A szavaim túl egyszerűek, az érzések túl tömények ahhoz, hogy betűkkel hűen tükrözhetném őket. Egymásra kéne írni 3D-ben, amíg fekete maszat válik az írásból, itt-ott egy-egy póklábacska mutatná csak, hogy ott valaha szavak voltak. De nem tudom, meg lehet-e ezt a józan szövegszerkesztővel oldani? Makacsul sorakoznak a szavak, de melyik legyen előbb? Alul a rettenet és felette a remény? A borzalom, a felháborodás, a keserű csalódás és rajtuk a mindent beborító szeretet? Megyek sütni. Lia új kedvence, a békebeli sós teasütemény. Kicsi szabályos kockák, vagy inkább téglácskák, a lisztet, vajat (margarint?), a kanálnyi sót, tojássárgát tejszín simítja össze. És a neve. Békebeli. Hm? Ki mire gondol. Sós. Tehát semmi édeskés önáltatás.  Tea. Tíí. Tíítájm. Kultúra, nyugat. Vagy magyarul... úgy kell ejteni a szót, hogy ne legyen az e és a között j. TEA. Irigyeltem azokat már gyerekkoromban, akik eleve így mondták, Mi minden nap ittuk, reggelihez, vacsorához, járt hát a hétköznapiasító j. Sütemény. Ez a szó - függetlenül a tartalomtól - mégiscsak sugároz egy kis vaníliaillatot.

Az egész együtt, a sült szeretet. 3D.

Megyek sütni.

Nem merem hozzátenni, hogy: mint a Nap.

Nagyképűség lenne.

Pedig