Már hetek óta ezt csinálja... vagy a számítógép előtt ül, vagy kapkodva elvégez valami munkát, megfőz, kisöpör, bekészít egy gép ruhát vagy kitereget. A számítógép. Feladatok. Levelek. Hivatalosak és barátiak. Hivatalos-baráti Völgyitől, hogy mégis beszéljék meg, lenne egy kis munka, ami neki való. Ugyanitt jelent meg egy váratlan pillanatban Mira üzenete, hogy felkérik tisztelettel egy előadás megtartására. A számlázási adatok. Hirtelen felbukkan Szofi a jobb sarokban... hiányzol, barátném, na majd szeptemberben, akkor óvodába megy a legény. Jópofa, áprilisban szeptemberre megbeszélni, persze Szofi gyesen van, ott ilyen léptékben mérik az időt. Körülbelül egy éve látta Szofit, akkor moziban voltak. Az a film is... egyszerre volt szakmai és magánemberi szempontból érdekes. Isabella Rossellini volt a főszereplő, félt az öregedéstől... Később ő is a számítógépre került, háttérképként, Ingrid Bergmannal és mózeskosárban, még mondják, hogy az öregedés nem visszafordítható!  Fantasztikus a gyönyörű Bergman arcában látni a későbbi öregedő Rosellinit, még fantasztikusabb a csecsemő arcában látni mindkettőjükét. Utazási ajánlatok, ruhák, tavaszi táskák...Megjelent a cikk- így egy másik mail. Benne vagy a mai számban, erősen megvágva. Gyorsan  a kisboltba, újságért. Már nincs meg az a kellemes-ünnepélyes érzés, mint 2 éve hasonló esetben, de mégis, odahagyni ezt a tarka felvonulást hosszabb időre? Így hát kapkodva, mindent kapkodva, két gépnézés közt.
Ez mind nem igaz, vagyis színigaz, de lényegtelen. Azért nézi meg óránként a gépet, hátha levelet kap. Innen vagy onnan. Személyes hangút, ami se nem kör-, se nem hír-, csak egyszerű levél. Jóleső melegséggel nyugtázhatná végre. Ha megjelenik a várvavárt név a feladók között, nem nyitja ki azonnal. Kimegy, eszik egy falatot, iszik egy kávét vagy rágyújt. Élvezi a pillanatot, húzza, ameddig bírja: levelet kapott.

Levél és levél közt is van persze különbség... mert vannak baráti levelek, vannak barátnői levelek, vannak a megkülönböztetett levelek, és vannak az Ő levelei. Éppenséggel meg sem érdemlik a levél nevet, hányaveti kétsorosak, ötsorosak, de néha van bennük egy-másfél szó, ami fontos, volt már több is, és sose tudni, melyik lesz a következő ilyen. Hetek óta - bevallottan vagy sem -, azért is ül a gép mellett, mert várja az Ő leveleit, amiket büszkeségét félretéve általában azonnal megválaszol, hogy újra várhasson. A várakozástól szenved, de már megszokta. Hiányozna is talán az a tompa gyomortáji fájdalom, amire valamikor fiatalon azt hitte, az a szerelem.