Good old times? Hát kösz nem. Valami megszakadt. Az idő talán?

Család, munka? Vágyak és lemondások? Nem tudom, de lassan közelítek ahhoz, hogy pontosan úgy, és annyi idősen, és pontosan itt vagyis ott szeretnék élni, ahol élek. Sem göndören kócos gyerekkorom, sudár éveim, elkeseredett küzdelmem, erős és mégerősebb szakemberségem nem vonz. Kisgyereknevelés, óvodák gyanakvó méregetése,  iskolai izgalmak és dicsőségek, szülőtársak, hetyke kamaszok magabiztossága, nem, köszi.  Maradjon minden így, vegyesen, ahogy most belelendült, családi örömök és krízisek váltakoznak a munkaerőpiac csűrcsavaros szeszélyeivel, szürkehomály és velőtrázó napok, lakásrezsi, bevételek, felhőszakadások és mégis-napsütések.

Amikor ...

Nem olimpikon többé. Nem futja le fiatalosan és kétségbeesetten a troli melletti szuper-rövidtávot az első ajtóig, nem nézi aggódva és ide-oda sasszézva a kereszteződésben centiző és a megálló-öbölbe tekergő csuklósbuszt. Már két napja nem. Legalábbis ezen a héten a próbautak után élesben is gyalog megy a reggeli vonathoz. Mint egy vidéki. Rálegyintett a busztársaságra, hagyja a bérletet a táskazsebben és megy, délcegen, egyenes derékkal.

Az a legfurcsább, hogy nem kell sietnie.

Mert ez mindenképpen 18-20 perc, nem lehet lekésni vagy felgyorsulni, a közlekedés váratlan fordulatai és szeszélyei kihagyják...

Babakocsit toló mamák jönnek szembe, kutyasétáltatók, gördeszkás fiú, biciklisták, iskolatáskás gyerekek. ...

Hát nem egy szerencsés korszakomban vagyok,  annyi  szent.

Partra vetett sűrű-ragdós dermedtségben alig tudok mozogni.

Még szerencse, hogy augusztus van, nem november.

Mosogatni azért így sincs kedvem...

..de főzni azért főzök magamnak.

Zelma írja, hogy Lia tegnap végképp elköltözött, nem egy másik lakásba, hanem egy másik országba. Nem tudja, hogyan jutott ki a repülőtérre, mert elég rosszul nézett ki a dolog, ahogy a lépcsőházban levitte a 20 kilós bőröndöt a 10 kilós hátizsákkal.

"De élek és egészen jól vagyok - így Zelma - sőt, ma feljön egy barátnőm, aki most fog különköltözni a frissen diplomázott lányától. A fia már két éve Spanyolországban él. Majd jól elmagyarázom neki, hogy kell az ilyesmit túlélni.

Meg sütök egy kis tepsi brownie-t"

Lehet, hogy csak híres okosságom van megkopóban, és űr támadt a nyomán, vagy épp megjön lassan az eszem és a belátás visz tovább, vagy csak a Klimt sorozat hatása, amit az imént néztem végig, mindenesetre, most már lassan kedvem szottyan a női lét megéléséhez. Miután házasodtam, elváltam, udvaroltam és udvaroltattam, gyereket neveltem, aki felnőtt, meghaltak sokan szeretteim... most, most kezdek kedvet kapni hozzá. Hogy én vagyok a nő. Kis n -nel, úgy még kockázatosabb.

Araszolunk. Minden arasz egy esemény, egy eredmény, egy elintézett dolog. Nehézségek pettyezik. Néha rántok a vállamon, néha megoldom, néha meghagyom görcsnek. Lényegében nem számít, csak az araszolás.

Ki van mérve a pálya, egyszer csak odaérünk.

Kotlósként szaladgálok majd tárgyakkal, ételekkel, hülyeségek jutnak az eszembe, ki is mondom majd őket.

 Aztán fázósan összehúzom a régi ruhát.

Vagy könyékig túrok a rongyoszsákban?

Mindegy.

Hozott anyagból dolgozom.

A jövőbe helyezzük mindazon események elkövetkezését, amikről tudjuk, hogy sose fognak megtörténni, de meggyőzzük magunkat arról, hogy akár meg is történhetnének. Ez okozza az izgalmat... Ráadásul ezek közül egy-egy (vagy halvány mása) néha mégis megtörténik, csak, hogy ne szűnjünk meg izgalommal várni a továbbiakat.

Októbernyolc. Írni akartam egy bejegyzést, hogy milyen vésztjósló, lehangoló, csúnya szó, csúnya hónap, csúnya nap. Csupa o, csupa gond, csupa rossz. De aztán épp elkaptam azt a negyedórát, amikor még ebben az évszakban is napfényben áll az erkélyem, kivittem a reggelimet, kakaót, túrós-kakaós-meggyes sütit, kávét. Odatartottam az arcomat a napnak, néztem hűséges és kitartó virágaimat, és...

... és most munkához látok, van egy is különmunkám szombatra, aztán este egy olasz étteremben van programom, és holnap este rögtönző színház lesz. Idénynyitó előadás. Mert szerencsére vannak olyan dolgok is, amik ősszel lendülnek és télen virágoznak.

Persze holnap már októberkilenc lesz. Mennyivel játékosabb!

"Imádtam, amikor huszon-harmincéves koromban úton - útfélen megkérdezték: - Családod van? Bizakodó, lemondó, derűs és fenyegető hangsúlyokkal. A legcsüggesztőbb a rohadtpenészesgumicukor-ízű 'nadeazért' is odafittyedt a Szent Szó elé. Ez akkor jött, ha valahogy kiderült a beszélgetésből, hogy nincs gyerekem... és arra ment ki, hogy azért csak sikerült magam valami férjnek eladni legalább.

Na de azért családod van? És soha nem volt bátorságom azt válaszolni, hogy persze, anyám, apám és őseim hetedíziglen... Bátorság persze ahhoz kellett, hogy magamnak bevalljam, nincs izém... semmim, amit a rendszerető emberek családnak neveznek. Egy elvált férj, egy aktuálisan nagyon is létező, de nem együtt lakó élet-társ nem sokat nyomott ...

Kertem egyelőre elfér egy presszóstányérkán, de ültetek is, nebáncsvirágot, dupla jácintokat dédelgetek és ma újra megpróbálkozom egy orchideával. Ez utóbbit hosszan mérlegeltem, de aztán arra jutottam, többet nyújt, mint amennyibe került.

Ha a cica le nem rágja...

"Képzeld, ma este lájkvadásztam!' - hívott fel Zelma. Már majdnem éjfél volt. Ahhoz képest, hogy több hónapja is talán, hogy nem beszélgettünk, vagy legalábbis annyinak tűnik... szóval meglepődtem a kései órán.

"- Nagyon el voltam keseredve, rossz napom volt tegnap. Ki kell még gubancolnom, miért voltam ennyire magam alatt. Lényeg az, hogy gépies-automatikusan kinyitottam az fb-t, kattintgattam a cikkekre.

Aztán eszembe jutott a régi kollégám, akinek a múlt héten volt a születésnapja. Képzeld, még vidéken dolgoztunk együtt, nagy sportember volt, mindig tréfált velem, hogy na Zelma, mikor indulunk az Olimpián?. De segített is sokat az óvodások úszásoktatásában. Olyan különös érzéke volt az egyensúlyhoz, követelmény, ...

Újraindítás közben hirtelen megszólalt a gépem... "Most minden Domestos termék megvásárlásával hozzájárulsz egy iskolai mosdó felújításához" . Hirtelen összerezzentem, mert jogszabályokra vártam, aztán eszembe jutott,  persze, a YouTube is nyitva volt. Szörényit hallgattam reggel a Liget tiszteletére. "Ne vágj ki minden fát!".

Ráadásul eszembe jutott, hogy csütörtökön vettem egy Domestost, egyszóval támogattam a közoktatást. A nagy tettek idejét éljük...

Hát nem figyeltem... Harmadszori próbálkozásra végre sikerült megkapnom a T-ból a 24 liter 3,5%-os tejet. A diadal elvakított. Már eltelt vagy 10 nap, amikor valahogy hirtelen érszrevettem, hogy én nem ilyen tejet akartam.Ez 21 napos volt, nem tartós. Vagy én nyúltam mellé, vagy ők.

Rákapcsoltam a tejivásra, tejbegrízre, de hiába. A lejárat napján még 11 vagy 12 liter volt. Csakhogy egy 10 éves tapasztalatból már tudom, hogy a lejárt tej (sajnos!) nem romlik meg azonnal, jó néhány nap kifutása van...

10 nap alatt ledolgoztam az összeset. Tejberizs (10 dekához előbb 2 dl víz, majd  5 dl tej), spenót, pudingok. Egy íz, három kis adag, fél liter! M. kitartóan itta a napi 3 dl kakaót, se több, se kevesebb. Volt valami ...

A félidőben éppen olyan sokan jöttek felfelé a mozgólépcsőn, mint amennyien már lefelé igyekeztek. Ez egy jól szervezett ágazat...

Igen. De Lia megvigasztalt: "Ne hagyd, hogy átszervezzenek, légy te magad az átszervezés."

És akkor Zelma csak magyarázta és magyarázta a ruhahosszakat, a kabátokat, leggingek és harisnyák repkedtek a levegőben, és O. megadóan hallgatta, sőt, készségesen némi érdeklődést is mutatott. Többet mutatott volna, ha tudja, amit én, hogy Zelma világéletében nadrágos nő volt. Tunikákkal kezdődött a változás. Aztán tavaly vett két ruhát - csodásan variálta őket nyakláncokkal, kardigánokkal és harisnyákkal, még az ínyenc kolléganők is csak hetek múlva jöttek rá, hogy ez összesen két ruha  - aztán nyáron bespájzolt még egyet őszre... aztán vett egyet hirtelen, az nagyon bevált, lenge muszlinruha piros, fekete geometrikus mintás. O. szerint cuki, bár O. hajlamos utólag idézőjelbe tenni a kedveskedéseit.

Zelma azonban nem ...

Amikor egy férfi tudja, hogy most csak egy esélye van... akkor okvetlenül férfiként kell viselkednie. Ráadásul ez nem is ilyen egyszerű, mert el kell döntenie, hogy milyen férfiként viselkedjen és hogyan . Bizton számíthat rá, hogy itt is beválik a jó öreg "Don't complain don't explain!" (ne panaszkodj és ne magyarázkodj) jelszó, de ennél egy kicsit több kell... például ötlet, aztán kivitel, és a kényes "alá - fölé" tűpontos beszintezése.

Ezek után kérdéses, hogy egy adott helyzetnek vajon csak egyféle "férfias" megoldása van, vagy többféle  - egyaránt férfiasnak értékelhető  - megoldás is létezik.

És, ha többféle, akkor mit is jelent vajon az, hogy férfias?

Kása napja közeledett. "Szerdán érkezem, viszek magának valami ajándékot is, Zelma". Ezt írta hétfő délben, aztán estére Zelma kitudta, hogy valami bordó csodafotel érkezik az autó tetején, egyenesen Németországból. Zelma megütközött a híren. Fotel? Desszert, virág, esetleg valami személyes apróság... de fotel? A levélben később volt pár sor, hogy költözés miatt le kellett cserélni az irodaberendezést és ez a fotel Kása irodájából gazdátlanná vált. Gyerekkori emlék. Még a nagynénje lakásából, Pestről vitte ki, a divatos DY mozgalom jegyében maga tett rá új kárpitot, nem csoda, hogy sajnálná fillérekért, vagyis eurocentekért kitenni a Garage Sale-re.

A lakás valójában az övé, ez már lassan feledésbe merül, úgy ...

Zelma emailje épp az imént érkezett, csupa meleg selymességgel.

"Vannak ritka napok, amelyek selymesen simulnak. Ilyen volt a mai... jót aludtam, megérkeztek várva várt levelek, nem azért, mert fontos, hanem csak úgy becsületből... Dolgoztam a háztartásban, nem többet és nem kevesebbet a kellemesen hasznosnál.

Lia nálam ebédelt, ő is nyaralásból érkezett, kiéhezve a hazai ízekre. Néhány mozdulattal lakomát varázsoltam neki. Jóízűen evett, jóízűen beszélgettünk közben.
Délután úsztam egy nagyot. Nem is mondtam neked, de mostanában egyre rosszabb az állóképességem, hegymenetben a rossznál is rosszabb... de úszásban haladgatok, feltornáztam magam a nyár eleje óta húszról negyven percre. Intenzív úszást képzelj persze, ne ...

Napsugarasan és borzasan, erősen, de mulandóan. Csápokat nyújtva kifelé, felfelé és a jövőbe.

Van olyan, hogy egész nap borús az idő, aztán mégis szép a naplemente. Nem átvitt értelemben, hanem ténylegesen. Láttam. Az is igaz, hogy nem ugyanott láttam a naplementét, mint ahol az egésznapos borút... de ez már csak utólag jutott az eszembe.

Elrúgom magam, mint medence szélétől, a megszokásoktól, mindenféle bántódásoktól és  bántásoktól, lélekkel átitatott ész leszek, ésszel átszőtt lélek, jelen leszek és közben nagyon távol... távol leszek jelen. Megtartok persze minden madzagot és cérnát, amik ide-oda és gúzsba kötnek, de naponta meghúzom egy kicsit mindegyiket, amíg olyan lazák lesznek, amilyennek szeretném őket. Álmaim bátorságát nem adom fel ébren sem, és ledobom mind az álarcokat. Megpróbálok civil lenni, civil ember bárhol is, civil, aki érez és gondolkodik, mert ha nem, megöl, megfojt a naponta rám rakódó cinizmus.

Hát, hajrá nekem.

Elképesztően sok arcodat ismerem meg gyors egymásutánban, ráfényképezőnek régi arcokra... mindben ott az előző, másképp az új annyira új lenne, hogy már-már idegen.

Ebből az is következik, hogy a mostaniakban is bennük van a jövőbeli, csak ki kell néznem belőlük.

Mostanában már-már hűtlen vagyok magamhoz néha... vagy nem találom hűségem tárgyát. Néha magyarázzuk egymásnak izzadva, széles taglejtésekkel, hogy mi is a baj, mi hiányzik. Bólogatunk hozzá. Keressük a nyomvonalat. Vagy kimegyünk a ház elé sütkérezni egy kicsit. Lélegezni. Füstölögni.