Amikor Lia kicsi volt, Z. éppen egy átmeneti korszakban találta magát. Mert már volt automata fényképezőgép, amivel "mindenki" tudott jó képet készíteni, hát még az anyák, de még filmtekercset tettek a gépbe és el kellett vinni valahova előhívatni, papírképet készíttetni.

A fotósok kicsit árván maradtak, egyre kevesebben kértek műtermi képeket, esküvőkön kellett kaszálniuk, és nagy tételben csinálták az amatőr felvételek előhívását, kidolgozását. Z. szerencsés volt, épp a sarkon volt a kerület neves fotósának műterme, és mint az első gyerekekről általában, bőszen készítette a felvételeket. Kicsit figyelni kellett rá, hogy ne hó végén legyen kész a film, mert az előívás nem volt olcsó, de hihetetlen izgalmas ...

"... azt álmodtam, hogy lett egy lila cicám... olyan lila, mint egy lila pamut vagy ruha, de igazi, élő macska volt. Tudtam hogy ilyen cica nincs, legalábbis általában nincs, de akkor úgy tűnt, nem teljes képtelenség, hogy nekem legyen... Ismerkedtem vele, simogattam, etettem, jött-ment a lakásban... aztán valahogy álmomban vagy félálmomban eszembe jutott az igazi cica, hogy jaj, mi van vele... ő nem szerepelt az álomban... megvan még?

Elmeséltem Liának, aki egy ideig mosolyogva hallgatta, mint valami mesét. Amikor odaértem, hogy az igazi cica hibádzott, Lia elkomorult, összeráncolta előbb az orrát, aztán a homlokát is, kinyitotta a száját, hogy mondjon valamit, Ez azért ijesztő!? - és nézett az arcomba kutatóan.Én nem ijedtem meg annyira, ...