- Új felfedezés!
Zelma ezúttal visszatért a mailhez, talán azért, hogy ne nagyon kérdezősködjem, vagy legalábbis legyen ideje gondolkodni a válaszon, ha mégis.
- Új felfedezés! Tudok nemet mondani, de nem vagyok engesztelhetetlen... Gyakorolom őket, amikor csak lehet... Nem tudom, melyik a nehezebb. Igazán puha, bársonyos sose leszek, azt hiszem.
Nem kérdeztem, csak visszaírtam egy jól meggondolt sort.
- Manapság annyiféle bársony van már, Zelma.
Az Ember, aki Játszott, nagyon értette a módját.
Mondhatnánk azt is, hogy csak a játékhoz értett igazán. Nem abban az értelemben, ahogy a vidám nagypapa minden kalapácsütéshez, vagy a metszőolló minden csattanásához fűz valami játékosat... nem, a mi emberünk tudott csak játszani is, haszontalanul, igazán, szívből, szenvedéllyel.
Esetében minden banális hasonlat az Örök Gyerekről, pláne gyermeki vonásokról teljesen méltatlan lenne.
Felnőtt volt, igazi felnőtt, aki játszik.
Persze játszani lehet egyedül, és lehet játszótársakkal... és talált is magának néha társakat, közepes, jó, vagy kitűnő játékosokat, akik mind azt állították, hogy ők is szívesen játszanak.
De aztán a közepesek kihullottak a rostán, ...
Puha dolgokat szeretnék... illatos fürdőt, selymes takarót. Fügét. Krémes ételeket. Nem baj, ha nem édes, csak az a simulékonyság meglegyen, ami a krémek sajátja. Fehér ruhákat. Langyos zuhanyt, kölnis dezodort. Testpermet. Mi lehet az? Olyat is szeretnék.
Kényeztetést szeretnék. Egyszer végre az életemben, kényeztetést. Nem órákra, hanem hosszan, hogy már reggel úgy ébredjek és este úgy hajtsam álomra a fejem, hogy biztosan számíthatok rá.
Kényeztetés... Milyen érzés lehet? Vajon nem okoz-e fulladást...