Tehetetlenkedtem éppen otthon. Elmenni készültem, ezért nem fogtam bele semmibe, de elmenni meg lusta voltam. A múlt hónapban már nyárias volt az idő, megsarkaltattam a legszebb szandálom. Most viszont mordonmord odakint, így aztán csak biztattam magam, hogy mindjárt indulok... belenéztem az internetbe, ittam egy kávét, körülnéztem, hogy mivel lehetne még vacakolni, felmentően csöngött a zsebemben a telefon.

Zelma "mi sem történt" hangon érdeklődött,

hogy mikor folytatjuk a könyvet. Régóta  tudjuk mindketten, hogy története talán érdekes, de nem tesz ki egy könyvnyit, jó, ha egy blogra való kialakul, de rendszertelen találkozóink fedőneve "a könyv" maradt.

A múltkor búcsú nélkül elmentél... azt hittem, vége az együttműködésnek.

Dehogy, csak nem akartam a dolgok elébe vágni.
Meg a keménykedésed sem hagyott érintetlenül.
Nem mondtál  újat, de mégis,
visszanézni arra a robotos időszakomra, fájt.

És mi lett Edittel meg a felmondással?
Ezt már egy teázóban kérdezem, ahol a reggeli órán csaknem magunkban vagyunk.
 

Edit nagyon nehezen értette meg, hogy vége, se projektvezetőnek, se vezetőhelyettesnek, sem "sima" óvónőnek nem szeretnék maradni.

Mesélj, elcsábított a minisztérium?
Hogy csináltad, én évtizedek óta várok erre a csábításra!
Nehogy azt hidd, hogy a gyerekeknek vagy az
apukáknak
kenem-fenem magam!
Szeretném, ha fiatalnak látnának, vagy hogy mondják... fittnek!
Olyannak,

akit érdemes még Pestre csábítani,

megbízni valami jó munkával.

Semmi ilyesmiről nincs szó, Edit. Tisztelem az életed, de a magamét szeretném élni.
 

Zelma,
a magad életét,
a magunk életét
este éljük.
Öt után.
Én egyébként élvezem ezt az életet.
Imádok nyüzsizni.

Végül aztán mégis megkönnyebbült.
Nincs botrány.
Nem is lesz.

Ha ez komoly, akkor én megbeszélem Lajossal- ajánlotta Edit anyaian.
Jár neked valami végkielégítés, vagy szabadság-megváltás, esetleg valami tanácsadó állás, hogy eligazodjon az utódod.
Megtehetnéd velünk, hogy betegállományban csücsülsz...de te nem akarsz velünk kiszúrni, ezt díjazni fogja ő is.

Hanem, amíg még itt vagy, van itt egy ügy. A társadalmi célú hirdetés. Idejöttek nekem, projekttervet nézegettek, magyaráztak, hogy óvodáról még sajnos nem volt, hogy milyen fontos a jövő generáció, a környezeti nevelés, hogy értesüljenek erről  az állampolgárok, a tévénézők, gondolkodjak, hogy mit tudnánk bemutatni,
 

valami kommunikációs cég.

De óvodát belülről még sose láttak, folyton azt kérdezték, valami látványosat mit tudnék ajánlani.
Hát, az almanap nem aktuális, a piknik elmaradt.
Végül abban maradtunk, hogy elkísérik a Kisbéka csoportot
egy úszásra. Látványosnak látványos, nem baj már az sem, hogy ez nem a projekt része.

Én már mindent lebeszéltem az uszodával, ugye ezt még utoljára bevállalod? Mégiscsak neked testhezálló!

Jaj, hát jutalomjátéknak sem lehetett volna jobbat kitalálni!
Ez az Edit egy tündér! Lerendezte a kilépésemet, kaptam a háromhavit meg a projekttől egyhavi plusz fizetést, mivel nem voltam szabadságon, és most még ez, egy utolsó úszás a kicsikkel!

A gyerekek persze azt hitték, hogy most már minden úgy lesz, mint régen.
Ebben csak gyerekek
és fáradt férfiak
képesek
hinni
néha.

Miben Zelma?

Abban, hogy ha nem vitatkoznak, nem is beszélnek a bajokról,
akkor minden újra a régi lesz.

És te?

Én szeretném, hogy eleve mindig jó legyen.

Egy menyasszony nem készülhet alaposabban, mint én arra a forgatásra!
Először is a három úszódressz: a szivárványos, a kékbetétes meg a fekete... hosszas próbálgatás után a feketét választottam.

A feketét?

Az olyan keresetlen! Egyszerű. Nem kiöltözött. Aztán a metál-ezüst sapka, ezüst úszószemüveg. Na mondjuk abban hülyén nézek ki, de profi. A gyerekek nagyon szeretik, nevetnek rajta. Állítgattam a gumit, hogy pont jó  legyen.

Már ott volt a forgatócsoport.
Utcai cipőben bejöttek a medence mellé.

A gyerekek tüneményesek voltak, és az utolsó 5 percre én is bementem velük. Beugrottam, startfejessel... és nem sodródott le a szemüveg!

Mikor mindennek vége volt, ott állt Kása Réka apukája.
Ő elvált, külföldön dolgozott, és ha hazajött, akár nap  közben is bejött Rékáért, hogy jobban kihasználják az időt.

Gyorsan kihúztam magam a dresszben, hogy ne ráncolódjon.
A szivárványos szebb, de rég kinyúlt, vizesen már lógna rajtam.
Éppen jókor érkeztem - mosolygott.
A keze már Rékáét fogta, de a szeme valahova a medence fölé villant. 

Amikor visszaindultunk, találkoztunk az előtérben, Rékát fésülgette.
Soha nem láttam férfit olyan gyengéd mozdulatokkal hajat szárítani.

Nagyon jó kedvem lett.
Csak otthon jutott eszembe, hogy a fejes biztosan nem lesz benne a hirdetésben.
De benne volt.
Sőt, egy pillanatra látszott a hasam alatt, hogy tényleg ott állt már akkor az ajtóban

Kása Réka apukája.