A nagy nyüzsgésben is feltűnt neki, mert szótlan volt, de következetes. Zelma nagyon visszahúzódó tud lenni ideig-óráig, de lételeme a beszélgetés, ezért csupa olyan emberekkel veszi körül magát, akik szeretik hallgatni hol csapongó, hol szépívű mondókáját. Legfeljebb beosztják, adagolják, Sámson például negyedévente, Kása apuka rendszertelen löketekben teszik ki magukat zubogó szóáradatának.

Egyszer a buszon rászólt egy idegen, hogy hagyja abba, mert nem lehet kibírni, megfájdul a feje. Akkoriban még nem voltak mobiltelefonálók, a járműveken maguk elé meredve vagy napilapot olvasva ültek az emberek. A neten is formába tudott lendülni, ontotta magából a kérdéseket, eszmefuttatásokat, incselkedő szójátékokat vagy lélekfeltáró beszélgetésekbe bonyolódott.

Persze, hogy feltűnt neki az egy, aki hallgatott, de napjában tízszer, vagy még többször is képes volt erre a mutatványra. Neki hallgatott. Ez a szenvedélyes kitartás megrendítette az egész belső világát, nem  tudta megállapítani, hogy ez ilyen jó, vagy ilyen rossz vajon, közben folytatódott az áramlás, először csak a bokájáig ért, ott hosszan elidőzött, aztán térdig, combtőig... amikor már a derekánál is feljebb volt, nem folytatta az el sem kezdett kapálózást és kászálódást.

Meleg áramlat volt.
Ez volt az oka, hogy nem menekült.