A férfi, ha ismerkedik, gondban van. Mármint az internetes társkeresőn, ahol szakmányban szólít meg nőket. Vajha tudná, ki az, akivel végül találkozni is fog, ki az akivel érdemes is, és ki az, aki a Nagy Szerelemmé nemesülhet az idők során. Most még nem tud semmit... apró fényképeket nézeget, kilókat, centiket súlyoz, végeláthatatlan lelki feltárulkozások és frappáns másfél sorok közt szédeleg, ötödszörre olvassa ugyanazt a Coelho-idézetet és éppen huszonötödszörre, hogy "szeretem a természetet, a filmeket, színházat, a jó könyveket".

A férfi azonban azért férfi, hogy elébe menjen az ilyenfajta kihívásoknak, hogy ne szeppenjen meg se Coelhotól, se Csernus dokitól, ha tetszetős a kép, vágjon bele bátran, sem csúnya sem ...

... a normális kerékvágásból.

Mert ezt találtam, és nem tudom félretenni... nem lehet félresöpörni,  nem lehet rálegyinteni, mint a Coelho és Müller Péter-féle örök igazságokra.
Mi más ez, ha nem maga a síkospálya... nincs is mit írnom tovább.