Nem tudom, mi történhetett, ami miatt késett a vonat. Azt sem tudom, miért vesztegelt utána az állomáson, ha késett...
Hat-nyolc éves lehettem, apámmal utaztunk, mint szokásosan. A mi családunknak - bár nem voltunk vasutasok - járt MÁV-kedvezmény, apámmal gyakran csavarogtunk. Anyámat idegesítették a rokonok, az alkalmazkodás, még Simi bácsiék dallamos bim-bam órája is idegesítette, ő ha csak lehetett, otthon maradt.

Még arra sem emlékszem, melyik állomáson álltunk akkor, csak arra, hogy irdatlan nagy volt a tömeg, amikor bejött a vonat végre. A szokásos jelenség, mintha a lakatlan sziget utolsó hajójáratára törekednének, futott-lökdösődött mindenki. Apám elengedte a kezemet és hirtelen döntött: én előreszaladok, mert a vonat eleje ...

Messziről észrevette, ahogy jött szemben azon a széles úton, minden porcikájára az ismerősség jóérzésével nézett. Póló és nyári nadrág volt rajta, játszottak az anyagok a puszta bőrén. Aztán odaért, egészen közel... és megdöbbent, mert mintha tejüvegen át látta volna. Ott volt, ő volt, minden vonása ismerős volt, azt se mondhatná, hogy az egész ember valahogy idegen lett volna... csak, mintha tejüvegen... mi adja ezt a hatást? Az érinthetetlensége. Zelmának, amit nem lehet megérinteni, az nincs. Ő az, aki a jeges vízbe is belemártja az ujját, megsimítja a fa kérgét, falat, téglát... mohos követ, az embereket is... csak Őt nem lehet, most nem lehetett. És még azt sem tudta, miben bízzon, hogy egyszer majd megint lehet, vagy ...

Milyen varázslatos érzés volt, érthetetlen, titokzatos. ... kétszer nem léphetsz ugyanabba a folyóba.
Tóba esetleg?

Valami történt, valami teljesen banális, mondjuk Zelma apja állt a Balatonba bevezető csúszós lépcsőn, megállt kissé görnyedten, jó a víz, de a szél borotvál, mondta, és ment tovább, begyalogolt a Balatonba és beúszott, mélyen.

Ahogy ott állt a lépcsőn, ahogy a kezét emelte, ahogy hunyorgott, abban a pillanatban úgy tűnt, hogy ez már egyszer pontosan ugyanígy megtörtént. Milyen megkönnyebbülés volt megtudni, hogy ez mással is előfordult már. Milyen megkönnyebbülés volt megtudni, hogy ennek neve van... deja vu, különféle magyarázatok vannak rá... .
Csupa megnyugvás.

Zelma apja egyszer annyira mélyen beúszott, ...

. .. csalódás. A csalódás egy érzés. Itt a helye.

.".. Kit anya szült, az mind... "  Ja, vagy így, vagy úgy... József Attila már megint.

Zelma amilyen idegenkedve forgatta a szájában a bánat szót, olyan ismerős számára a csalódás. Mondhatnánk Zelma a folyamatos csalódás állapotában leledzik, mindig képzel valamit valakiről vagy valamiről... fantáziavilága határtalan. Fékezhetetlen. De aztán a dolgok nem úgy alakulnak, ahogy elképzelte, és mivel Zelma alapvetően optimista, hát a valóság kénytelen alulmúlni a várakozását.

Csalódás. A rövidtávú csalódások élete részévé váltak tehát, de ahogy elérkezett abba a korba, amikor az ember már visszanéz, összegez, számot vet, kezdett előrajzolódni a Nagy Csalódás is. Hogy ...