Imádom a kockásinges képeket.A közösöket. Tanári kar, iskolai osztály, szépen, rutinosan tablóba rendeződve, csupakockában. Nem politizálok, csak elképzelem a tanár urakat, akik előző este szekrényszemlét tartanak, gondosan válogatnak, mosnak vagy esetleg a feleségüket/édesanyjukat megkérdezik, ki lehetne-e holnapra mosni vagy vasalni a kedvencet vagy a rég elfeledett szekrényaljit. És elképzelem a tanárnőket, nem csak a nyúlánk, vékony "most államvizsgáztam" alkatúakat, hanem a kotlósforma tapasztaltakat, a nagyasszonyokat, a divatmacákat (mert van ilyen tanárnő is), a gondterhelteket, a könnyelműeket, ahogy előkeresik, kikészítik, reggel kapkodnak, gyorsan gombot varrnak, fogukkal tépik a cérnát, még éppen beérnek csöngetésre, hogy aztán a nagyszünetben hazatelefonálás, fél kifli, egy kis pletyka vagy cigarettaszünet helyett összeálljanak, igazgassák az arcukat komolyra és mosolygósra. A diákoknak az anyjuk készíti ki vagy az apjuk adja kölcsön, esetleg ott áll bontatlanul a legutóbbi névnap vagy karácsony óta, de most felveszik, naná, ha egyszer mindenkin az lesz, fényképezkednek, beszólnak, dicsérnek, nevetnek... lökdösődnek is, ki hátrább, ki előrébb törekedve. Köszönet, Klinghammer Úr!