Zelma vasárnap reggeli e-mailjére bukkantam, képet is mellékelt. Nem tudom hogy juthatott eszébe annyi kihagyás után írni nekem. Ilyen boldog, vagy ilyen magányos?

"Rengeteget gondolok Kására. Talán egészségtelenül is sokat. Azzal, hogy a lakást kölcsönadta, régi kompromisszumos módosítgatása helyett becsalogatott az új élet valóságába. Munkát is segített találnom, nem rajta múlt, hogy végül ez egy kissé kifacsarodott. Aztán gondolok még egy-két emberre, férfiakra, nőkre, akiknek hálás lehetek, mert jókor löktek egyet az életemen. Vajon mások is így vannak ezzel? Mindenkinek vannak "kulcsemberei" az életében?

Visszatérve K-ra, dédelgetem magamban az érzést, a melegséget, a diadalt, ahogy a segítségükkel új minőségre ...

Vajon átférek-e azon a lyukon?

Nem mintha nem lenne szép maga a látvány is, csak...

Néha olyan, mintha tutajon úsznék egy folyón, nézegetek jobbra-balra, tájak, városok, emberi jelenetek, arcok is  kivehetők.

Máskor a parton érzem magam, és nézem a hajókról tekingélőket, az integetőket, szerencsés esetben meghallom, hogy nekem szól valaki, ...  még azt is értem, mit mond...