Milyen varázslatos érzés volt, érthetetlen, titokzatos. ... kétszer nem léphetsz ugyanabba a folyóba.
Tóba esetleg?

Valami történt, valami teljesen banális, mondjuk Zelma apja állt a Balatonba bevezető csúszós lépcsőn, megállt kissé görnyedten, jó a víz, de a szél borotvál, mondta, és ment tovább, begyalogolt a Balatonba és beúszott, mélyen.

Ahogy ott állt a lépcsőn, ahogy a kezét emelte, ahogy hunyorgott, abban a pillanatban úgy tűnt, hogy ez már egyszer pontosan ugyanígy megtörtént. Milyen megkönnyebbülés volt megtudni, hogy ez mással is előfordult már. Milyen megkönnyebbülés volt megtudni, hogy ennek neve van... deja vu, különféle magyarázatok vannak rá... .
Csupa megnyugvás.

Zelma apja egyszer annyira mélyen beúszott, hogy már csak egy kicsi pont volt a feje, aztán annyi sem. Zelma járkált a fürdővendégek közt a parton, a megbízhatóbbaknak megmutatta, beúszott az édesapja és most ott van. Látják a pontocskát? Micsoda gazember az ilyen apa, kockáztatja az életét, pedig milyen szép családja van, mondta egy idegen férfi. Az én apám nem gazember - sokallotta meg hirtelen a sikert Zelma, de valami fura, kicsavart módon a férfinek is igazat adott. Magányos izgalommal járkált a parton, várta, hogy apja feje aztán apránként újra nőni kezdjen és egyszercsak ott vegye a nagy levegőket a bikinis nők között. Hogy lássa mindenki, az ő apja nem gazember, aki otthagyja a családját, hanem úszó.
Ezen egész életében sokat vitatkozott magával, apja addigra már régen nem élt, és nem a víz volt a veszte.