A nagymamámnak valaha óriási kamrája volt, kész gyönyörűségszámba ment oda beszabadulnom. Nem ám a lekvárok meg egyéb jó falatok miatt, az egy másik kamra volt, másutt, amit kulináris tündérpalotának láttam... A nagymama kamrájában festői rendszertelenségben volt mindenféle, például a nálam 10-15 évvel idősebb unokanővérem játékai és könyvei. Imádtam ott kotorászni, aztán a kincsekkel megrakodva kimenni a nagy diófa alá...

Többek között megvolt ott a Gulliver, mégpedig a Gulliver Lilliputban című történet. Szerettem elnézegetni a  címlapját.  Gulliver a tengerparton feküdt, körülötte és rajta mindenütt a hangyányi lilliputiak. Gulliver haját szálanként pányvázták mákszemnyi szögekkel a földhöz, és hasonlóan rögzítették az ujjait, lábait, minden porcikáját. Egyenként nevetségesek voltak ezek a szegecsek és kötélcérnácskák, összességében mégsem volt egyszerű az "Emberhegynek" kiszabadulni a fogságból, mert a sok pici köteléktől egyszerre megválni mégiscsak fájt volna...

Így vagyunk mi is kipányvázva apróbb-nagyobb szokásokkal és kötelességekkel, megtetézve magunknak alkotott mítoszokkal és legendákkal. Birkatürelem kell ahhoz, hogy ezeket egyenként oldozzuk-lazítsuk...., hogy ne fájjon.