Mindeközben Z fontos elhatározásra jutott. Kivásárolja a kislakást Kása apukától, aki ugyan egy percig szóba nem hozta az ügyet, de Z. látja, az egekbe szöktek a bérletárak... mégsem fogadhat el hosszú távon ilyen ajándékot. Mivel a fel-fellobbanó szimpátia évek alatt sem hozott beteljesedést, Z. megértette, hogy továbbra is csak magára számíthat mindenben. Viszont, ha saját lakása lesz, rábeszélheti Gábort vidéki otthonuk eladására, és egy kisebbel való felcserélésére.. A különbözetből így végre Liát is hozzásegíthetik egy saját lakáshoz.

Megegyeztek hát Kásával, aki továbbra is támogatóan és apaian fordult Z.-hez, hogy havi összegekben törleszti a vételárat, amit mindaddig bérleti díjként tekintenek, amíg el nem érik a kialkudott  ár 51%-át, akkor átíratják Z. nevére a lakást, aki fizeti a díjat továbbra is,amíg az utolsó részletet is ki nem egyenlíti az árból. Évente 1-2 milliót tud kigazdálkodni.

Akkor most félre az érzésekkel, a befelé forduló töprengős délutánokkal, a finnyás munkahely-válogatással. Dolgozni kell ezerrel, pénzt keresni, törleszteni. Kapóra jött, hogy újra megkeresték Zelmát, van úszótanfolyam és sztenderd-írás is a megrendelések közt. Ez akkor éri meg, ha a főállásán felül csinálja őket, szabadidőben, szabadnapokon. Ácsingózik persze a félállás után, mert a megélhetést már lassan így is kitermelné a plusz megrendelésekkel.

Zelma görcsös elszántsággal állt neki az új életnek, ami nemcsak egyszerűen többletmunkával jár, hanem valami sajátságos bezártság-érzéssel is. Elveszítette a vállvonogató hetykeséget, amivel eddig túlélte a munkahelyi zűröket... Vajon hogyan lesz ezután? Elégséges-e a távoli cél, Lia lakása ahhoz, hogy ezt végigvigye?

Egyelőre jókedvű... van egy új sín az életében.

Kérdés, nem akar -e majd valamikor lekanyarodni róla.