Most 3 nappal a legutolsó műtét után fagyit szeretnék enni. Nem egy elérhetetlen vágy, van a hűtőben, sőt eper is van hozzá, esetleges habtejszín is van... . Kint szépen süt a nap, igazán fagyi-idő.

Az első fagyim  50 filléres volt, aminek csak a felét kaptam meg, anyám nyalta a kis gombóc másik felét, vagy kidobta talán? Lényeg, hogy nem fagyizhattam rendesen, csak úgy az ő kezéből, nehogy megfájduljon a torkom.

A melegfagyi örömeit Békésen ismertem meg. Magát a melegfagyit Pesten is láttam, trafikok árulták. Aztán egy emlékezetes téli üdülésen, ahol a nagynéném bennlakó óvodavezetőként egy tündérvilágot birtokolt, a sarki kis boltban vehettem magamnak melegfagyit, vagyis fagyitölcsérbe töltött kétes eredetű kakaós ...

Még mindig síkospálya.... csak bátran!

"Egyszer

lenn,

egyszer

fenn."

De

ez már

a XXI. század.

Itt

mindig

lenn,

mindig

fenn.

Jó

esetben.

Ő még nem tudja, mi az élet...

Én aztán tudom, mi az élet. Ilyen az élet.

Az élet nem fáklyásmenet.

Csalódás, árulás, szenvedés.

Élni kell az életet.

Addig élj, amíg lehet.

Addig is élni kell.

Kufircolni, dugni, szeretkezni, szerelmeskedni, amíg lehet.

Múlik az idő. Futnak az évek... rövid az élet.

vajon:

Mitől lesz

egy ember

kiélt?

Zelma, mesélsz lendületesen,

de nem látok mást, minthogy ténferegtél Pesten,

jókat főztél Liának,

közben hol pilleszárnyakon,

hol görnyedten,

egyik szemedet

a mobilodon tartva

próbáltad túlélni

a napokat, heteket.

Gábor nem hívott, hogy gyere haza végre?

Ehhez ismerned kéne Gábort. Időnként felhívott,  hogy mi a helyzet, de semmi olyat nem kérdezett, amire igennel vagy nemmel kellett volna válaszolnom.

És végül telefonált Kása apuka?

Kása apuka? Igen. De nem akkor és nem úgy, ahogy reméltem. Éppen a kisboltban voltam, amikor ismeretlen szám hívott, vontam egyet a vállamon, de aztán megrándult a hidegség a gyomromban és felvettem. Nem is tudom, hogy Németországból hívott vajon, vagy a szomszéd utcából, ...

Felpattantam, puszi, és már a kerti úton mentem végig.
A  kaput nyitva hagytuk amikor jöttem.
Visszanéztem Mariannára, közben ő is kilépett a házból.

Mire gondoltál, amikor eljöttél Mariannától, Zelma?
Összeomlott egy terv, egy álom? Megijedtél?

Nem mondhatnám, hogy megijedtem. Volt bennem valami bizonytalanság, de ez nem szorongással járt együtt, hanem szabadságérzéssel.

És ez kárpótolt? Kárpótolt a biztos fizetésért, a gyerekekért, a napi sikerekért?

Nem szorultam kárpótlásra. Akkor még biztosan nem.
Átálltam egy másik ritmusra, lassabbra, többet gondolkodtam, és szinte naponta történt valami érdekes vagy valami reménytkeltő.
És álmaim is voltak. Nem olyan munka-álmaim, hanem igaziak, alvás közben. És ez már olyan régen nem ...

Sok múlik a kalandvágyon is...
Azon, hogy mennyire merünk új dolgokat kipróbálni.
Nem arról a "kalandról" van szó, az túl egyszerű lenne.
 

 Fehér foltokról, bennszülöttekről,
akiknek a nyelvét is meg kell tanulni ahhoz,
hogy egyáltalán esélyünk legyen a megértésre.
 

Érzelmi kalandokról, érzelmi kockázatokról.
 

Mert hiába mondták már az ókori görögök is, hogy hajózni muszáj,
ha mi közben azt tanultuk, hogy járt utat a járatlanért el ne hagyj. 
 

Csakhogy
azt nem tették hozzá szüleink, bölcs tanítóink,
hogy pofára esni erre is, arra is lehet.
 

És így már nem kérdés a kérdés.