A délelőtti férfi
A délelőtti férfi ráérős. Talán a kelleténél is jobban.
A délelőtti férfi beér a munkahelyére, távol feleségtől, gyerektől, miegyéb hangulatromboló külső tényezőktől, bekapcsolja a számítógépét, szétnéz társkeresőn is, visszakeres 1-2 korábban arrajáró lányt, hölgyet vagy nőt, képet kér, közben kávé a büfében, amikor a nő már lemond a válaszról, hirtelen jön egy kósza talán tetszik, vagy egy kimért és hivataloskodó minden elismerésem, de soha egy randizni akarok...
Mert korán van még, a délelőtti férfi nem lövi el hamar az összes puskaporát, hagy a napnak egy kis kifutást. Ha éppen nyugi van ott benn, beindulhat egy kis szakadozott párbeszéd, egy-egy munkamegbeszélés vagy hosszabb értekezlet azonban csírájában ...
A reggeli férfiak gyorsak, céltudatosak, tárgyszerűek. Hangvételük ezúttal kétségtelenül lágyabb egy munkamegbeszélésénél, de nem kevésbé célirányos, az a fajta célirányosság tükröződik benne, ami az idővel okosan gazdálkodó emberek sajátja. 
Azon gondolkodom, hogy a neten kialakuló párbeszéd új műfaj-e, vagy csak valaminek a pótléka? Új műfajt teremtünk-e napról-napra mi, a XXI. század emberei? 
Ki az, aki 20 éve, egy randin, egy igazin, élő 3D minőségben, tudta, hogy a másik, a fiú vagy a lány hány kiló, hány centi? Talán katonatársak tudhatták volna egymásról, ha randiztak volna, vagy az osztálytársak ismerték egymás életkorát, de már egy egyetemi évfolyamtárs sem lehetett ebben biztos. Csak úgy, durván, szemre megállapítottuk, tetszik-e a másik, vagy sem. 
A virtuális társkeresés teli van sztereotípiákkal, panelekkel, sokszor előre látható, hogy te majd azt írod és erre ő majd azt kérdezi... 
Lakva ismerjük meg egymást... valami szólásmondás is van erről. Lakva... de van olyan férfi, aki egy kicsit ott is lakik, a társkeresőn, az adatlapja szerint 5-6 éve. Vagy, ha nem is lakik, mert néha 1-2 évre "elszólítja a szolgálat", visszatér, ismerősöket keres és ismeretleneket is. Ha úgy vesszük, kitart hűségesen, vagy még hűségesebben visszajár. 
50 körül már nem feltétlenül egy teljes összeköltözés hozza meg két egymást szerető szívnek a boldogságot. Lehet, hogy érdemes megtartani kinek-kinek a lakását, és hol itt, hol ott, hol külön-külön élni a mindennapi életet, hogy aztán tényleg idősen újragondolják az akkori körülményeiknek, lehetőségeiknek és igényeiknek megfelelően. 
Legtöbben ismerjük zsigereinkből és tanulmányainkból is a Maslow által lejegyzett,de mindannyiunkra érvényes szükségletpriamist. Szerinte a szükségletek és hajtóerők kielégítése így, a számozás sorrendjében természetes. 
Nem szeretném, ha rátelepednél az életemre! 
Egy női naplóban olvastam, hogy drukkol egy férfinek, aki nagyon megérdemli, hogy végre - nem emlékszem a pontos kifejezésre - igent mondjon neki a nő, aki tetszik neki. Mert az illető férfi nagyon rendes, megérdemli. Hát én, lányregényen felnőtt nő, drukkoltam szintén, persze amúgy gondolatban, az ismeretlennek. Ha már olyan rendes ember, aki megérdemli, legyen boldog, igen. 
A társkereső sokszor nem tudja, hogy pontosan mit szeretne... Mást, mást szeretne, mint ahogy most vannak a dolgok, nem jó a magány, elég már a "társas magány", sivár egyhangúság, hiányzik valami igazán nagyszabású vagy méginkább valami igazán meghitt. Lényeg, hogy mást szeretne... hát regisztrál és keres, de jaj, ha talál... mert mi legyen? Mi legyen, ha már elmúlt húsz, kétszer húsz is talán. 
Ti tényleg feladnátok a megszokottat (itt nem csak házasságról van szó, sőt sokkal inkább egy kialakult élethelyzetről) egy új társ kedvéért, nekilátnátok egy új életnek közösen? 