Felpattantam, puszi, és már a kerti úton mentem végig.
A  kaput nyitva hagytuk amikor jöttem.
Visszanéztem Mariannára, közben ő is kilépett a házból.

Mire gondoltál, amikor eljöttél Mariannától, Zelma?
Összeomlott egy terv, egy álom? Megijedtél?

Nem mondhatnám, hogy megijedtem. Volt bennem valami bizonytalanság, de ez nem szorongással járt együtt, hanem szabadságérzéssel.

És ez kárpótolt? Kárpótolt a biztos fizetésért, a gyerekekért, a napi sikerekért?

Nem szorultam kárpótlásra. Akkor még biztosan nem.
Átálltam egy másik ritmusra, lassabbra, többet gondolkodtam, és szinte naponta történt valami érdekes vagy valami reménytkeltő.
És álmaim is voltak. Nem olyan munka-álmaim, hanem igaziak, alvás közben. És ez már olyan régen nem ...

Sok múlik a kalandvágyon is...
Azon, hogy mennyire merünk új dolgokat kipróbálni.
Nem arról a "kalandról" van szó, az túl egyszerű lenne.
 

 Fehér foltokról, bennszülöttekről,
akiknek a nyelvét is meg kell tanulni ahhoz,
hogy egyáltalán esélyünk legyen a megértésre.
 

Érzelmi kalandokról, érzelmi kockázatokról.
 

Mert hiába mondták már az ókori görögök is, hogy hajózni muszáj,
ha mi közben azt tanultuk, hogy járt utat a járatlanért el ne hagyj. 
 

Csakhogy
azt nem tették hozzá szüleink, bölcs tanítóink,
hogy pofára esni erre is, arra is lehet.
 

És így már nem kérdés a kérdés.