Most 3 nappal a legutolsó műtét után fagyit szeretnék enni. Nem egy elérhetetlen vágy, van a hűtőben, sőt eper is van hozzá, esetleges habtejszín is van... . Kint szépen süt a nap, igazán fagyi-idő.

Az első fagyim  50 filléres volt, aminek csak a felét kaptam meg, anyám nyalta a kis gombóc másik felét, vagy kidobta talán? Lényeg, hogy nem fagyizhattam rendesen, csak úgy az ő kezéből, nehogy megfájduljon a torkom.

A melegfagyi örömeit Békésen ismertem meg. Magát a melegfagyit Pesten is láttam, trafikok árulták. Aztán egy emlékezetes téli üdülésen, ahol a nagynéném bennlakó óvodavezetőként egy tündérvilágot birtokolt, a sarki kis boltban vehettem magamnak melegfagyit, vagyis fagyitölcsérbe töltött kétes eredetű kakaós ...

Héja, bele, virágja, levele, egyre megy... mi a fenének mindent kategorizálni, dobozolni, címkézni, egy gyümölcsfa az egész... úgysincs rend... ahogy a tudatlanság (Lin Csi apát) úgy a rendetlenség is százszázalékos, a rend sosem, ahogy a tudás sem az. Zelmának el kell hagynia azt a belső kényszert, hogy mindet jól láthatóvá, érthetővé tesz. Az olvasókra hivatkozik ilyenkor, pedig az olvasó már régen elkeveredett a történetben. Sőt, éppen ez az elkeveredés eredményezheti a megértést, követhető, ahogy  Zelma katonás sorokba rendezett belső zavara élhető rendszertelenséggé oldódik... lassan elbír majd egy új rendszerezést is.

... valószínűleg megfeszítette Ariadné a fonalát,
sose lazíthatott a szálon, és így elkerülte a gubancokat...
de most hirtelen nem tudom eldönteni, szeretném-e olyan állandóan feszesre húzottan keresni az utamat, vagy jobb néha egy kis gubancot bekalkulálva lazán?
Persze ez egy csomó további kérdést vet fel a gubanc természetéről, nagyságáról, kibogozhatóságáról vagy elszakításáról...