Mit álmodtál Zelma, ami miatt ilyen sürgős volt találkoznunk?
Egy gyerekkori álmomat álmodtam újra... egy farmotoros Ikaruszon laktam álmomban, csúnya szürkésdrapp farmotoroson. Olyan hálós csomagtartók voltak végig, meg csúnya szürkésdrapp ülések, és mindenhol  fiúk... vagy férfiak laktak. A buszüléseken. Fenn a hálóban. Csak én voltam nő egyedül köztük...
Hova mentetek?
Éppen ez az, nem mentünk, csak laktunk. Illetve én leszálltam néha, de a többiek mindig ott voltak. Egészen különböző karakterű fiúk... kedvesek, vidámak, szentimentálisak (még akkor is, ha ezt a szót nem ismertem annakidején), vagányak, okosak, alkalmazkodók... egy nagy csapat.
Nem tudtam választani közülük... mind az enyém volt, és egyikőjük sem.
Tegnap újraálmodtam, de nem lettem okosabb ma sem, nem tudom, hogy miért kellett nekem ez az álom, ez a sok fiú....
Történt veled valami busszal kapcsolatos, ami fontos?
A valóságban egyedül maradtam... mindenki más a buszon.. óvodás koromban. A piros buszon.
Piribusz.
Ez volt a neve.
Néha értünk jött az óvodához és elvitt valami zöldbe. Mackónadrágot kellett venni, úgy látszik hűvös volt még. Én pedig elfelejtettem... felhúztam, befűzögettem, bekötöttem  a magasszárút. Nyálazni kellett a fűző végét, mert leesett a műanyag róla. És amikor eleget nyálaztam, fűztem, egyoldalú masnira bekötöttem... rájöttem, hogy a mackónadrág meg elmaradt. De nagyon sajnáltam a munkámat, az időt. A többiek már elindultak... Nem akartam elölről kezdeni, hát gondoltam, áthúzom, azt a randa, utálatos szűkszárú sötétkék mackónadrágot a cipőn... de elakadt.
Se előre, se hátra.
Fél lábam a nadrágban... fel se tudtam állni.
A többiek már a buszban ültek.
Rózsi néni visszajött, rácsapott a fenekemre, aztán lecibálta a nadrágot a cipőről.
Káromkodott közben.
Ezt jól megcsináltad,
Zelma,
azt mondta.
Aztán utolértük a többieket, beszálltunk.
Ez jutott eszembe.
Mármint?
Hogy majdnem lemaradtam a szép piros buszról, mert beleragadtam a nadrágba.