Áhhh... elég belehelyezkedni saját életvilágodba és máris a helyére zökken minden.

Erről van szó, az életvilág-váltásról.

Addig próbálgatni, amíg megvan a kényelmes, az otthonos fazon.

Ne lógjon semmi, de szűk se legyen.

No persze nem áll már jól a bizonytalan, szégyenlős mosolyú botorkálás... azt majd négyszemközt, velük, akik szintén most léptek be. Míg meg nem unod ezt is... az jó jel lesz majd.

Elég az üvegen át az égig nézni, kihagyva az emeletek és tetőteraszok látványát.

Zelmát felkavarta az az este...

kutatta az okát,

ásott magában,

egyre mélyebbre,

és egy álomig jutott.

Meg is írta gyorsan,

mielőtt

végképp a feledés homályába merül.

Emlékszel?

Amikor levelezni kezdtünk, egyszer volt egy jós-álmom. Csupa gyerekjáték közt járt egy kis vonat, de akkora, amekkorába éppen beleülhettem... mondjuk mint egy székbe. Valami ki is emelkedett a játékok közül a fontosságával, de arra már nem emlékszem, mi volt az. Talán te igen, mert elmeséltem neked. Még mindig nem fejtettem meg azt az álmot egészen, nem tudom, mi a pontos jelentése. Némelyik jósálomnál csak utólag látom az álom igazságát, de akkor tisztán, pontosan követhető, hogy előre leképezett valamit az agyam, amit csak ...

... valószínűleg megfeszítette Ariadné a fonalát,
sose lazíthatott a szálon, és így elkerülte a gubancokat...
de most hirtelen nem tudom eldönteni, szeretném-e olyan állandóan feszesre húzottan keresni az utamat, vagy jobb néha egy kis gubancot bekalkulálva lazán?
Persze ez egy csomó további kérdést vet fel a gubanc természetéről, nagyságáról, kibogozhatóságáról vagy elszakításáról...