Amikor Lia kicsi volt, Z. éppen egy átmeneti korszakban találta magát. Mert már volt automata fényképezőgép, amivel "mindenki" tudott jó képet készíteni, hát még az anyák, de még filmtekercset tettek a gépbe és el kellett vinni valahova előhívatni, papírképet készíttetni.

A fotósok kicsit árván maradtak, egyre kevesebben kértek műtermi képeket, esküvőkön kellett kaszálniuk, és nagy tételben csinálták az amatőr felvételek előhívását, kidolgozását. Z. szerencsés volt, épp a sarkon volt a kerület neves fotósának műterme, és mint az első gyerekekről általában, bőszen készítette a felvételeket. Kicsit figyelni kellett rá, hogy ne hó végén legyen kész a film, mert az előívás nem volt olcsó, de hihetetlen izgalmas ...

Azt mondja, valamikor örült, hogy a cica majd milyen jó társaság lesz a fiának, mégsem lesz egészen egyedül, ha majd már kinő  a napköziből.

És aztán a fia egyre kijjebb nőtt a napköziből, vállalt egész napokat, heteket is, amig  MsJane külföldi konferencián, továbbképzésen vagy valahol víz mellett múlatta az időt. És tényleg, a cica ott volt a fiúval ilyenkor, csupa öröm és csupa gondnak.

Aztán egészen az amerikai egyetemig nőtt, és MsJane rádöbbent, hogy ő, Ő lett az, akinek a cica a lakótársa. és így mégsincs egészen egyedül.

Hm... még valami macskás kisasszony lesz belőlem, gondolta.

Azt még gondolatban sem tette hozzá, hogy

vén.

Végre megtaláltam!
Zelmával mióta nem beszéltem, kicsit megállt körülötte az élet, vagy haladgat, de olyan ritmusban, amibe én nem férek bele... ki tudja?
De ma érkezett tőle egy mail, képmelléklettel:

"Végre megtaláltam! Megtaláltam a dolgot, ami kifejez engem. A szilvacsatni. Ha egyszer könyvet írok, ez a három üvegcse lesz a címlapján. Lehet, hogy a címe is ez lesz: szilvacsatni. Első látásra semmi különös, ugye?

Először is a színe. Bíbor. Felszínesen nézve bordó, de valójában bíborszínű, csak jobban meg kell figyelni. Mint én. Engem is bordónak néznek sokan, de aki ügyes, látja a színben a tüzet.

Másodszor is fahéj. Mi minden ez az íz? A vígasztaló tejbegríz, a ritka vendég palacsinta a gyerekkorból. A melengető ...

Zelma írja, hogy Lia tegnap végképp elköltözött, nem egy másik lakásba, hanem egy másik országba. Nem tudja, hogyan jutott ki a repülőtérre, mert elég rosszul nézett ki a dolog, ahogy a lépcsőházban levitte a 20 kilós bőröndöt a 10 kilós hátizsákkal.

"De élek és egészen jól vagyok - így Zelma - sőt, ma feljön egy barátnőm, aki most fog különköltözni a frissen diplomázott lányától. A fia már két éve Spanyolországban él. Majd jól elmagyarázom neki, hogy kell az ilyesmit túlélni.

Meg sütök egy kis tepsi brownie-t"

A cica addig jár a sarkamban, amig meg nem kapja a vacsoráját. Néha már uzsonnaidőben. Aztán beleeszik, szagolgatja, nézdegél, és újra elkezd a sarkamba járni, mozdulataimat reménykedve fürkészi... még akkor is, ha a kedvencét kapta. Mindig kész a meglepetésre, az örömre, hogy kap valami.. valami nem is tudom, mit, a kedvence helyett? Aztán éjszaka, amikor mindenki alszik, és elkopik a remény, hogy történik még aznap valami jó... megeszi, ami van.

"Hát képzeld, ahogy megfogadtam tavaly ilyenkor, kicsit rendbehoztam a lakást. Igaz, karácsonyig gondoltam, de jobb későn, mint soha. Gyere el, nézz körül."

Hát elmentem Zelmához egy kávéra, a vasárnapi ebéd most nem volt aktuális. Rendbetette, igen, de az a fajta rend, amihez ilyen volt - ilyen lesz képek kellenének, mert minden teljesen normális. Csipkét nem horgolt a plafonra...

Hanem a virágai, elképesztőek, különösen, ha számításba vesszük, hogy a konyhai oldalon alig süt be a nap. Buja, vidám, csupa piros... Azt meséli,  ezeket a virágokat magról vetette még áprilisban. Hamar megjelentek a zöld minipöttyök, de aztán se előre, se hátra... levelezett, elszáradt, összezsugorodott a levelük, ide ültette, oda ültette őket, ...

Újraindítás közben hirtelen megszólalt a gépem... "Most minden Domestos termék megvásárlásával hozzájárulsz egy iskolai mosdó felújításához" . Hirtelen összerezzentem, mert jogszabályokra vártam, aztán eszembe jutott,  persze, a YouTube is nyitva volt. Szörényit hallgattam reggel a Liget tiszteletére. "Ne vágj ki minden fát!".

Ráadásul eszembe jutott, hogy csütörtökön vettem egy Domestost, egyszóval támogattam a közoktatást. A nagy tettek idejét éljük...

Hát nem figyeltem... Harmadszori próbálkozásra végre sikerült megkapnom a T-ból a 24 liter 3,5%-os tejet. A diadal elvakított. Már eltelt vagy 10 nap, amikor valahogy hirtelen érszrevettem, hogy én nem ilyen tejet akartam.Ez 21 napos volt, nem tartós. Vagy én nyúltam mellé, vagy ők.

Rákapcsoltam a tejivásra, tejbegrízre, de hiába. A lejárat napján még 11 vagy 12 liter volt. Csakhogy egy 10 éves tapasztalatból már tudom, hogy a lejárt tej (sajnos!) nem romlik meg azonnal, jó néhány nap kifutása van...

10 nap alatt ledolgoztam az összeset. Tejberizs (10 dekához előbb 2 dl víz, majd  5 dl tej), spenót, pudingok. Egy íz, három kis adag, fél liter! M. kitartóan itta a napi 3 dl kakaót, se több, se kevesebb. Volt valami ...

És akkor Zelma csak magyarázta és magyarázta a ruhahosszakat, a kabátokat, leggingek és harisnyák repkedtek a levegőben, és O. megadóan hallgatta, sőt, készségesen némi érdeklődést is mutatott. Többet mutatott volna, ha tudja, amit én, hogy Zelma világéletében nadrágos nő volt. Tunikákkal kezdődött a változás. Aztán tavaly vett két ruhát - csodásan variálta őket nyakláncokkal, kardigánokkal és harisnyákkal, még az ínyenc kolléganők is csak hetek múlva jöttek rá, hogy ez összesen két ruha  - aztán nyáron bespájzolt még egyet őszre... aztán vett egyet hirtelen, az nagyon bevált, lenge muszlinruha piros, fekete geometrikus mintás. O. szerint cuki, bár O. hajlamos utólag idézőjelbe tenni a kedveskedéseit.

Zelma azonban nem ...

- Érdekes, amíg vezető voltam a Plázában, a gyerekjátszóban, addig sokkal szebb ruhákat hordtam... legalábbis akkor nagyon dicsért mindenki.

Ezúttal én tettem le gyorsan a telefont, nem vártam meg, amíg sírásba hajlik a nevetés.