A cica addig jár a sarkamban, amig meg nem kapja a vacsoráját. Néha már uzsonnaidőben. Aztán beleeszik, szagolgatja, nézdegél, és újra elkezd a sarkamba járni, mozdulataimat reménykedve fürkészi... még akkor is, ha a kedvencét kapta. Mindig kész a meglepetésre, az örömre, hogy kap valami.. valami nem is tudom, mit, a kedvence helyett? Aztán éjszaka, amikor mindenki alszik, és elkopik a remény, hogy történik még aznap valami jó... megeszi, ami van.
"Képzeld, ma este lájkvadásztam!' - hívott fel Zelma. Már majdnem éjfél volt. Ahhoz képest, hogy több hónapja is talán, hogy nem beszélgettünk, vagy legalábbis annyinak tűnik... szóval meglepődtem a kései órán.
"- Nagyon el voltam keseredve, rossz napom volt tegnap. Ki kell még gubancolnom, miért voltam ennyire magam alatt. Lényeg az, hogy gépies-automatikusan kinyitottam az fb-t, kattintgattam a cikkekre.
Aztán eszembe jutott a régi kollégám, akinek a múlt héten volt a születésnapja. Képzeld, még vidéken dolgoztunk együtt, nagy sportember volt, mindig tréfált velem, hogy na Zelma, mikor indulunk az Olimpián?. De segített is sokat az óvodások úszásoktatásában. Olyan különös érzéke volt az egyensúlyhoz, követelmény, ...
- ELutazom, mondtam már? -hívott fel Zelma olyan 8 óra körül. Pakolok. - Vagyis csak mosok még, és fejben pakolok. Nem minden áll jól, ami tavaly nyár végén csini volt. Felpróbálom a ruhákat, felszedtem 1-2 kilót, hiba, hiányzik az uszoda.
De nem búsulok. Mert ilyenkor, a pluszkilókkal simább az arcom, gömbölyűbbek a melleim. Igaz, a pocim is nagyobb, találnom kell cuccokat, amik nem feszülnek rajta.
Mielőtt egy nagy levegőt vehettem volna , kinyomta a telefont.
Azt sem tudom, hova utazik.
De megütötte a fülemet a "pocim" szó. Zelma nem becézgeti a tárgyakat, nem becézget semmit.
Zelma pocija, naugyan... ezt valakitől hallotta így.
Vagy szeretné.
Néha olyan, mintha tutajon úsznék egy folyón, nézegetek jobbra-balra, tájak, városok, emberi jelenetek, arcok is kivehetők.
Máskor a parton érzem magam, és nézem a hajókról tekingélőket, az integetőket, szerencsés esetben meghallom, hogy nekem szól valaki, ... még azt is értem, mit mond...
Aki játszik,
mégpedig szabályosan,
mondhatni önfeledten,
az ne vágjon később
"szigorú tanár" képet
se magára,
se a játszótársakra.
"Kétféle gondolkodás létezik: az egyik létrehozza a problémákat, a másik pedig megoldja őket..." írta nekem Zelma még az éjjel.
Mi ez? - kérdeztem vissza a szokásos blognézés, kávé és horoszkópolvasás után.
- Közhely. De azért hozzátenném, néha létre kell hozni a problémákat, hogy meg lehessen oldani őket, nem? Már úgy értem, elkent gomolyokat, homályos rossz érzéseket, keserű szájízeket meg kell formálni hozzá... és az is egy fontos szerep!
Én pedig nem válaszoltam.
A családias hangnembe könnyen beletalálnak... többségükben konzervatív férfiak. Egy kis hümmögés a közállapotokról, a napi hírek közé én - monológok ékelődnek, kialakulnak vitapontok és nagy nagy egyetértés-lapályok. Éppolyan hirtelen foszlik szét egy csevej amilyen hirtelen támadt a semmiből... de hát családok is így foszlanak széjjel, majd éppen a csevejre vigyáznak jobban...