Zelma vasárnap reggeli e-mailjére bukkantam, képet is mellékelt. Nem tudom hogy juthatott eszébe annyi kihagyás után írni nekem. Ilyen boldog, vagy ilyen magányos?

"Rengeteget gondolok Kására. Talán egészségtelenül is sokat. Azzal, hogy a lakást kölcsönadta, régi kompromisszumos módosítgatása helyett becsalogatott az új élet valóságába. Munkát is segített találnom, nem rajta múlt, hogy végül ez egy kissé kifacsarodott. Aztán gondolok még egy-két emberre, férfiakra, nőkre, akiknek hálás lehetek, mert jókor löktek egyet az életemen. Vajon mások is így vannak ezzel? Mindenkinek vannak "kulcsemberei" az életében?

Visszatérve K-ra, dédelgetem magamban az érzést, a melegséget, a diadalt, ahogy a segítségükkel új minőségre leltem. Néha csalódottan, vagy inkább csak értetlenül, évtizedekkel később rájövök, hogy nem én voltam vagy vagyok nekik annyira fontos, hanem egyszerűen ilyenek. Vérükben van a jótevés. Lehet, hogy engem is őrizgetnek így néhányan. Tegnap találtam  egy álláshirdetést, egy volt kollégám lányára szabták, hát elküldtem nekik. Kíváncsi vagyok, kanyarodik-e majd a lány élete ennek hatására?

De Kása egészen más eset, ő folyton a majdnem szerelem peremén billeg irányomba... ebben szinte biztos vagyok. A héten - hazafelé menet valami alföldi érettségi vagy egyéb találkozóról - felhívott.  Ilyen már mióta nem történt, azt se tudtam, megvan-e még neki a számom.

Hirtelen alig tudtam megszólalni, csak hallóztam... Alig értettem meg, hogy találkozni szeretne velem. Miminden futott át az agyamon, de kicsit lelohasztott, hogy odajönne a munkahelyemhez. Napokig töprengtem a ruhán, végül a lila csipkét vettem fel, ha az ember tanácstalan, akkor a "jók" közül a divatosat kell választani. Aztán azt találgattam, vajon melyik napszakban jön. Reggeli kávézás lesz? Egy könnyű, gyors ebéd? Kinéztem egy kerthelyiséges diszkrét kis éttermet a közelben, de azért számoltam azzal is, hogy csak egy fagyi vagy sütemény-uzsonnányi időnk lesz, és megy tovább Németországba. Egész délelőtt kezemben a telefonnal járkáltam, aztán, hogy elmúlt dél, halált megvető  bátorsággal kiszaladtam a postára. Türelemfogytán, három óra előtt hívott, hogy 16.20-ra ígéri a GPS az érkezést. Hm, az a mai munkanap vége... lesz időnk egy limonádéra, beszélgetésre...

16.27 volt, amikor megérkezett, már a lépcsőről láttam, hogy egy cserép van a kezében. - Porcsinrózsa, tudom, hogy szereti.... Németországban nem él meg, de talán az Alföldtől Pestig még áthidalható a távolság.

Azóta még többet vagyok a teraszon, ott hámozok, meggyet magozok, répát szeletelek, közben nézegetem a virágot, már az első itteni bimbó is kinyílt.

Ja, és virágátadással, beszélgetéssel, üdvözlő- és búcsúpuszikkal együtt 16.29-kor már a helyemen voltam újra. Az utolsó lovag, aki képes emiatt keresztülutazni Budapesten."