A z élet síkos pálya... és az esik többet seggre, aki óvatosan lépeget.

De nem töretlen

jégpáncél.

Nem egybefüggő , végtelen

hómező.

Bukdácsolsz, toporogsz,

hunyorogsz,

mielőtt

makacs, gépies

léptekkel,

határozottan

elindulnál

újra.

Zelma, szakítsuk meg egy kicsit a történeted, mielőtt még teljesen belebonyolódunk Edit szája sarkába...

Ez a te történeted.
De valamit nem értek. Miért tűrted Gábort? Ezt a dermedt közönyt?
A hideg kavics hozzá képest kényelmes viselet.

Gábor valaha jó ember volt. És bízott bennem...

És ettől te megmámorosodtál?
 

Nem a mámort kerestem. Azt az érzést,
hogy szüksége van rám.
Nyugalmat.
Biztonságot.
Becsületet.
Stabilitást.
Tiszteletet.
Kölcsönös tiszteletet.

Jaj, ezeket ne...

Felhúzta a szemöldökét.
 

Igyekeztem semleges lenni, mint egy BBC riporter, de aztán mégis kibukott.

Milyen nő vagy te, Zelma?

Megijedtem.
Azt hittem, leszakad az ég, hogy Zelma majd kékül-zöldül, lilul, vörösödik, hogy hápog vagy ordít, sírva fakad vagy az ...

Nem, semmi baj nincs.

Csak ki

szeretnék lépni, elmenni.

Intézkedj, légy szíves.

És mi történt ezután, Zelma?

Hát, éppen ez az érdekes, nem történt semmi.
Én dolgoztam szorgalmasan,
talán még jobban,
béketűrőbben is mint eddig.
Őszintén szólva még az is átfutott az agyamon, hogy mért kellett ebből ügyet csinálni,

megy ez, mint a karikacsapás...

Tervezgettem,
dolgozgattam
és csak egy nagyon pici hideg kavics volt
valahol legbelül.

Délután Gábort a szokott pózban találtam, tévézett, közben a fején a rádió fejhallgatója. Lába az asztalon. Ebben a multimédiában teljesen elmerülve csak valami ajtócsapódásra nézett körül. Látnia kellett, ...

Titkos óriásfiók,

begyűrve értékek, kacatok.

Egymásba akadva...