Ott voltunk időben, felsorakozva... és nem mondták ki azt az egyetlen egy napok óta várt mondatot, hogy "A harangok Rómába mentek".
Magyaráztak mindenfélét, de könnyes megemlékezés elmaradt.
Álltunk bután, hallgattuk a zörgést... végül Lia azt állította, a kereplőhang is új, és kb. olyan, mintha rugdosnának egy ajtót.
Először összevontam a szemöldököm, de tényleg olyan volt...
... és nevettünk felszabadultan a buzgó kereplés közepette...
A legutóbbi ünnepen külön sütött magának valami diós-mákos csodát, alig megédesítve egy kevés nyírfacukorral.
De, hogy valami érdekes is legyen, cukrozott lime-kockákat tett bele, merészen élénkzöld szigetek a barnásszürke tésztában.
Lia ette a neki készített pozsonyi mákost, és csak úgy szórakozottan megkérdezte: az ott a tiédben erőspaprika?
- Tényleg olyan, de csak nem gondolod, hogy... ?
Nálad sosem tudhatja az ember, válaszolta Lia, továbbra is szórakozottan.
Z. pimaszul, hetykén mutatta, hogy húsvétra is vett két csomag mézest a svéd áruházban.
Az egyiket hazaviszem, vidéken ez ritkaság, ott nincs svéd áruház...
Hülyének néznek majd, mert ez karácsonyi sütemény.
Én pedig a szemükbe nevetek.
Miért is ne?
Születésre, halálra pepparkakor!
A szemembe is nevetett,
hogy megmutassa...,
ám az is lehet, hogy a
vége már sírás
volt
...