Moziban voltak, aztán találomra elindultak olyan se szomorú, se vidáman... esett, az időjárás semmi jót nem tett hozzá a hangulathoz. Kiértek a folyóhoz, Zelma szerelmetes folyójához, a szél kellemetlenül az arcukba mosta a cseppeket. Megálltak azért egy kicsit a széllel szemben, a víz szürke volt, élesen és fémesen szürke a sok elmosódottan szürkés kontúr mellett.  Mindig összejönnek januárban a névnap miatt. Az egymásra rakódó emlékek rétegei mint üvegtáblák  ropogtak a talpuk alatt.

Két szingli nő, innen és onnan az ötvenen. Keményen és ellágyulásra készen inogtak egy kicsit a vaskorlátnak támaszkodva, aztán tovább baktattak valami meleg - kávé, tea, leves vagy csodák irányába.
Zelmán érett nyersbőr csizma volt, ...

L., a barátnőm soha nem olvassa a Síkospályát. Pedig a születéséről sokat beszélgettünk annak idején, az első kép is az ő felvétele, egy különleges kirándulás emléke.

Késő tavasszal, nyár elején aztán megígérte, hogy beleolvas. Sokadszorra, de most komolyan. Vártam - vártam a reakciójára, de semmi nem érkezett.

Aztán vettem egy nagy levegőt, és megkérdeztem. Milyen?

Nem olvasom, bele se néztem - vallotta be szégyenkezve.

Nem értette a megkönnyebbült sóhajom.

De nekem az, hogy nem olvassa, sokkal jobbnak tűnt, mintha olvasná, és nem szólna róla semmit.

... vagy hát... ?