Miközben két éve írok nőknek, arra ébredtem idén december végén, hogy nekem tényleg férfiak olvassák a legtöbb írásomat. Nem csak Zelmáról, vagy a legkevésbé őróla, hanem egyáltalán, a középkorú férfiak-nők közti kapcsolatok lehetőségeiről és lehetetlenségeiről, keménységről és gyengeségről, poligámiáról és monogámiáról, nehéz döntésekről és örök dilemmákról. Ezek az írások nem mindig jutnak el ide a Síkospályára, néha megálltak olyan helyeken, ahol kevésbé személyes a "felület", de nagyobb a reklám... És olvassák, és írnak, visszajeleznek, sokan olyanok is, akik azt mondják magukról, hogy a számok emberei, nemigen gondolkodtak eddig ezeken a kérdéseken, de most határozottan érzik, hiányzik valami. Úgy látszik, én vagyok a "hiányzó láncszem" férfiak és nők között:))), végre megtaláltam az igazi hangomat?