"Egy egyszerű tanfolyamon történt, heti egy egész nap, reggeltől estig, 20 fő, mindenféle korú, foglalkozású férfiak-nők... Nagyon szeretjük. Gyakran filmek és játékok szakítják meg az előadásokat, a legutóbbiból még nem ocsúdtam fel.
Színes papírokra kellett a válaszainkat írni, először egészen külsődleges kérdésekre, hogyan öltözöl, mi a kedvenc ételed, zenéd, majd jöttek kicsit lényegibbek, kedvenc írónk, könyvünk, hobbink, a legutolsóra már olyan válaszokat kértek, hogy miben hiszel, mi az az egyetlen dolog, amit soha, semmilyen körülmények közt nem tennél meg az életben. (Kis kitérő: ide gondolkodás nélkül beírtam az emberölést, aztán rájöttem, nem biztos, lehet , hogy van olyan helyzet, pl, ha valaki a gyerekem ...

A legutóbbi ünnepen külön sütött magának valami diós-mákos csodát, alig megédesítve egy kevés nyírfacukorral.
De, hogy valami érdekes is legyen, cukrozott lime-kockákat tett bele, merészen élénkzöld szigetek a barnásszürke tésztában.

Lia ette a neki készített pozsonyi mákost, és csak úgy szórakozottan megkérdezte: az ott a tiédben erőspaprika?

- Tényleg olyan, de csak nem gondolod, hogy... ?

Nálad sosem tudhatja az ember, válaszolta Lia, továbbra is szórakozottan.

Amikor Zelmának elállt a szava, sokáig felém se nézett. Kíváncsiságból én hívtam fel őt, de a telefonba rögtön belebeszélt. "Elállt a szavam, nem akarok többé nőkről írni nőknek... a férfiak, a férfiakról szeretnék beszélni, írni, rajtuk szeretnék gondolkodni.
Nem tudom megérteni, mit jelent nőnek lenni, azt hittem, könnyebb lesz.
A férfiak különben is sokkal fontosabbak." Itt megdöccent a lendület, valami csuklásfélét is hallottam, aztán elállt a szava újra. Nem kiabáltam hogy halóóóhalóóó, se azt, hogy Zelma itt vagy még? Egy ideig hallgattam a lélegzését, aztán kinyomtam a telefont.. . Aznap már nem csináltam semmit, még a mosogatás is elmaradt.