Minden rajtunk múlik!?

Vagy a körülményeken?

Ötven felett már rengeteg a "körülmény",

viszont fogy az idő...

A körülmények szabják meg az életünket,

vagy  mi szabjuk meg a körülményeinket?

Persze vannak kötöttségek,

sőt elkötelezettségek,

és vannak fátumok,

betegségek, balesetek..

családtag betegsége, balesete...amikor kényszerhelyzetben vagyunk,

de még olyankor is

lehetséges-e vajon,

hogy sokkal nagyobb mozgástérrel rendelkezünk,

mint pillanatnyilag hinnénk?

Tanulunk-e a tapasztalatainkból?

A kudarcokból azt tanuljuk-e

hogy még ügyesebben kéne csinálni a dolgunkat, vagy azt,

hogy másik útra kellene áttérni?

A "körülmények rabságával" a felelősséget hárítjuk át valamire vagy valakire,

pedig kinek lenne fontos a mi életünk,

ha nekünk magunknak nem?

"A közöny épségben tart

a szenvedély pedig megaláz."

mondja Störr kapitány Füst Milán: A feleségem története című regényében.