Most 3 nappal a legutolsó műtét után fagyit szeretnék enni. Nem egy elérhetetlen vágy, van a hűtőben, sőt eper is van hozzá, esetleges habtejszín is van... . Kint szépen süt a nap, igazán fagyi-idő.

Az első fagyim  50 filléres volt, aminek csak a felét kaptam meg, anyám nyalta a kis gombóc másik felét, vagy kidobta talán? Lényeg, hogy nem fagyizhattam rendesen, csak úgy az ő kezéből, nehogy megfájduljon a torkom.

A melegfagyi örömeit Békésen ismertem meg. Magát a melegfagyit Pesten is láttam, trafikok árulták. Aztán egy emlékezetes téli üdülésen, ahol a nagynéném bennlakó óvodavezetőként egy tündérvilágot birtokolt, a sarki kis boltban vehettem magamnak melegfagyit, vagyis fagyitölcsérbe töltött kétes eredetű kakaós krémet, mentem körbe-körbe az óvodai homokozó szélén és nyalogattam... Ilyenkor nem is szabad fagyit enni - irigykedtek az óvodások, én meg mindannyiszor rávágtam, hogy de nekem szabad...

Drága nagymamám Makón, amikor ott voltam nála egyedül, adott naponta 50 fillért, a főtéri cukiba egyedül elengedett, beálltam a sorba nagy bizalommal, és hallottam, az előttem levő vaníliát kér, hát azt kértem én is. Azt se tudtam, hogy hogyan kell a fagyit kérni, nagyon kicsi lehettem, mert később a játszótérről el-el szökdöstünk fagyizni néha... szóval ez még az előttről való, hogy Pesten elcsatangolhattunk a játszótérről. A mindennapi vanília végül valami gyomorrontásba vagy fagy-lalt-méérgezéésbe torkollott, de mégis jó emlék, mert nagymama abból indult ki, nyár van, gyerek van, akkor fagyizzon.

Jöttek aztán az Október 6 utcai fagyik a Szabi tér mellől, később a kiszserbóban a csoki-eper, ott a gombóc egy forint volt, a vegyes fagyi így kettő. Amikor 14 évesek lettünk, frissen sült személyinkkel beültünk és asztalhoz rendeltük a fagyit, csak el kellett dönteni, hogy két gombóc eper legyen és egy csoki vagy fordítva... esetleg társuljon be egy citrom is. Mámorosan és komolyan rendeltük, ettük, komolyan fizettünk, személyinket mindvégig kéznél tartva, hogy hátha kérik, de sajnos soha nem került sor rá, hogy bemutassuk, mi már elmúltunk 14 évesek. Az volt a rögeszmém, aki elmúlt 14 jogosult beülni, rendelni és fizetni a cukiban.

24 évesen egy kánikulai és kusza kórházi tartózkodást édesítettem meg fagyival... hrman bejöttek a barátaim, lenge nyári ruhában, én pedig kiszöktem a kapun lenge szivárványszínű hálóingben, amit Juli nénitől kaptam, amerikai csomagból... . Úgy képzeltem, egy kórházi portás arról meg nem mondja, hogy hálóruha. Nem is mondott semmit, és nyaltam szabadon... meg maga a győzelem is hozzáadott az ízhez, kijátszottuk a szocialista állam éberségét.

Később és közbevetve... sokféle parfé-történetek jöttek, jégkrémek is, persze mind más műfaj, hiába hideg ez is, az is...

Szegény anyám, soha nem sajnálta tőlem a sütit, a gesztenyepürét, banánt, csokit, de a fagyit begyömöszölte a hosszú haj és a nyári szandál mellé, az egészségre ártalmas főbűnök pakkjába. Most utólag úgy látom a felsorolásból, a szabadság illúziójától félhetett ilyen babonás eltökéltséggel.

Ez a lényeg, nem is fagyit enni szeretnék, hanem fagyizni, betegséges és műtéti fogságos szükségmegoldások helyett libbenő szoknyában menni valamerre a májusi szélben, nyalogatni közben nagyokat nevetve, vagy orgona és gesztenyevirágoktól terhes ágak közt kiskanalazni léhán és szabadon.