Zelma emailje épp az imént érkezett, csupa meleg selymességgel.

"Vannak ritka napok, amelyek selymesen simulnak. Ilyen volt a mai... jót aludtam, megérkeztek várva várt levelek, nem azért, mert fontos, hanem csak úgy becsületből... Dolgoztam a háztartásban, nem többet és nem kevesebbet a kellemesen hasznosnál.

Lia nálam ebédelt, ő is nyaralásból érkezett, kiéhezve a hazai ízekre. Néhány mozdulattal lakomát varázsoltam neki. Jóízűen evett, jóízűen beszélgettünk közben.
Délután úsztam egy nagyot. Nem is mondtam neked, de mostanában egyre rosszabb az állóképességem, hegymenetben a rossznál is rosszabb... de úszásban haladgatok, feltornáztam magam a nyár eleje óta húszról negyven percre. Intenzív úszást képzelj persze, ne fürdőközönséget.
Ma még hátravan egy pecsenye és egy gyümölcsleves, Lia örömére és az enyémre.
Ja, és kaptam olyan sárgabélű görögdinnyét is, amilyet gyerekkorom óta kívánok... na jó, elég világos színe van, de ez nem ront a mai napon, mert megenni úgyis csak holnap fogom.
És a rémhíreken csak mosolyogtam, aforizmát is gyártottam belőlük, majd az is csak holnap aktuális. Ma selymesen simult minden. Csodálatos nyári nap volt."

Fura módon erre mégannyira se tudtam válaszolni, mint máskor a panaszokra, borúra. Csak annyi jutott az eszembe, hogy 'Na hála Istennek', és némi töprengés után meg is írtam neki.