Engem mindenben sokkal inkább vonz az ígéret, mint maga a beteljesülés. Ezért áprilisban nekem lassan vége a nyárnak. Legjobban a Zelma-naptól március végéig terjedő időt szeretem az évben... a késő - tavasz és  a nyár már léha, és csalódást keltő, mert soha nem olyan, amilyen lehetne még márciusban. Arról nem is beszélve, hogy augusztusban árnyat vet rá a közelgő sötétség és a tél. Egy kivétel van: a forró szeptember-október. Azokban van valami dacosan rendkívüli és mint ilyen, mámorító.

... felül meggyek vagy málnaszemek, elrendezve a fehér krémben..., vagy éppen vörösáfonya, ötletszerűen csíkozva, lefolyatva,
aztán sötétsárga barackszeletekkel vagy bizarr színes papayakockákkal elkevert tejszínes rizs.
Néha mazsola is, nagy fekete szemek, megduzzadnak az édes lében... . Narancsszeletek  vagy citromhéj rejtőzik itt-ott.
Aztán újra hófehér sor, aztán zöld. Kiwi.
A hideg üvegpohár széléhez nyomódik néhány szelet.

Az egész selymesen savanykás, az apró magok finoman megroppannak a vaníliaillatú puhaságban, mindenütt valami kellemesen pikáns, valami meglepő, esztétikus vagy harmonikus...