L., a barátnőm soha nem olvassa a Síkospályát. Pedig a születéséről sokat beszélgettünk annak idején, az első kép is az ő felvétele, egy különleges kirándulás emléke.

Késő tavasszal, nyár elején aztán megígérte, hogy beleolvas. Sokadszorra, de most komolyan. Vártam - vártam a reakciójára, de semmi nem érkezett.

Aztán vettem egy nagy levegőt, és megkérdeztem. Milyen?

Nem olvasom, bele se néztem - vallotta be szégyenkezve.

Nem értette a megkönnyebbült sóhajom.

De nekem az, hogy nem olvassa, sokkal jobbnak tűnt, mintha olvasná, és nem szólna róla semmit.

... vagy hát... ?