De akkor én azt válaszolnám, hogy szárnyakat is tőled kapok.

Araszolunk. Minden arasz egy esemény, egy eredmény, egy elintézett dolog. Nehézségek pettyezik. Néha rántok a vállamon, néha megoldom, néha meghagyom görcsnek. Lényegében nem számít, csak az araszolás.

Ki van mérve a pálya, egyszer csak odaérünk.

Kotlósként szaladgálok majd tárgyakkal, ételekkel, hülyeségek jutnak az eszembe, ki is mondom majd őket.

 Aztán fázósan összehúzom a régi ruhát.

Vagy könyékig túrok a rongyoszsákban?

Mindegy.

Hozott anyagból dolgozom.

Lemegyek a strandra... Igen, strand, bár szívesebben nevezném uszodának, abban a szóban több a lendület és tekintélytparancsolóbb - de csak ide a kerületi strandra, ahol újabban komoly úszómedence is van, téli sátor takarásából visszahangzik az edzők ordítása, de nem kívánom a sátrat. Nyáriasan meleg, de legalábbis májusi időjárás van március végén, a napra megyek először, végigfekszem a padon, behunyom a szemem, hallgatom a strandzajt, napozok, szunyókálok, ma el is aludtam, és ijedten ébredtem valami pillanatnyi csendre, de akkor megláttam a szomszéd padon a fejeket, nem zártak még be, aztán az órára kapom a szemem, de még nincs öt óra sem, háromnegyed hatig maradhatok, kétórás jeggyel, de azért majd félkor kimegyek, most ...

Aztán egyszerre egy pillanat alatt valami vagy valaki? kimerevíti az életfolyamot, nem, nem akasztja meg, az életfolyam nem olyan dolog, ami megakadhat, dupla vagy semmi, ha elakad, vége. De kimerevíthet, kinagyíthat pillanatokat, hányat őrzünk könnycsepp-nagyító alatt életünkben? Hangokat, mondatokat, csendeket, az irtózat és az elragadtatás pillanatait, se visszacsinálni, se megállítani nem lehet. B meghalt Bében, mondja a telefon, és ordítok, hogy nem, ezt ne, ezt nem lehet, és a túloldalán kivár minden ordítás-kanyart az, aki már kiordította magát és még az a tisztje is van, hogy végighallgassa másokét.

B meghalt Bében, nem, ez teljes képtelenség, írok neki gyorsan egy mailt, Mondd, hogy nem igaz... ennyit csak, de nem jön semmi ...

A jövőbe helyezzük mindazon események elkövetkezését, amikről tudjuk, hogy sose fognak megtörténni, de meggyőzzük magunkat arról, hogy akár meg is történhetnének. Ez okozza az izgalmat... Ráadásul ezek közül egy-egy (vagy halvány mása) néha mégis megtörténik, csak, hogy ne szűnjünk meg izgalommal várni a továbbiakat.

"Hát képzeld, ahogy megfogadtam tavaly ilyenkor, kicsit rendbehoztam a lakást. Igaz, karácsonyig gondoltam, de jobb későn, mint soha. Gyere el, nézz körül."

Hát elmentem Zelmához egy kávéra, a vasárnapi ebéd most nem volt aktuális. Rendbetette, igen, de az a fajta rend, amihez ilyen volt - ilyen lesz képek kellenének, mert minden teljesen normális. Csipkét nem horgolt a plafonra...

Hanem a virágai, elképesztőek, különösen, ha számításba vesszük, hogy a konyhai oldalon alig süt be a nap. Buja, vidám, csupa piros... Azt meséli,  ezeket a virágokat magról vetette még áprilisban. Hamar megjelentek a zöld minipöttyök, de aztán se előre, se hátra... levelezett, elszáradt, összezsugorodott a levelük, ide ültette, oda ültette őket, ...

Álmomban elmeséltem O.-nak, hogy mit fogok csinálni majd, ha nyugdíjas leszek. Felkapta a fejét, figyelt.

Ez igazán érdekelte.

Bejárom az ország összes települését, lefényképezem a városházát, községházát, történeteket írok, régit vagy frisset... egy blog lesz belőle.

Pontosan emlékszem, hogy álmomban O. arca kisimult a tervem hallatán, vagy úgy is mondhatnám, lesimult. Elveszett belőle az érdeklődés feszültsége. Érdekes, hogy álmomban meg tudtam ezt állapítani, pedig nappal soha nem láttam ilyet... márminthogy az érdeklődés szikráját kihunyni az arcán. O. úgy van előttem, hogy mindig figyel. Figyel engem, figyeli a környezetet, a nőket, a férfiakat is egy kicsit, figyeli a rádiót, vagy olvas, könyvet, kiállítási ...

"... azt álmodtam, hogy lett egy lila cicám... olyan lila, mint egy lila pamut vagy ruha, de igazi, élő macska volt. Tudtam hogy ilyen cica nincs, legalábbis általában nincs, de akkor úgy tűnt, nem teljes képtelenség, hogy nekem legyen... Ismerkedtem vele, simogattam, etettem, jött-ment a lakásban... aztán valahogy álmomban vagy félálmomban eszembe jutott az igazi cica, hogy jaj, mi van vele... ő nem szerepelt az álomban... megvan még?

Elmeséltem Liának, aki egy ideig mosolyogva hallgatta, mint valami mesét. Amikor odaértem, hogy az igazi cica hibádzott, Lia elkomorult, összeráncolta előbb az orrát, aztán a homlokát is, kinyitotta a száját, hogy mondjon valamit, Ez azért ijesztő!? - és nézett az arcomba kutatóan.Én nem ijedtem meg annyira, ...

Z. gondban van. Z. szomorú. Megkérdezte Őt, vagyis nem is kérdezte meg, hanem elmesélte neki, hogy mostanában szomorú. Végigfejtették ketten, persze csak telefonon, hogy mi lehet az oka, és Ő elmondta, hogy mit tenne ebben a helyzetben. Azt is, hogy Z hogyan tudna maga dönteni. Játssza el magában gondolatban az eshetőségeket, a lehetséges kimeneteket és próbálja csak ki, mit érez/ne ekkor és mit akkor.

Ekkor Z-nek egy régi eset jutott az eszébe, még a posztgraduális egyetemi időkből, amikor az ország akkori leghíresebb pszichiátere tanította. Egy szerepjátékot kellett volna eljátszaniuk, és Z. kiszállt, azzal a magyarázattal, hogy nem tud felelősen gondolkodni egy fiktív helyzetben.

Most is valami ilyesmit magyarázott, de erre Ő ...

Tátika? Játékos név, de sóvárgó is... kicsi és tátog hiába..

Nagymamának a kertjében volt néhány tő, csupa lehetetlen színű, olyan narancsos-sárgás-pirosas cirmosak. Vagy foltosak.Tátikák.

Salzburgban találtunk egy kertet. Két doktorátusa volt a nőnek, aki tervezte.

Ott volt ez az oroszlánszáj! Bátran, büszkén...

Rózsaszínen.

Kínálkozón és elzárkózón.

Ahogy az egy szájtól és egy oroszlántól elvárható.

                                                                                                                                          A szerző felvétele

... vagy fordítva?

Hazafelé ha van időm, hamar leszállok a buszról, és egy szép kertvárosi negyeden jövök át, virágoskertek és játszótér, park, termő eperfák közt... csupa szívderítő dolog. Útba esik egy fagyizó is, cukormentes fagyijuk is van, meg cukros is, hangulat kérdése.

Ha sietni kell, egészen közel jövök a busszal, de ennek az a kockázata, hogy ha rosszul jön ki a lépés, egy trolimegállónyit mégiscsak gyalogolnom kell, sivár, poros, elhagyott házak, megkezdett és félbehagyott építkezések, kisboltnak álcázott féldecizők között.

Ma siettemben arra jöttem, és egy gazzal-fűvel benőtt házhelytelek olyan émelyítően édes illatot árasztott az eső után... elképesztő volt, hogy ennyire ronda dolognak hogyan lehet ilyen illata.

Aztán ...

Üres fejjel üldögélni volna jó... persze víz mellett, de jobb híján akár csak lombsuhogásban... talán álmodnék is végre valamit.

A képaláírás szerint csokoládé rénszarvas... Zelmától kaptam.

Úgy látszik, nem tetszettek neki a fekete pontként lebegő ernyősök.

Ezt írta hozzá:

Nézd, én ilyen vagyok éppen... az egyik pillanatban kemény, a másikban már puha.  Muszáj bokáig jégkristályban állnom, másként elolvadok... .

Ki kéne próbálni mégis, mi történne, ha kilépnél onnan... írtam vissza.

Erre még nem válaszolt.