végül telefonált Kása apuka?

Kása apuka? Igen. De nem akkor és nem úgy, ahogy reméltem. Éppen a kisboltban voltam, amikor ismeretlen szám hívott, vontam egyet a vállamon, de aztán megrándult a hidegség a gyomromban és felvettem. Nem is tudom, hogy Németországból hívott vajon, vagy a szomszéd utcából, ...

Felpattantam, puszi, és már a kerti úton mentem végig.
A  kaput nyitva hagytuk amikor jöttem.
Visszanéztem Mariannára, közben ő is kilépett a házból.

Mire gondoltál, amikor eljöttél Mariannától, Zelma?
Összeomlott egy terv, egy álom? Megijedtél?

Nem mondhatnám, hogy megijedtem. Volt bennem valami bizonytalanság, de ez nem szorongással járt együtt, hanem szabadságérzéssel.

És ez kárpótolt? Kárpótolt a biztos fizetésért, a gyerekekért, a napi sikerekért?

Nem szorultam kárpótlásra. Akkor még biztosan nem.
Átálltam egy másik ritmusra, lassabbra, többet gondolkodtam, és szinte naponta történt valami érdekes vagy valami reménytkeltő.
És álmaim is voltak. Nem olyan munka-álmaim, hanem igaziak, alvás közben. És ez már olyan régen nem ...

Sok múlik a kalandvágyon is...
Azon, hogy mennyire merünk új dolgokat kipróbálni.
Nem arról a "kalandról" van szó, az túl egyszerű lenne.
 

 Fehér foltokról, bennszülöttekről,
akiknek a nyelvét is meg kell tanulni ahhoz,
hogy egyáltalán esélyünk legyen a megértésre.
 

Érzelmi kalandokról, érzelmi kockázatokról.
 

Mert hiába mondták már az ókori görögök is, hogy hajózni muszáj,
ha mi közben azt tanultuk, hogy járt utat a járatlanért el ne hagyj. 
 

Csakhogy
azt nem tették hozzá szüleink, bölcs tanítóink,
hogy pofára esni erre is, arra is lehet.
 

És így már nem kérdés a kérdés.

Munkát kerestem,
az egy külön történet,
hogy csupa 50 feletti nővel akadtam össze,
olyan volt, mint egy sorskirakat.
Mariannát nagyon régóta ismertem már, néha ő jött az unokáiért az óvodába.
Magas, szoborszerű nő, kórházi orvos a megyeszékhelyen.
Ahányszor bejött, végignézett a Kisbéka csoporton, és széles mosollyal meg egy kis ajakbiggyesztéssel odaszólt nekem: ha megunod ezt Zelma, csak szólj nekem, veszünk még az unokáim mellé pár gyereket és csinálunk egy maszek óvodát. Az engedélyeztetést én elintézem. Ott a nagy ház, a kert, a gyümölcsös.
Most megkerestem
illetve nem is kellett keresnem, találkoztunk a piacon. Látnod kellett volna ,

ahogy az a magas nő,
egyenes háttal,
feltornyozott frizurával,
valami fura se nem kosztüm - ...

Néhány hét alatt elmúlt a jókedvű felszabadultság, átvette a helyét az álmodozás, amit csak néha szakított meg egy-egy racionális hullám.

Mint amikor hosszabb távon úszol, és a monoton mozgás elvarázsol, aztán valaki meglök vagy beléd rúg véletlenül, megbillensz, kapkodsz, köhögsz aztán újra visszateszed magad abba a zsongító ritmusba.

Munkát kerestem,
az egy külön történet,
hogy csupa 50 feletti nővel akadtam össze,
olyan volt, mint egy sorskirakat.
Vagy torztükör,
görbetükör,
igen, ez a jó címszó.

"Nők, 50+, görbe tükörben"

Mitől görbe a tükör, Zelma?
Én görbítem-kanyarítom... rájöttem, ezek a nők, a sorsuk jobban érdekel, mint az álláskeresés.

Ahogy hordják magukat,

ahogy beszélnek magukról, és ...

Tehetetlenkedtem éppen otthon. Elmenni készültem, ezért nem fogtam bele semmibe, de elmenni meg lusta voltam. A múlt hónapban már nyárias volt az idő, megsarkaltattam a legszebb szandálom. Most viszont mordonmord odakint, így aztán csak biztattam magam, hogy mindjárt indulok... belenéztem az internetbe, ittam egy kávét, körülnéztem, hogy mivel lehetne még vacakolni, felmentően csöngött a zsebemben a telefon.

Zelma "mi sem történt" hangon érdeklődött,

hogy mikor folytatjuk a könyvet. Régóta  tudjuk mindketten, hogy története talán érdekes, de nem tesz ki egy könyvnyit, jó, ha egy blogra való kialakul, de rendszertelen találkozóink fedőneve "a könyv" maradt.

A múltkor búcsú nélkül elmentél... azt hittem, vége az együttműködésnek.

...

Nem, semmi baj nincs.

Csak ki

szeretnék lépni, elmenni.

Intézkedj, légy szíves.

És mi történt ezután, Zelma?

Hát, éppen ez az érdekes, nem történt semmi.
Én dolgoztam szorgalmasan,
talán még jobban,
béketűrőbben is mint eddig.
Őszintén szólva még az is átfutott az agyamon, hogy mért kellett ebből ügyet csinálni,

megy ez, mint a karikacsapás...

Tervezgettem,
dolgozgattam
és csak egy nagyon pici hideg kavics volt
valahol legbelül.

Délután Gábort a szokott pózban találtam, tévézett, közben a fején a rádió fejhallgatója. Lába az asztalon. Ebben a multimédiában teljesen elmerülve csak valami ajtócsapódásra nézett körül. Látnia kellett, ...

Titkos óriásfiók,

begyűrve értékek, kacatok.

Egymásba akadva...

A z élet síkos pálya... és az esik többet seggre, aki óvatosan lépeget.

Tévedtem, Tyereskova voltam utána, hónapokig.
Na nem a szélsebes száguldás, vagy a magasra emelkedés,

hanem az űr magánya

adta a hasonlóságot. Nem tudtam, merre van fent és lent,
pedig sokan próbálták megmutatni, hogy merre van előre.
Távirányítással.

Gábor lelkes volt végre.
Ilyeneket mondott, hogy ökolábnyom,
újrahasznosítás,
energiatakarékosság,
megújuló források.
Szakirodalomjegyzéket állított össze nekem arról, hogy gyerekekkel hogyan lehet ezeken a témákon dolgozni. Ő volt az első és az utolsó, aki ilyen módszeresen közelítette meg a feladatot.
Aztán elmúlt a lelkesedése. Néha megkérdezte, hogy halad a program, de nem tudtam mit mondani rá, hát ...

A z élet síkos pálya... és az esik többet seggre, aki óvatosan lépeget.

Zelma óvónő volt Budapesttől 60 kilométerre, egy kisvárosban.

Mosolygós, suhogóköpenyes, rendes, szorgalmas.

Olyan valaki, - így jellemezte magát - akinek a szülők szívesen „adják át” reggelenként a gyereküket, tudják, hogy fiuk-lányok megkapja a napi simogatás-adagját, ebéd után mese lesz, és nem video, délután pedig úgy vihetik haza a gyereküket, ahogy reggel bevitték, tisztán, jól fésülten, se orra - se fűzője nem lóg.

Saját gyereke is született,

egy kislánya,

Júlia,

aki

– ha már a neveknél tartunk –

Liának nevezte magát

és diplomás ápolóként dolgozott egy határ menti osztrák kórházban.

Zelma férje megismerkedésükkor a megyei ...

  Ács Zelma Anna. Én szeretem ezt a hosszú nevet.
Egyszer valaki meghívott egy konferenciára. A saját szakmai köreiben akart bemutatni, mint „az oldalán megjelenő nőt”, a téma érdekelt, a város vonzó volt, jókedvűen ültünk az autóban, amikor hirtelen hozzám fordult.
Ha bemutatkozol, ne mondd mind a két keresztneved, csak az elsőt. Örökre?
Csak most, az én kollégáimnak.
Néztem, hogy viccel-e, de várakozó feszültség volt az arcán.
Nemet mondtam.
Ha legközelebb a karomat találod túl hosszúnak?
Vagy a lábam nem illik a cipőcskébe
Majd vagdosunk?
Mereven nézte az autópályát, de harag nélkül bólintott. Rendben van.

Te megtetted volna a kedvéért?

Mit számítanak nekem a kollégái?

Mit számítanak neki a kollégái? Nem is a ...