Az első januári napsütés hatására rendelt egy nyári cipőt. Kicsit kígyóbőröst, kicsit hegyes orrút, vagányat. A munkahelyén rendelte meg, lopva... előtte tízszer megnézte és eldöntötte, kell a cipő. Fiatal lesz benne a nyáron, könnyűléptű. A második januári napsütés egy virágboltba csábította, virágoztató tápoldatért, a korallvirágoknak. A boltban magyarázott is valamit a napsütésről, nagyon jó kedve volt. Hát hogyne lett volna, ott volt a Mangós papírzsákban a cipellő. Otth on fel is próbálta... kicsit szorított. Épp annyira, hogy azért fel tudta venni, csak kényelmetlen volt. Gyorsan vissza a dobozba, be a szekrény aljába... majd nyáron határoz róla. De legalább a virágokat belocsolja most azonnal. A tápoldat sehol. ...

Felpuhult sárban dagasztunk,
dagonyázni kevés a kedv,
bár a sár elég lenne hozzá,
de csak tapodunk, tapodunk,
este bezuhanunk a lakásajtón,
reggel gólyalépéssel óvakodva ki...

Félelmeink már rég inflálódtak,
örömeink apró heherészéssé töpörödtek,
ha egyáltalán...

Ha így megy tovább,
fák fognak tövestül kifordulni,
meg folyók a medrükből,
kispatakok leszakítják a hídjaikat,

A kommentátorok véleménye megoszlik majd,
egyesek szerint rászolgált az emberiség,
mások szerint nem olyan nagy a baj, sőt

direkt így akartuk.

L., a barátnőm soha nem olvassa a Síkospályát. Pedig a születéséről sokat beszélgettünk annak idején, az első kép is az ő felvétele, egy különleges kirándulás emléke.

Késő tavasszal, nyár elején aztán megígérte, hogy beleolvas. Sokadszorra, de most komolyan. Vártam - vártam a reakciójára, de semmi nem érkezett.

Aztán vettem egy nagy levegőt, és megkérdeztem. Milyen?

Nem olvasom, bele se néztem - vallotta be szégyenkezve.

Nem értette a megkönnyebbült sóhajom.

De nekem az, hogy nem olvassa, sokkal jobbnak tűnt, mintha olvasná, és nem szólna róla semmit.

... vagy hát... ?

Zelma is 56 éves lett, nekem megvan már a gyakorlatom benne, egész jól tűröm, ő azonban meglepetésében egy egész kis esszét kanyarított nekem ide ma reggelre:

"56 évesen úgy vagyok, mint ez a fa, éppen évszakváltásban, de azért talpig vízben lubickolva. Nem örülök egyáltalán annak, hogy 56 vagyok, ez már közelebb a hatvanhoz, ami mindenképpen soknak tűnik... de annak örülök, ahogyan 56 éves vagyok, tele sistergős apróságokkal, filmklubbal, színházzal, romkocsmával, felelős komolysággal, összegzéssel és elemzéssel, önfeledtséggel, flörttel és nevetéssel.

Néha azért az egész olyan izésnek tűnik, erőltetettnek... azt erőltetem, hogy igen, 56 vagyok, de ki nem szarja le...hm, ez a dac, ez egy ismerős-megszokott világ, ebben ...