Úgy tűnik, Zelma valami közösségi oldalon vagy társkeresőn gazdagítja élettapasztalatait, mert ezt küldte nekem ma délben. Éppen itthon voltam, betegállományban, így gyorsan visszaírtam: Kitegyem a blogra? De nem válaszolt. Elérhetetlen telefonon is. Pedig az előbb még karnyújtásnyira éreztem ...

"Ebédidőben arcok váltják fel a félmeztelen felsőtesteket, a tengerpartokat és a fantáziaképeket a "most online" férfitablón, józan üzletemberek, precíz irodai dolgozók engednek meg maguknak és viszony-álmaiknak 10 percet , szórakozottan rá is kattintanak 1-2 női lapra, meglepődnek a korrekt válaszon, innen már nehéz délidőben pikáns irányba fordulni, majd fél öt-öt körül visszanéznek, még kettőt sóhajtanak, mielőtt az autójukba ...

Körbe vagyok zárva! Ezzel hívott fel Zelma tegnap, de hiába, én tegnap egy barátommal fröccsöztem. Megbeszéltük előre, mindkettőnknek fontos volt. Az más kérdés, hogy vele meg éppen arról beszélgettünk a trendi roséfröccsök szüneteiben, hogy mennyire nem jó az érzéseinket visszafojtani és jófiúsan -jókislányként "viselkedni" magán- és hivatalos életünkben... Én mégis ezt kértem Zelmától, várjunk egy napot, ha körbe van zárva, nem fog az annyit változni, hogy ne érjen rá...

Nem is változott, mert ez volt az első mondata, amikor rányitottam  a kislakásban: Körbe vagyok zárva!

Kénytelen voltam nyanyásan felvilágosítani, hogy bezártság ide-vagy oda, ne hagyja kilincsre a bejárati ajtót, kilophatják a cuccát, ...

Egysorok,
kétsorok,
ötsorok
topognak, zötyögnek, átívelnek

Mindegy, hogy írtad vagy kaptad...

Vajon jó-e nekem, hogy naponta-hetente fürkészek figyelik életem alakulását, itt a blogban, naplóban... felütik, belenéznek, fejet csóválnak vagy bólogatnak, helyeselnek, rosszallanak, nem értenek, de azért kíváncsiak, a szabócsaládot meg a szomszédokat legalább meg lehetett tárgyalni annak idején, társbérlővel, szomszéddal, rokonnal, munkatárssal... . Az én követőim nem tudnak egymásról, sem a barátiak, sem a kíváncsiak, sem a drukkerek, sem az ellendrukkerek, sem az elmélázók, sem a sorok között olvasók, sem a  tudomásulvevők, a csodálók, a csodálkozók, a majd-csak-kikerekedik-belőle-valamizők, a tanulságot várók és az életem értelmét már rég feladók...nem ismerik egymást, és ... engem sem.

Csupa érzéki betű.

Nincs arca, alakja, hangja is alig,

Bárki másnak, hm... csak egy férfi ...

Egyes-egyedül én őrzöm titkainkat,

dacosan álmodozva.

Lassan lecsúsznak a leveleid a sorban...

már nem fut át rajtam a villám,

ha meglátom a neved,

nem is úgy hívlak magamban...

 A Titokzatos.

Lassan visszazárul

a Szezám szája,

 senki se tudja a jelszót,

se Ali baba,

sem a negyven rabló.

Mert kitanultam - mondta nekem pirosan és sápadtan... kitanultam, hogy hogyan tudjuk, mi emberek egymást kompromisszumokkal, közös érdekeket keresve segíteni. Kitanultam, hogy nem kell mindent megnevezni, ki micsoda, barát, barátnő,  haver, szerető... . Kitanultam, hogy ezeket egyensúlyban lehet tartani, ezeket a kapcsolatokat, magamat, hogy ez így mégis könnyebb, vidámabb, kedvesebb, mint egyedül... . Aztán megálltam egy pillanatra, és úgy éreztem, ki-ki csak használ, kihasznál éppen pillanatnyi érdekei szerint. Aztán megálltam még egy pillanatra, hogy én vajon... aztán az eszembe jutott Ő, aki megkérdezné, hogy "most mit érzel".

Semmi jót nem éreztem, üres, hideg feszültségen kívül.

De lehet, hogy csak front volt aznap. - tette hozzá, ...

Virtuális donna

virtuális balkonon

mereng

hiába

virtuális titkokon...

Van olyan mai gyerek, akinek válogatott kézilabdakapus volt a nagymamája. ... nevettek a többiek az angolórán... .
Mert tudják ugyan, de nem hiszik, hogy a tévéközvetítések és az internetes kommentek kora előtt is volt sport.
Így lesz 20 év múlva az emberi kapcsolatokkal is...
Mi volt a nagymamád? Szerelmes. Jó vicc, na de tényleg...

Együtt, vagyis egyszerre, ugyanazon

nevetni

a virtualitásban is lehet...
és a humortalanság falába ütközni furán üres érzést okoz.
Pedig..., pedig nem biztos, hogy azokból lesz
a kedves,
az odaadó pár,
akik az első összenevetésből megértik egymást.

Vagy...?

hogy ő a minap élőben ismerkedett.

Kérdeztem, hogy érti ezt?

Úgy értette, hogy valakivel, akit nem a társkeresőn ismert meg, hanem látásból ismerte...  összetalálkoztak és meghívta kávézni. És, hogy nagyon jó érzés volt.

Kávézni hívni egy ismeretlen ismerőst... ez olyan lesz lassan, mint a tűzrakás meg a petróleumlámpa.

Hogy még értjük a módját, de már igazán nincs szükségünk rájuk.

Ha éppen alkalmazzuk is őket, már csak a hangulat és a romantika kedvéért...

Lakva ismerjük meg egymást... valami szólásmondás is van erről. Lakva... de van olyan férfi, aki egy kicsit ott is lakik, a társkeresőn, az adatlapja szerint 5-6 éve. Vagy, ha nem is lakik, mert néha 1-2 évre "elszólítja a szolgálat", visszatér, ismerősöket keres és ismeretleneket is. Ha úgy vesszük, kitart hűségesen, vagy még hűségesebben visszajár.

Mit keres vajon?

A képzeletemre hagyatkozom: kalandot, kihívást, meghittséget, nyugalmat, nyugtalanságot.

Valamit, ami megtöri a napok, hetek, hónapok egyhangúságát.

Nem társat, nem is társaságot feltétlenül, hanem villanásokat.

Amikre jó visszagondolni este otthon a kandalló mellett, vagy éppen napközben, az országúton a volánnál.

Egy képre, egy tréfára, egy pikáns ...

Egy női naplóban olvastam, hogy drukkol egy férfinek, aki nagyon megérdemli, hogy végre  - nem emlékszem a pontos kifejezésre - igent mondjon neki a nő, aki tetszik neki. Mert az illető férfi nagyon rendes, megérdemli. Hát én, lányregényen felnőtt nő, drukkoltam szintén, persze amúgy gondolatban, az ismeretlennek. Ha már olyan rendes ember, aki megérdemli, legyen boldog, igen.
Ezzel az átfogóan emberbaráti jósággal hajtottam álomra a fejemet, s már éjfél elmúlt, már majdnem aludtam, amikor eszembe jutott, a közelmúltban én is megírtam valakinek,  - akivel néhány hete írogattunk néha egymásnak -, egy nagyon kedves és különleges levélre, hogy nem, nem valószínű, hogy mi egy pár leszünk.

Mert  ezt kérdezte. Én pedig válaszoltam, ...

Hiába áltatjuk magunkat azzal,
hogy mennyi kedves és érdekes embert megismerhetünk egy internetes társkeresőn, mégis csak a szeretetet keressük, reménykedve és reménytelenül,
titkolva és nyíltan, mindannyian.
Írjak példákat?... aki nem tud egyet sem, annak küldök e-mailen, tapintatosan.