A mutatós, de csaknem elviselhetetlenül zárt üvegépület előtti parkoló olyan, mint egy nagy terasz,  hat lépcső vezet le a járdaszintig. Pontosan oda állt a kék autóval, középre. Z. lassan lépdelt, mint egy Cannes-i lépcsősoron, egyetlen szempár kereszttüzében. Jó, hogy ez a piros pulóver van rajtam, ez messziről is mutatós, futott át a gondolat... Ahogy beült, megcsapta a másik emberből áradó meleg. Valahol az agya és a lelke között fészkelt a fáradtság. Forgalmas szűk utcákon navigáltak, néha megérintette a kezét a sebváltón. Különös, hogy a nyugalomnak is van kisugárzása, gondolta Z., aki szinte mindig valami izgalmasat várt a következő pillanattól.  Mire a szomszéd kerületben kiszálltak, egy új rendszerbe helyezkedett bele, ...

A férfi felfedezi a naplót, hosszan olvassa, tetszik neki. Köszön és küld bemutatkozásul valami általános nyaralási tömegfotót, tőlem is képet kér, én pedig  - hiú szerző - küldök egyet.
Nem tagadom, az olvasók a gyengéim.
A képküldés után jön az értesítés - felvett a kedvencei közé. Aztán csend. Később írok neki, kérek én is egy jobb képet, mégis, tudjam, kinek köszönhetem e markáns "irodalmi érdeklődést", és jön egy  tömör válasz:
Ronda vagy.
Azon töprengek, kikhez képest lehetek a kedvence?

hogy ő a minap élőben ismerkedett.

Kérdeztem, hogy érti ezt?

Úgy értette, hogy valakivel, akit nem a társkeresőn ismert meg, hanem látásból ismerte...  összetalálkoztak és meghívta kávézni. És, hogy nagyon jó érzés volt.

Kávézni hívni egy ismeretlen ismerőst... ez olyan lesz lassan, mint a tűzrakás meg a petróleumlámpa.

Hogy még értjük a módját, de már igazán nincs szükségünk rájuk.

Ha éppen alkalmazzuk is őket, már csak a hangulat és a romantika kedvéért...

A hajnali férfi olyan, mint a beton repedésében kinyíló virág. Csupa üde meglepetés.

Néma csókot találsz reggel, kedves levélkét, pikáns kérdést,vágyakozó sóhajt.

Ébredéskor gyorsan válaszolnál... de hiába, a hajnali férfi ritkán marad reggelig.

Ha mégis, annak oka van.