Amióta  a nagy történetmesélés elakadt, rászokott a hangulatjelentésekre. Hallgatom őket. Van, amikor a másik kezemmel vezetem közben a háztartást. Néha a buszon, villamoson próbálom kihámozni a motorzaj és az utasok zsongása közepette, hogy mit is mondhatott. Ilyenkor kicsit ingerült a hangom. Egyszer megkértem, hogy hívjon vissza később, de a pillanat elszáll, még hangosabban elismételni is képtelen ezeket a zelmaságokat, nemhogy fél óra múlva újrakezdje, hát óvatos vagyok. Közben persze az én életem is hektikus, hangulatom ide-oda zöttyen, nem vagyok mindig ráhangolódva kissé narcisztikus nyomulására. Ma viszont a hidegfront angyali hatással van rám, hát belemosolygok a telefonba.

- Pozitív impulzusokra van szükségem - mondja. ...

Januárban meghalt az anyja és neki éppen költöznie kellett, Elkészült közben a lakásuk és az ideiglenes tanácsit vissza kellett adni. Visszamehetett abba a reprezentatív lakásba, amit félig romosan - na jó, nem romosan, de használhatatlan állapotban  - hagytak ott két és fél éve. A csillárból folyt a víz, de a két nagy szoba félkörívesen a főtérre nézett, a kanyar után már a patakot is látni lehetett az ablakból és messziről a várat." Látkép a Várról"... a kirándulók zaja nélkül.

...

Vajon jó-e nekem, hogy naponta-hetente fürkészek figyelik életem alakulását, itt a blogban, naplóban... felütik, belenéznek, fejet csóválnak vagy bólogatnak, helyeselnek, rosszallanak, nem értenek, de azért kíváncsiak, a szabócsaládot meg a szomszédokat legalább meg lehetett tárgyalni annak idején, társbérlővel, szomszéddal, rokonnal, munkatárssal... . Az én követőim nem tudnak egymásról, sem a barátiak, sem a kíváncsiak, sem a drukkerek, sem az ellendrukkerek, sem az elmélázók, sem a sorok között olvasók, sem a  tudomásulvevők, a csodálók, a csodálkozók, a majd-csak-kikerekedik-belőle-valamizők, a tanulságot várók és az életem értelmét már rég feladók...nem ismerik egymást, és ... engem sem.

Kajánul azt mondta a legjobb barátom,

hogy az érzelem,

az igazi szenvedély

annyira vak,

annyira semmi helye
az értelemnek azon a tájon,

hogy akár egy
cipőbe is szerelmes lehet az ember.

Legalább egy PÁR cipőt mondott volna.

Néha

elviselhetetlennek

tűnik a várakozás.

Az ember kiönti a szívét,

az ottmarad üresen.

Még cseppek

sem

... 

Lassan lecsúsznak a leveleid a sorban...

már nem fut át rajtam a villám,

ha meglátom a neved,

nem is úgy hívlak magamban...

 A Titokzatos.

Lassan visszazárul

a Szezám szája,

 senki se tudja a jelszót,

se Ali baba,

sem a negyven rabló.

Mottó:

Az önáltatás különböző fokain billegünk,
egymáshoz képest nyilván ki szabadabban,
ki görcsösebben,
de abban hasonlítunk,
hogy mint utolsó bástyánkat,
féltjük és védjük
magunknak - magunkról írt meséinket.

Zelma kialakította a pesti életét, a Pláza után egy kis családi napközibe ment dolgozni, úszással és angollal majdnem kétszázezret fizettek a szülők havonta. A gyerekek szerették az óriáscsecsemőforma angoltanárt, aki magasabb kockavárat tudott építeni még az apjuknál is, de nem is érezték volna helyénvalónak, ha jóillatú, öltönyös és aranyórás apjuk  - aki kitermelte a családi költségvetést meg a luxusóvodát - nekilátott volna egy kockavárnak. Zelma úszni tanította őket, a lilaszájszélűeket és a ...

Mert kitanultam - mondta nekem pirosan és sápadtan... kitanultam, hogy hogyan tudjuk, mi emberek egymást kompromisszumokkal, közös érdekeket keresve segíteni. Kitanultam, hogy nem kell mindent megnevezni, ki micsoda, barát, barátnő,  haver, szerető... . Kitanultam, hogy ezeket egyensúlyban lehet tartani, ezeket a kapcsolatokat, magamat, hogy ez így mégis könnyebb, vidámabb, kedvesebb, mint egyedül... . Aztán megálltam egy pillanatra, és úgy éreztem, ki-ki csak használ, kihasznál éppen pillanatnyi érdekei szerint. Aztán megálltam még egy pillanatra, hogy én vajon... aztán az eszembe jutott Ő, aki megkérdezné, hogy "most mit érzel".

Semmi jót nem éreztem, üres, hideg feszültségen kívül.

De lehet, hogy csak front volt aznap. - tette hozzá, ...

Virtuális donna

virtuális balkonon

mereng

hiába

virtuális titkokon...

Ki nem szeret flörtölni? Vagy talán nem is flörtnek, hanem rítusnak kellene neveznem  azokat a finom, játékokat, amelyek képesek akár egy ilyen télies tavaszban is egy kis napsugarat hozni az életünkbe. Hajnali (virtuális) csók, ami viszonzást nem vár, de rendszeresen megjelenik.. Egy derűs jónapot, akkor is, ha éppen nem vagy gépközelben. Egy link egy jó zenével, hol romantikussal, hol csak széppel... . 

Ezek a gesztusok a legritkább esetben alakulnak ismeretséggé, az ismeretség randivá, a randi kapcsolattá.

Talán éppen emiatt titokzatosak és megunhatatlanok maradnak.

Benneragadtál Zelma?

Csak majdnem.

Rózsi néni megmentett.

Mintha most is így lenne...?

Beleragadtál valamibe, úgy érzem.

Megmentőre vársz?

Ott hagytuk abba a történetedet, hogy hezitáltál, átvedd-e Vandától a gyerekmegőrzőt, a tehetséggondozó és fejlesztő központot.

Kása adott volna tőkét hozzá, de közben azt is a tudomásodra hozta, hogy nem rólad álmodik...

Nem lettem vállalkozó. Vas Zsófinak megvolt a maga elképzelése, és nem álltam ellent neki.

- Hanem?

Egyik reggel egy dinamikus negyvenes férfi jelent meg azzal, hogy ő lesz az új igazgató. Igazgató... ebből nem derült ki, ki a tulajdonos, de azt láttam, bármennyire dinamikus is, Vas Zsófi kegyeit keresi, talán tovább szeretett volna lépni ...

Vas Zsófit a plázában ismertem meg, mi tagadás, a dohányzóban. Mindig 3-4 fős társasággal jött, zárt körben ültek, nagyokat nevettek, valamilyen interneten játszható játékokról volt szó általában. A kör tagjai persze Zsófi beosztottai voltak. Gergő, a zavartan gödröcskés arcú óriáscsecsemő. A nyúlánk Kálmán, mint valami toronyból nézett végig a dohányzó pórnépen, köszönni csak annak köszönt, aki kiállta az idők próbáját, vagyis Zsófi minimum beszélőviszonyban volt már az illetővel. Harmadiknak hol a molett Gizi csatlakozott, hol Zsombor, aki egyszer Svédországban is dolgozott, azóta lába nem érinti a földet csak lenéz néha, hogy el ne vétse a menetirányt, vagy Margit, aki hol alázatosan bólogat hol hangos utasításokat ...

Beleszürkültél?

Úgy értem, szürkébbnek éreztem magam, mint addig.
Azt hittem, valami személyes van az érdeklődésében.

És nem volt?

Utólag rájöttem, hogy volt.
Sokat lökött az életemen. Csak... csak többet képzeltem.
Álmodoztam.
Munka közben elképzeltem, hogy elém jön, még azon is elgondolkodtam, hogy a lakásomra hívnám egy kávéra, vagy inkább beülnék egy süteményre. Elképzeltem mindent részletesen... milyen ruhában lenne, mit mondana, amikor kilépek a pláza kapuján. Visszajátszottam magamban számtalanszor a meglepetést, az örömet.
Hol így, hol úgy képzeltem el a találkozásunkat, ami legtöbbször valami kényszerű közös utazásba torkollott... Kása mindig figyelmes volt velem, megoldott különféle problémákat, kitalálta ...

Már túljutottunk azon, hogy Zelma élete...
nem is olyan egyedi, mint hitte,
de akkor nem akart lemondani találkozásainkról,
önként kínált feltárulkozásairól.

Aztán eltűnt.

Jobb lett volna, ha elbúcsúzik,
éppen el is ment a kedvem a Zelma-blogtól,
de még egy elköszönésre se tudtam alkalmat találni vele.

Aztán egy levelet kaptam tőle.

Ez tehát - némi szerkesztői kurtítással - Zelma levele.

"A kislakást végül kibéreltem. Kása költöztetett, az utolsó zsákokat diadalmasan tette le a padlóra. Mondanom sem kell, hogy a költözés előtt Kása pesti irodájából jött ki egy takarítónő. Biggyesztgette a száját. Hogy lehet ebben a kutricában lakni! Minden mocskos férfit utolér a sors, aki a fiatal nőért kidobja a ...

Zelma,
hetek óta kerülsz,
csak néhány sort juttattál el hozzám,
ez a kiélt-szöveg...
már azt hittem, jól ment a sorod Vandánál.
Egyébként pedig, nem is olyan különös a történeted, azóta olvastam egy nőről egy másik blogban, aki időseket gondozott vidéken, és aztán elhatározta, inkább kamionos lesz és a férjével járja majd Európát.
Te vidéki óvónőből - megengedem, hogy néhány csavarral, de Budapesten egy vállalkozáshoz kerültél, ahol szintén óvodásokkal foglalkozol, és a lányoddal élsz... van valami bátorság a lépéseidben, de nem mondanám, hogy izgalmas a sztori.
Aztán történt valami.
Kása akcióba lépett. Nem is akcióba, hanem inkább valami kitartó ostromba kezdett, naponta felhívott, érdeklődött a napi élményeim és ...

sóvárogtál már

meghitten ismerős szavak,

akár unos-untig ismert mondatok és

mozdulatok után?

érezted úgy, hogy

dermedtszáraz vagy kívül belül?

talán csak azt hiszed, hogy érted,

mert ismered a jeges iszonyt,

a jeges rémületet,

a jéghideg talpak érintését

a takaró alatt?

a jég választást ad,

visszahőkölhetsz vagy

akár a forrpontig

melengetheted.

de a dermedt, száraz

Zelma, megrendítő ez az élményed, de ne! Most ne bújj ki, ne meséld el nekem, hogy milyen fantasztikus ember az az Olgi... , mert őrá vártál... magadról beszélj, légyszíves.

Szinte menekülve hagytad el az otthonodat, és jöttél a színdarabnézés ürügyével Pestre. Mindjárt a startnál Kása apukával találkoztál. Aztán zuhantak rád az élmények. Hogy érezted magad közben?

Jó kérdés, de nehéz válaszolni rá. Vagyis könnyű. Egy szóval is lehet: zavarodott voltam.

A Kása apukától való búcsúzás jó érzése

nem tartott soká,

hamarosan megőrültem.

Megőrültél?

Elkezdtem azon gondolkodni, hogy megvan a telefonszámom neki? Hogy vajon felhív-e tényleg, amikor visszafelé megy? Hogy felhív-e egyáltalán.

Néha ...

Zelma, ne haragudj, ha megjegyzem, mintha egy kicsit zsákutcába kerültél volna.

Nem a történettel, hanem az élethelyzetedben. Az egyik munkát odahagytad a másikért, a másikat a semmiért, a fiókban összegyűlt a sok oklevél, bizonyítvány, te pedig álmodozva ténferegsz...

Lehet, hogy igazad van a zsákról. Bár én akkor nem így éreztem. Ha zsák is volt esetleg, akkor jó nagy. Amiben kinyújtózhatok, mozoghatok, sétálgathatok. Nem voltam gúzsba kötve és nem sötétség vett körül. A hideg kavics ott gyomortájt, az azért mocorgott és figyelmet követelően növekedett is. Lia újra felvette azt a szokást, hogy naponta felhívott. Néha nagy lendülettel kezdte, mintha csak együtt fagyiznánk a nagykörúton, és fontos lenne, hogy két nyalintás ...

Titkos óriásfiók,

begyűrve értékek, kacatok.

Egymásba akadva...

Egy hétfő reggel végiggondoltam az előttem álló hetet.

Papírhegyeket, gyerekek nélkül.
Szervezést, tárgyalást, ellenőrzést.

Te mit tettél volna ezen a reggelen?

És te mit tettél, Zelma?

Mentem-mentem az utcán... a lábaim mereven, szögletesen mozogtak, de engedelmes ritmusban. A fejem.... a fejemben egy csavaró érzés kezdődött, olyanszerű, mint amikor tüsszenteni kell, aztán sírni kezdtem. Nem mertem a szememhez nyúlni, féltem, hogy

azzal árulom el magam

a járókelőknek.

Egy kisvárosban nem lehet az utcán sírni.

Eszembe jutottak saját nyilvános sírásaim,

a düh és a szégyen, amit ilyenkor érzek,

de leginkább az a furcsa optika,

ahogy a könnyeimen át látom a dolgokat.

És ...

 
Meg tudnád mutatni?

Meg tudnád
mutatni nekem
a határt
 a tölgyfaborítású,
 elegáns
 egyedüllét
 és a fémesen
csuszamós
 magány között?